Szex és New York: kiderült, mikor debütál az új évad

Hatalmas várakozás előzi meg a Szex és New York széria folytatását, amely sok év kihagyása után új évaddal tér vissza. Tavaly december óta izgulhatunk azon, hogyan és milyen formában tér vissza a négy barátnő, és mely mellékszereplők társaságában tűnnek majd fel a képernyőn az And Just Like That-ben.

GettyImages-1341625601
James Devaney / Getty Images Hungary

Már az elejétől fogva tudni lehetett, hogy Samatha (Kim Cattrall) nem óhajt szerepelni. Kérdés volt sokáig, hogy a Mr. Biget alakító Chris Noth visszatér-e, de ez ügyben megnyugtató választ kaptunk, miszerint igen. Aztán kiderült, ki próbálja meg  helyettesíteni Samanthát, ha lehetséges ez egyáltalán, amikor is kiderült, hogy Nicola Ari Parker csípi meg az új, méghozzá szerepe szerint dokumentumfilmes barátnő karakterét. Már javában forgatták az új évadot, amikor jött a hír, hogy meghalt a négyesfogat jó barátja, Stanford Blatch (Willie Garson).

Dráma dráma hátán. 

A sorozattal kapcsolatos új és egyben jó hír az, hogy az évad debütálását maga Sarah Jessica Parker jelentette be és azzal a kellemes hírrel szolgált, hogy nem 2022-es a dátum! 

Ezen a ponton azonban meg kell jegyeznünk, hogy a decemberi debütálás az Egyesült Államok-beli megjelenést jelöli. Csak bízni tudunk abban, hogy az HBO ezt szánja karácsonyi ajándék gyanánt a rajongóknak.

Igen, tudjuk, sokat kell aludni még addig, ezért is ajánlunk egy podcastet, méghozzá Spilák Klárával, aki az Index Sunday Brunchcímű műsorában mesélt arról, milyen szinkronizálni Sarah Jessica Parkert. Spoiler: felemelő!

Oszd meg másokkal is!

Az oldalról ajánljuk

Érdekességek