Ezek a legikonikusabb sorozat-főcímzenék

Masszív retróutazásra hívunk benneteket egykori kedvenc sorozataink világába: a főcímzenék hallatán mindenki tudta, hogy most kell mindent eldobni, és rohanni a tévé elé!

Egy olyan világban, amikor még az on demand médiafogyasztást hírből sem ismertük, kedvenc sorozataink intrói mintegy hívószóként, azonnal jelezték, hogy rohanni kell a nappaliba, ahol csipketerítővel letakart képcsöves televízió előtt, a kanapén zsúfolódott össze a család apraja-nagyja. 

Sorozat és zene összefonódott

Te mit vártál jobban, a Dallast vagy az X-aktákat? Mindegy is, mert válogatni nem nagyon lehetett akkoriban, a csatornák száma és a műsor színessége sem a mai világot idézte. Nekünk ugyanakkor bőven elég volt annyi, amit kaptunk, hiszen nem is tudtuk, hogy lehet ez máshogy is, és 

már az hatalmas dolog volt, hogy a Dallast reggel és este is adták, hogy a több műszakos munkarendben is legyen esély megismerni a sztorit a tévéből, nem pedig a nagyi elmeséléséből.

Rögzíteni akkor nem tudtuk még az epizódokat, és később sem került minden háztartásba videólejátszó, de ha volt is, esetleg lemaradt épp az utolsó tíz perc, így nem tudtuk meg, mit csinált már megint a szemét Jockey, vagy sikerült-e Carteréknek megmenteni a beteget. Lássuk, mely sorozatokon izgultunk – és melyik főcímekre mozdult meg a lábunk!

A klinika

A legretróbb retró, még a nyolcvanas évek sikersorozata volt Brinkmann professzor és társainak története. A dallam fülbemászó, a tájak gyönyörűek, az orvosok és Christa nővér emberéletekért küzdenek, Udo, a főszereplő professzor fia ma már tenyérbemászóan jóképűnek tűnik, de akkor még csak a kislányok álma volt – ahogy maga Németország is csak álom lehetett. Már a nyolcvanas évek második felében sugározták a sorozatot, amelyért nagyik és kicsik egyaránt rajongtak.

Szomszédok

Mit is mondhatnánk a sorozatról, a sorozatok sorozatáról?

Máig bármikor műsorra tűzhető, mert a retró és a színészek iránti rajongás miatt mindig akad valaki, aki megnézi.

Paródiái is népszerűek, és micsoda színészgárda vonul fel benne! Zenthe Ferenc, Komlós Juci, Kulka János és a többiek… 

Dallas

A Dallas szintén örök: főcímzenéje hallatára nincs, akinek ne mozdulna meg a lába. A felhőkarcolók, a ranch, az olajkutak egy olyan, távoli világot hoztak közelebb hetente egy órára, ahol a csapból is whisky folyt, és mindenki úgy tolt ki a másikkal, ahogyan nem szégyellt, mégis, a magyar nézők imádták. Jockey, Bobby és Cliff Barnes, no meg a feleségek viszályai egy ország kedvencei voltak. 

Knight Rider

Ha van még ilyen ikonikus sorozatfőcím, akkor az biztosan a Knight Rider. Ma már megmosolyogtató, hogy ez egyszer high-technek tűnt, de így volt, 

KITT-et csodáltuk, David Hasselhoffról pedig nem tudtuk, hogy a kétezres évekre tökéletes trashcelebbé válik.

A főcímzene is megtestesíti azt a vagányságot, amit anno a sorozat jelentett: ikonikus, még ma is.

Baywatch

Ha már Hasselhoff… ne feledjük a Baywatchot se. Ez a főcím minden, ami annak idején itthon elérhetetlen volt. Amerika, tengerpart, kizárólag izmos és szép testek, és persze szilikonmellek. Az intró is egy életérzés, tulajdonképpen egy klip.

Vészhelyzet

Michael Crichton kórházsorozata két világsztárt adott a nézőknek: Goran Visnjic és még inkább George Clooney is innen nőtte ki magát. A kórházsorozat egész más volt, mint A klinika, és ezt a főcím is tükrözi: teli van feszültséggel, dinamizmussal, megmutatja azt, mit várhatunk a sorozattól. A kedd estéket rengetegen várták miatta.

X-akták

Az ufóőrület tetőpontján zseniális húzás volt a földönkívüli életet kutató Mulder és Scully sztorija, melyben David Duchovny és Gillian Anderson brillíroztak. Misztikus, mégis populáris sorozattá nőtte ki magát az X-akták, ennek megfelelő a főcím is. Akárhány epizódot is látott valaki, biztosan megjegyezte ezt a dallamot, és nem feledi többé. 

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek