A Monuments Men, vagyis a műkincsek felkutatásával és megóvásával megbízott speciális egység tevékenységét sokan ismerik (még film is készült róluk). Valóban fontos munkát végeztek a Monuments, Fine Arts and Archives Section (MFAA) tagjai a szövetségesek megbízásából, és mind a háború évei alatt, mind pedig utána műkincsek tízezreit találták meg és mentették meg a pusztulástól. Közel sem lehettek volna azonban ilyen sikeresek, ha nem segít nekik egy francia nő, akiről mégis kevesen hallottak. Pedig Rose Valland történetét érdemes megismerni – nap mint nap a halállal dacolva kutatta ki a nácik titkait, a német megszállók orra előtt tevékenykedve készített feljegyzéseket, és továbbított értékes információkat a francia ellenállóknak.
Amikor 1940-ben a náci csapatok bevonultak Párizsba, rövidesen eldőlt, hogy a Jeu de Paume múzeum lesz az a központi raktár, ahova a francia fővárosban és az egész országban szerzett műkincseket szállítják. Innen pakolták aztán őket vonatokra, hogy például Németországba szállítsák az arra érdemesnek tartott alkotásokat. A megszállók a múzeumból szinte az egész személyzetet elküldték – a műkincsrablást ugyanis szigorúan titkos tevékenységként kezelték –, csak néhányan maradhattak az intézményben. Ezek közé tartozott Rose Valland, akit a többi között a telefonok kezelésével bíztak meg.
Előtte nem kellett titkolózni, hiszen nem tudott németül – legalábbis a nácik ezt hitték.
Ingyen dolgozott a múzeumban
Rose Valland 1898. november 1-jén született egy kelet-franciaországi kis településen, Saint-Étienne-de-Saint-Geoirs-ban. Eredetileg rajztanárnak készült, ám miután elvégezte a tanárképzőt, folytatta a tanulást, a többi között a lyoni Képzőművészeti Főiskolán, a Louvre iskolájában, sőt, a Sorbonne-on. Hosszú és elismerésre méltó tanulmányai ellenére 1932-ben önkéntes – vagyis fizetés nélküli – segédkurátorként tudott elhelyezkedni a párizsi Jeu de Paume múzeumban.
Itt dolgozott akkor is, amikor a nácik bevonultak, és megkezdték a műkincsek összegyűjtését. A főként zsidó származású kereskedőktől, gyűjtőktől és magánemberektől zsákmányolt alkotásokat a Jeu de Paume-ba szállították, itt dőlt el a sorsuk. Az árja szempontból arra érdemeseket Németországba szállították, részben azért, hogy a tervezett – és sosem elkészülő – Führermúzeumban állítsák majd ki őket, részben pedig azért, hogy jeles náci vezetők magángyűjteményét növeljék.
Göring például 21 alkalommal látogatta meg a múzeumot, hogy a műkincsek között válogasson.
A nem megfelelőnek ítélt festményeket, szobrokat, képzőművészeti alkotásokat gyakran megsemmisítették – a többi között Miró, Klee és Picasso művei vesztek így oda. Egy alkalommal zsidókról készült portrékat gyűjtöttek össze: miután az arcokat széthasogatták, egy halomba rakták őket, majd felgyújtották az alkotásokat. „Ropogtak a keretek az égő piramisban. A festett arcok hirtelen felragyogtak, majd eltűntek a lángok között” – emlékezett vissza később Valland.
Rose Valland négy éven át kémkedett
Rose Valland-ról a nácik nem tudták, hogy ért németül, ezért aránylag szabadon beszéltek előtte. A nő pedig négy éven keresztül gyűjtötte az információkat a Louvre igazgatója, Jacques Jaujard megbízásából, aki a francia ellenállóknak továbbította azokat. Valland feljegyezte az elkapott mondatmorzsákat, gondatlanul letett naplókba, iratokba lesett bele, beszélgetéseket hallgatott ki, fotókról készített másolatokat. Nap mint nap az életveszéllyel dacolt – ha a nácik rájöttek volna, hogy miben mesterkedik, azonnal megkínozták és kivégezték volna.
Néhány alkalommal gyanúba is keveredett: egyszer ki is hallgatta a Feldpolizei, a Wehrmacht katonai rendőrsége, amely csak egy lehelettel volt jobb a Gestapónál.
Ahogy a szövetségesek közeledtek Párizshoz, egyre feszültebbé vált a helyzet, a németek egyre paranoiásabbá váltak. Valland helyzete kezdett tarthatatlanná válni. A háború után tudta csak meg, hogy veszedelmes szemtanúként tartották számon, és már tervezték Németországba szállítását és a kivégzését.
Még az utolsó napokban is indultak műkincsekkel megrakott vonatok Németországba. Az utolsó ilyen vonat 53 kocsijából ötöt dugig pakoltak műkincsekkel:
összesen 967 igazi mesterművet próbáltak így kimenekíteni Párizsból.
Valland a Louvre igazgatója segítségével megüzente az ellenállóknak, hogy melyik vonatról van szó, valamint azt is, hogy a járműnek nem eshet baja, ám Franciaországot sem hagyhatja el. A nőtől származó információk alapján Jacques Jaujard végül a vonalon dolgozó vasúti munkásokat kérte meg, hogy késleltessék a vonat elindulását, miközben az ellenállók két másik vonatot kisiklattak, eltorlaszolva a síneket. A felbecsülhetetlen értékekkel teli kocsik végül csak pár kilométerre jutottak.
Amikor megindultak a harcok a francia főváros birtoklásáért, Valland kitartott a helyén a múzeumban még akkor is, amikor az intézményt katonai helyőrséggé alakították. Ezekben a napokban többször is puskacsővel kellett farkasszemet néznie: előbb német katonák fogtak rá fegyver, majd a francia ellenállók gyanúsították meg azzal, hogy nácikat bújtat.
A háború után tovább kutatta a műkincseket
A szövetséges csapatokkal együtt megérkeztek a Monuments Men tagjai is. Valland azonban kollaboránsoktól tartott, és senkiben sem bízott – több hónap elteltével ismerte meg annyira az MFAA egyik kapitányát, James J. Rorimert, hogy átadja neki feljegyzéseit.
A műkincsek mozgását és sorsát dokumentáló, a szállítmányok adatait tartalmazó iratmásolatok olyanok voltak, mint egy kincses térkép.
Segítségükkel számos náci műkincsraktárra bukkantak, köztük a Neuschwanstein kastélyra, amelyben több ezer értékes alkotást találtak. Valland „térképe” abban is segített, hogy a szövetségesek milyen célpontok bombázását kerüljék el az ott őrzött műkincsek miatt.
A háború után Rose Valland tovább folytatta az ellopott műkincsek felkutatást: belépett a francia hadseregbe, ahol kapitány lett, az MFAA-ben pedig alezredesi rangot kapott. A Jeu de Paume-ban töltött évei alatt mintegy 22 ezer műkincs sorsáról készített följegyzéseket, a Monuments Men tagjaként pedig 60 ezer festmény, szobor és képzőművészeti alkotás felkutatásában vett részt.
Noha ma kevesen ismerik tetteit, talán nincs még egy francia nő, aki ilyen rengeteg kitüntetést kapott volna. Franciaországban Becsületrenddel és az ellenállás medáliájával (Médaille de la Résistance) tüntették ki, és a Francia Köztársaság Művészeti és Irodalmi Rendjének vezetőjévé nevezték ki, az USA-ban Szabadság-érdemrendet kapott, Németországban pedig ugyancsak Becsületrenddel ismerték el szolgálatait. 81 éves korában, 1980. szeptember 18-án hunyt el.
A becslések szerint mintegy 100 ezer, a második világháborúban elrabolt műkincs máig nem került elő, ahogy ezt az öt híres kincset sem találták még meg.
