Amellett, hogy kemény munkájával és odaadásával példát mutatott a munkatársainak, egy asztalhoz ültette a számítógépek gyártóit és felhasználóit, olyasmit alkotott, amely forradalmasította a programozást, nélküle ma nem tudnánk olyan széles körben használni a számítógépeket, ahogy azt tesszük a nap minden órájában.
37 éves koráig nem tudta, mi az a programozás
Grace Hopper szerencsés csillagzat alatt született, abból a szempontból mindenképp, hogy bár a 20. század elején ez nem volt divatban, az édesapja mégis nagy gondot fordított arra, hogy lányainak ugyanolyan magas szintű oktatást biztosítson, mint fiának. Ennek köszönhetően Hopperről már fiatalon kiderült, különleges érzéke van a matematikához, így nem véletlen, hogy el tudott helyezkedni tanárként a Vassar College-ban. Minden bizonnyal ott is maradt volna a kényelmes állásban, ha Pearl Harbourt nem éri támadás 1941. december 7-én, ez ugyanis fenekestül felforgatta a nő életét.
37 éves korában, hogy kivegye a részét a háborúból, és megvalósítsa gyerekkori álmát, csatlakozott az amerikai haditengerészethez. A nőnek, aki életében azelőtt soha nem látott még számítógépet, az volt az első feladata, hogy Massachusetts-be utazzon és a Harvard Mark I. nevű monstrum számítógép fejlesztésén dolgozzon. Hopper új főnöke, a szerkezetet tervező Howard Aiken először nem volt oda az ötlettől, hogy egy nő dolgozzon a csapatában, de az új kolléga hamar bebizonyította, hogy mire képes.
Az volt a célja, hogy sokak számára elérhetővé tegye a programozást
A Harvard Mark I. óriási zümmögő, kattogó szörny a mai számítógépekhez képest: 15 méter hosszú, 2,5 méter magas volt, 850 km drót kacskaringózott benne, és annyit nyomott, mint egy megtermett afrikai elefánt, hozzávetőleg 4500 kilogrammot.
Ez a szerkezet, bár a maga korában rendkívülinek számított, ha új feladatot akartak neki adni, akkor át kellett dugni a drótokat, a kapcsolókat és új, előre kilyuggatott, perforált papírt kellett beletenni – ez volt a parancs maga.
Ha bármelyik ponton hiba csúszott a folyamatba, az egészet lehetett kezdeni elölről, arról nem is szólva, hogy a hatalmas rendszerben rendkívül sokáig tartott megtalálni a hiba okát.
Ennek megoldására fejlesztette ki Hopper azt a „fordítóprogramot”, amely az emberi parancsokat átalakította a számítógép nyelvére, azaz 1-esekre és nullákra. Ebben nemcsak az volt a nagyszerű, hogy így a különböző célokra használt számítógépek mellé nem kellett külön programozót rendelni, hanem „mindössze” meg kellett írni a kódot, amit a fordítóprogram átalakított arra a nyelvre, amit a számítógép is ért. Ez lett a COBOL (Common Business-Oriented Language), amelyet ma is számos bank, légitársaság és állami szerv is használ.
Hoppernek az volt az álma, hogy a programozás és a számítógép használata minél több ember számára elérhető legyen. Mivel ez a cikk is számítógépen íródott, és te is azon (vagy a telefonodon) olvasod, így a „programozás nagymamája” sikerrel járt, és generációk életét változtatta meg. Gondoljunk rá szeretettel, amikor a billentyűzetet ütjük.
Az első számítógépes algoritmust is egy nő írta, igen régen, még a 19. században. Történetét ebben a cikkben meséljük el.
Múzsák a csók után irodalmi est
Egy különleges estére számíthat, aki velünk tart, amely során életutak, művészet és anyaság fonódik össze a színpadon. Hernádi Judit és Tarján Zsófia őszintén mesélnek anya-lánya kapcsolatukról: hogyan élte meg a művésznő a gyermekvállalást, milyen érzés volt Zsófinak híres édesanya mellett felnőni.A könyvben szereplő nők történeteiről Bálint Lilla szerző mesél, míg Hernádi Judit egy-egy megrázó vagy felemelő könyvrészletet olvas fel.
hirdetés
