Rengeteg magyar embert vonzott ide a pénz

A pénzmúzeum épülete esti fényben

Kiemelkedően magas látogatószámmal zárta első évét a Pénzmúzeum. A 2022. március 15-én megnyílt intézmény az egyéves születésnapon várhatóan eléri a közel 82 000 fős látogatói létszámot. A sikeres startot a múzeum március 15. és 19. között négynapos rendezvénysorozattal ünnepli, ekkor indítja útjára a Neumann-emlékévhez kapcsolódó országos pénzügyi játékát is, amelyben középiskolások és egyetemisták mérhetik össze a tudásukat értékes nyereményekért.

A márciusi ifjak 175 évvel ezelőtt született 12 pontjukban önálló jegybank létrehozását követelték. A Magyar Nemzeti Bank e jeles nap évfordulójára időzítve, 2022. március 15-én nyitotta meg az egykori Postapalota Széll Kálmán téri épületében a Magyar Pénzmúzeum és Látogatóközpontot. Európa leglátványosabb pénzmúzeumának létrehozásával a jegybank törekvése az volt, hogy a pénzügyi kultúrát ne tankönyvízűen fejlessze, hanem élményalapon, interaktív módon fedezhessék fel a látogatók a pénz világát és annak különböző aspektusait.  

Foglalkozások és kiállítások a Pénzmúzeum egyedülálló kiállítóterében 2023-ban

Az intézmény az első, nagyon sikeres és valószínűsíthetően 90 000-es látogatottságot hozó év után (csak összehasonlításként, a chicagói pénzmúzeum, melynek egyes kiállítási tárgyait a leírás alapján Dagobert bácsi is megirigyelné, 40 000-es látogatói létszámmal bír évente) működésének második évében – 2023-ban – két új időszaki kiállítással, hatféle múzeumpedagógiai foglalkozással, pénzügyi vetélkedőkkel és kreatív foglalkozásokkal igyekszik a vendégek kedvében járni. Az Európában egyedülálló kiállítótérben továbbra is interaktív játékok, robotok, digitális installációk segítik a tájékozódást.

A Pénzmúzeum a megnyitás óta eltelt egy év alatt több tízezer látogatót vonzott
A Pénzmúzeum a megnyitás óta eltelt egy év alatt több tízezer látogatót vonzott

A Pénzmúzeum ünnepi programsorozata mindenkit ingyen vár

A Pénzmúzeum március 15-én hosszabb nyitvatartással (9:00–19:00) várja a közönséget, hogy még többek számára váljon elérhetővé az aranyrúdemelés, a saját arcképes bankjegynyomtatás és a különleges széf kinyitásának élménye. Ezen a napon a készlet erejéig megkóstolható a születésnapi torta a múzeum kávézójában, ami Pilvax-hangulatban, a kor népszerű süteményeivel, illetve egy erre az alkalomra összeállított gazdasági újsággal fogadja a látogatókat. A nemzeti ünnepen, illetve az egyéves születésnapon válnak nyilvánossá a középiskolásoknak és egyetemistáknak meghirdetett Neumann-évhez kapcsolódó nagyszabású országos online pénzügyi vetélkedő részletei is.

Március 16-tól 18-ig az intézmény numizmatikai előadásokkal, kézműves programokkal várja az érdeklődőket, miközben az online felületeken kvízjátékok zajlanak. Péntektől vasárnapig megtekinthető lesz Szász Attila díjnyertes filmje, Az aranyvonat legendája, miként a Pallas Athéné Könyvkiadó legfrissebb „Ki korán kel” című kiadványával is megismerkedhet a közönség.

A születésnapi ünnepségsorozat ideje alatt és azon kívül is ingyenesen látogatható a Pénzmúzeum, március 15-én ráadásul előzetes időpontfoglalásra sincs szükség. Időpontfoglalás a többi napra itt elérhető.

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Mustra