német autópálya

Közismert történelmi információ, miszerint a Németországot behálózó sztrádarendszer ötlete Adolf Hitler fejéből pattant ki, és a németek még ma is azokat az autópályákat használják, melyeket a náci rezsim ideje alatt húztak fel. De vajon tényleg igaz a történet, Hitlert tekinthetjük az Autobahn atyjának?

Kezdetben a nácik egyáltalán nem lelkesedtek az autópályáért

Az autópálya-ötletgazda Hitler mítosza valójában ügyes náci propagandafogás, melyet a Harmadik Birodalom annyira sikeresen elterjesztett, hogy sokan ma is elhiszik. Németországban már 1909-ben, alig egy évvel a világ első, New York állambeli autópálya-projektjének elindulása után, lobbizni kezdtek a vagyonosabb kereskedők, iparosok és az új közlekedési eszköz rajongói, hogy a birodalmi kormány építsen sztrádákat, melyeket biztonságosan, a lovas szekereket kikerülve használhatnak az autósok.

Az első autópálya-szakasz építése Berlin külvárosában kezdődött 1913-ban, az első világháború miatt azonban csak 1921-ben adhatták át a tíz kilométeres részt, mely még főként verseny- és tesztpályaként funkcionált, és fizetség fejében lehetett csak használni.

Az 1920-as években egyre nagyobb nyomás helyeződött az akkor már köztársasággá lett Németország kormányára, hogy vágjanak bele az autópálya-építésbe, létrejött például egy terv, miként lehetne Hamburgot Frankfurton keresztül a svájci Basellel összekötni. A háborús adósság, az óriási infláció és az ország gazdaságát sújtó egyéb gondok miatt azonban a nagyszabású tervek továbbra sem valósulhattak meg – érdekesség, hogy a náci párt ekkoriban a kommunistákkal egyetértésben az autópályák ellen kampányolt, melyek szerintük csak a gazdag (és zsidó) kapitalisták érdekeit szolgálnák.

A munkanélküliséget próbálták mérsékelni

Végül Köln polgármestere, Konrad Adenauer gyűjtött elégséges pénzt hozzá, hogy 1929-ben elindulhasson a várost a közeli Bonnal összekötő négysávos sztráda megépítése, mely rekordidő, mindössze három év leforgása alatt elkészült, 1932 augusztusában adták át hivatalosan a forgalomnak. Miután a következő év januárjában hatalomra jutottak, a nácik véleménye alaposan megváltozott az autópálya-projektet illetően: rájöttek, hogy egy hasonló nagyszabású vállalkozás egyrészt kiválóan felhasználható propagandacélokra, másrészt rengeteg embernek adna munkát, így csökkenthető lenne az országot sújtó tömeges munkanélküliség.

A Führer hamarosan már míves propagandafotókon pózolt, amint újabb és újabb autópálya-szakaszokon vágja el a masnit, és azt ígérte, rövid időn belül minden németet képessé tesz rá, hogy használhassa a csúcsmodern sztrádákat – ebből az ígéretből serkent ki a Volkswagen, vagyis a „népautó”, illetve a birodalmi vasút által üzemeltetett távolsági buszok programja. Ugyan a nácik a már korábban megszületett autópályaterveket valósították meg, olyan szinten igyekeztek bizonygatni elsőségüket, hogy az említett, még Hitler hatalomra jutása előtt átadott Köln–Bonn szakaszt átminősítették autóúttá.

Már rég nem a Harmadik Birodalom sztrádáin közlekednek a németek

Hitler 6000 kilométernyi autópálya felépítését tűzte ki célul, végül azonban csak mintegy 3800 kilométer épült meg a Harmadik Birodalom időszaka alatt, 1941-ben pedig a háború miatt leállították az építkezéseket. A munkanélküliség mérséklése szintén nem a náci vezér elképzeléseinek megfelelően alakult, a tervezett 600 ezer ember helyett mindössze 120 ezer főnek adott ideiglenes munkát az autópálya-projekt, akik nagyon rossz körülmények között voltak kénytelenek dolgozni, gyakoriak voltak az éhínségek, sztrájkok és halálesetek, de a sajtó ezt természetesen mélyen elhallgatta. A tömeges munkanélküliséget valójában nem az autópálya-építés, hanem a fegyverkezési program csillapította kellő módon.

Az sem igaz, hogy a németek máig a Hitler által építtetett autópályákon furikáznának – a hosszú évtizedek során elaggott, használhatatlanná vált sztrádákat folyamatosan lecserélték, át- és újjáépítették, kibővítették; a jelenlegi sztrádarendszernek csupán az alapjait tették le a Harmadik Birodalom idejében. Az utolsó, még az 1930-as években épült, Berlintől északkeleti irányba haladó, alig négy kilométernyi szakaszt 2013-ban cserélték le, ugyanis kora és állapota, a rengeteg kátyú és repedés miatt végleg használhatatlanná vált.