7 fontos, napi szokás, ami elengedhetetlen, ha mentálisan egészséges akarsz maradni

Naná, hogy szeretnénk mentálisan egészségesek maradni, és ha ehhez csak néhány egyszerű lépcsőfok vezet, mi biztosan azon leszünk, hogy beépítsük a napi rutinba ezeket a hasznos, napi szokásokat.

Egyes kutatások azt mutatják, hogy a negatív érzések, például a keserűség és a megbocsátás hiánya  negatívan hat a fizikai egészségünkre is. Ilyenkor mintha az érzelmi teher fizikailag is rátelepedne a szívünkre, megnövelve a vérnyomást és a szívritmust, növeli az anyagcsere-betegségek és az elhízás kockázatát. A sérelmeken való rágódás stresszes állapotban tarthatja a testünket, a kortizol, azaz a stresszhormon megnövelt termelésével, tehát nagyon is megéri mielőbb megszabadulni tőle.

Teljesen természetes az is, ha a manapság gyakori háborús hírek hallatán erős stresszt és zaklatottságot érzünk. Bár a helyzet kifejezetten veszélyes, elkerülni és megszüntetni nem tudjuk, valamint abban sem lehetünk biztosak, meddig tart, és hogyan alakul majd.

Krízis esetén teljesen rendben van, ha elöntenek a – főként negatív – érzelmek. A szakpszichológus szerint ezeket érdemes megélni, teret adni nekik, ventilálni és megosztani másokkal. Lehetőleg olyanokkal, akik együttérzéssel és semmiképp sem érvénytelenítéssel fordulnak felénk. De vajon mik a legfontosabbak, amiket napi szinten megtehetünk lelki egészségünkért?

A szakemberek szerint 7 fontos, napi szokás létezik a mentális egészség javítására.

„A mentális egészség az agy működéséről szól, és mindarról, ami azt befolyásolja”

– mondja Oludara Adeeyo pszichiátriai szociális munkás, a Self-Care for Black Women című könyv szerzője.

A mentális egészség magában foglalja a pszichológiai és szociális jóllétet. Ez jelenti az érzelmi egészséget is, és az embernek azt a képességét, hogy megnevezze és szabályozza érzelmeit. Számos tényező játszik szerepet a mentális egészség épen tartásában, amelyek közül néhányat nem tudunk ellenőrizni, mint például a genetika, az élettapasztalatok és a családtörténet. Ám befolyásunk van a mentális egészség egy másik, jóval nagyobb részére, jegyzi meg K. C. Davis szakmai tanácsadó a téma kapcsán.

„A lelki egyensúly segít jobban kezelni a stresszt, egészségesebben viszonyulni másokhoz, és jobb döntéseket hozni” – magyarázza Alison Seponara, szakmai tanácsadó és szerző.

Seponara a továbbiakban elmondja, hogy a mentális egészségünk gondozása a következőkhöz vezethet:

  • jobb a hangulat
  • csökkent szorongás
  • tisztább gondolkodás
  • mélyebb kapcsolatok
  • javult önbecsülés és önbizalom

„A mentális egészség ápolása segíthet a stressz által könnyen romló egészségügyi állapotok kezelésében is, például a szívbetegségben”

– mondja Seponara.

Adeeyo azt vallja: a mentális egészséged mindenre hatással lehet az életedre, beleértve azt is, hogyan tekintesz a világra, és hogyan mozogsz benne, valamint arra, hogy mennyire vagy képes kezelni azokat a nehézségeket, amikkel törvényszerűen találkozol. 

Éppen ezért a jobb mentális egészséget szolgáló szokások kialakítása nagy változást hozhat a mindennapi életében. Lássuk a lelki kiegyensúlyozottság legfontosabb lábait:

1. Aludj nyugodtan

Az alvás nemcsak a fizikai egészség szempontjából megkérdőjelezhetetlen, a mentális egészségben is fontos szerepet játszik. Egy 2021-es tanulmány 273 695 amerikai felnőtt adatait vette sorra. A kutatók úgy találták, hogy azok az emberek, akik átlagosan 6 órát vagy kevesebbet alszanak éjszakánként, körülbelül 2,5-szer nagyobb valószínűséggel számoltak be gyakori mentális zavarokról, mint azok, akik átlagosan több mint 6 órát aludtak.

Idővel minden hasznos szokás rutinná válik
Idővel minden hasznos szokás rutinná válikLuis Alvarez / Getty Images Hungary

2. Hanyagold egy kicsit a közösségi médiát

„A mások életével kapcsolatos információk folyamatos fogyasztása arra késztethet bárkit, hogy összehasonlítsa önmagát másokkal, ami az alacsony önértékelés érzését váltja ki, ez pedig növeli a szorongást és a depressziót” – mondja Adeeyo.

A legjobb tipp a Facebook- és Instagram-detoxra: készíts listát azokról az alternatív, értelmesebb tevékenységekről, amelyek helyettesíthetik a szokásos görgetési munkameneteket.

3. Erősítsd meg kapcsolataidat

Az emberek társas lények, és az erős kapcsolatok többféleképpen is pozitívan befolyásolhatják mentális egészségünket. A barátságok a szakértő szerint enyhítik a magány érzését, és megkönnyítik az érzelmi támogatás megszerzését, amire főképp nehéz helyzetben van szüksége mindannyiunknak.

Rengeteg lehetőséged van pozitív emberi viszonyaid és baráti kapcsolataid ápolására, érdemes még több időt szánnod kedves, kedvenc ismerőseidre.

Kis lépésekkel nagy eredményt érhetsz el
Kis lépésekkel nagy eredményt érhetsz elWe Are / Getty Images Hungary

4. Mozogj egy keveset, és élvezd

Az edzés számos mentális egészségügyi előnyt kínál, ilyenek a stresszoldás, a jobb hangulat, ráadásul segít gyorsabban elaludni, és hosszabb ideig pihenni, valamint hozzájárul a depresszió és a szorongásos állapotok tüneteinek kezeléséhez. 

„Ha az ember szán néhány percet a nyújtásra, óriási változást hozhat az általános mentális egészségében. A nyújtás elősegíti a véráramlást, és több oxigénhez juthat a szervezet, aminek köszönhetően az ember nyugodtabbnak és boldogabbnak érezheti magát” – mondja Christopher S. Taylor szakértő.

5. Fogyassz tápanyagban gazdag ételeket

Bizonyos élelmiszerek szintén befolyásolhatják mentális állapotunkat. A lelki egészség javítása érdekében próbáld kibővíteni jelenlegi étrended olyan ételekkel, amelyek tele vannak hangulatjavító tápanyagokkal, például:

  • bogyós gyümölcsök
  • banán
  • bab
  • teljes kiőrlésű gabonák
  • zsíros halak, például lazac

A nap folyamán sok víz ivása szintén előnyös lehet.

„Ha valaki kiszárad, megtagadja agyától és testétől a túléléshez és az optimálisabb szintű működéshez szükséges tápanyagokat”

– jegyzi meg Adeeyo.

Bizonyos élelmiszerek, nevezetesen az alkohol, a koffein, a finomított szénhidrátok és a hozzáadott cukrok ronthatják a szorongásos állapotot – ezeknek az élelmiszereknek a korlátozása segíthet néhány tünet enyhítésében.

6. Tudd, mikor kell lazítani

Ha túlhajtod magad, és nem adsz a szervezetednek egy kevés pihenőt sem, annak logikus, hogy előbb-utóbb meglesz a böjtje. 

Míg a „pihenés” fogalma személyenként változhat, általában azt jelenti, hogy lehetőséget adunk az elmének és a testnek a kikapcsolódásra és helyreállításra.

7. Válaszd a napsütést

„A nap kiváló D-vitamin-forrás, és egyes tanulmányok szerint javíthatja a hozzáállást és a hangulatot” – mondja Taylor.

A szabadban töltött időnek sem kell hosszúnak lennie. Ahogy Taylor megjegyzi: „Öt perc kék égbolt igazán jót tehet az elmédnek és a szívednek” – foglalta össze a szakértő, aki szerint egy kisebb séta, egy szabadban megivott kávé vagy néhány légzőgyakorlat is remek ötlet lehet a lelki egészséged megtartására. 

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek