A nyugalom megzavarására hajt Madonna. Biztos, hogy akarod látni?

A megbotránkoztató jelenetektől az utóbbi időben tartózkodó díva gondolt egyet és október 8-án Jimmy Fallon Tonight Showjában bemutatta, hogy hiába 63 éves, provokálni továbbra is tud. Egyfelől öltözete is inkább egy tinilányéhoz hasonlított, másfelől olyat villantott, amire talán nem mindenki lett volna kíváncsi. Először is felfeküdt a műsorvezető asztalára, majd megmutatta a fenekét a nagyérdeműnek.

 

Az apropó, amiért ezt el kellett szenvedni, vélhetően a Madame X nevű dokumentumfilm, ami aznap este debütált az MTV-n, és a sztár karrierjét mutatja be. Az énekesnő egyébként azt mondta, a művészeti tevékenység lényege a nyugalom megzavarására való képesség, így ő az ügy érdekében ezen az estén is megtette a dolgát, nem kelt fel tehát hiába. A rázósabb pillanatok 1.43-tól kezdődnek.

A Jimmy Fallonnal folytatott párbeszéd során kiderül, hogy Madonna önmaga terapeutája, az öngyógyításra az írást és a barátait veszi igénybe, miként kiderült az is, hogy nem dohányzik, az ópiátot sokkal többre tartja, mint a nikotinrudakkal való pöfékelést.

Menő vagy ciki Madonna provokatív viselkedése?

Oszd meg másokkal is!
Mustra