A maják úgy tartották, hogy amikor este a nap eltűnik a horizonton túl, jaguárrá változik. Az amerikai kontinens leghatalmasabb nagymacskája, a jaguár az erő és a vadásztehetség jelképe volt. „Balam” – így hangzik nyelvükön az állat neve, és nem véletlen, hogy a papnők istent is tiszteltek ezen a néven: az alvilág fejedelmét. A nagymacska jelentősége a maja kultúrában hatalmas volt – a sors érdekes fordulata hát, hogy a közép-amerikai civilizáció nyelvének titkát, amely évtizedeken át foglalkoztatta a tudósokat, egy olyan kutatónak sikerült megfejtenie, aki maga is macskamániás volt.
Ezért volt rendkívül nehéz feladat
A maják nyelvét sokáig lényegében megfejthetetlennek tartották. Azt gondolták ugyanis, hogy kizárólag képírás, és a szimbólumok jelentése végleg elveszett. Ma már tudjuk, hogy ez nem így van: úgynevezett kevert írásról van szó, amelyben bizonyos jelek egész szavakat takarnak, mások azonban csak szótagokat vagy akár csak magánhangzókat. Az aprólékosan kidolgozott szimbólumokból álló, mintegy 500 jelet tartalmazó rendszernek ráadásul rendkívül bonyolult szabályai vannak: a legtöbb szót többféleképpen is le lehet írni, egyetlen logogrammával vagy több jel összekapcsolásával.
A nyelv megfejtését az is nehezítette, hogy a maja civilizációból fennmaradt feljegyzésekből és írásokból két alkalommal is sok odaveszett. Előbb az aztékok pusztítottak el rengeteget, hogy senki ne kérdőjelezhesse meg: ők a valaha létezett leghatalmasabb civilizáció.
Később, a spanyol konkvisztádorok idején Diego de Landa püspök pedig a pogány hitvilág elleni elvakult harcában semmisített meg rengeteg maja kódexet.
(A sors furcsa fintora, hogy az egyházfinak jelentős szerepe volt később a nyelv megfejtésében: maja–spanyol ABC-t hozott létre, amely ugyan téves feltételezésen alapult, mégis segítette Knorozov munkáját.)
Mindezek után a 19. és a 20. században sokáig hiába próbálták kibogozni az egyedülálló részletességű szimbólumok jelentését. A dzsungel közepén talált hatalmas kőépületek, templomok és városromok fejlett civilizációról tanúskodtak – nem csoda hát, hogy a hőbe vésett vagy festett jelek nem hagyták nyugodni a kor tudósait. Ezek közé tartozott Jurij Valentyinovics Knorozov is, aki azonban sosem járt a mai Mexikó, Guatemalát, Belize, Honduras és El Salvador területén található romok között – szinte egész életét Oroszországban töltötte, hogy jöhetett mégis pont ő rá a maja nyelv titkának kulcsára?
Kihívásként fogta fel a maja írás rejtélyét
Knorozov 1922-ben született a mai Ukrajna területén, Harkovtól nem messze. Tehetsége és intelligenciája már egészen kis korában megmutatkozott: noha nem volt könnyen kezelhető diák, tanárai szerencséjére felismerték képességeit. Fiatalkoráról egyébként nem sokat tudunk, ám az bizonyos, hogy 17 éves korában beiratkozott a Harkovi Egyetem történelem szakára, ahol a többi között egyiptomi hieroglifákkal is foglalkozott. A második világháború alatt – gyenge, törékeny fizikuma miatt hadiszolgálatra alkalmatlannak tartották – szüleivel Moszkvába költözött, ahol egy darabig az ottani egyetemen folytatta egyiptológiai tanulmányait. Teljesen azonban nem kerülhette el a katonai szolgálatot, és egy nem harcoló egység telefonos operátora lett.
Az ebből az időből származó népszerű anekdota szerint egységét kisegítő feladatok ellátására Németországba vezényelték, és ott volt Berlin elfoglalásakor is.
Így jutott el a felgyújtott berlini könyvtárhoz, ahonnan kimentett egy könyvet, amelyben először látta a maja írásjeleket.
A valóságban azonban sosem járt Berlinben. „A könyveket a nácik már dobozokba pakolták, hogy elszállítsák őket. Ám erre az ostrom miatt nem maradt idő, így az oroszok Moszkvába vitték őket” – mondta 1998-ban, egy interjúban Harri Kettunen finn egyetemi professzornak.
A háború után azonban – egyik tanára, Szergej Tyokarev tanácsára – valóban megismerkedett a maja írás rejtélyével. Nem sokkal később a kezébe került Paul Schellhas tanulmánya, aki megoldhatatlannak minősítette a jeleket. A fiatal orosz kutató számára ellenállhatatlannak bizonyult ez az intellektuális kihívás. „Úgy gondolta, hogy minden ember által alkotott rendszert meg lehet oldani” – mondta Kettunen. A titok szinte mániájává vált. Korábban is az olvasás, a tanulás és a könyvek álltak élete középpontjában, ám ez innentől fogva még inkább így lett. Egyik szobatársa így emlékezett vissza rá:
„amikor Jurij megkapta az ösztöndíját, először könyveket vásárolt, és később inkább kölcsönkért, hogy ételt vehessen – vagy egyszerűen vízen és kenyéren élt”.
Szerzőként akarta feltüntetni macskáját
Knorozov egyik fontos felismerése a maja írással kapcsolatban az volt, hogy az egyiptomi hieroglifákhoz és a mezopotámiai ékíráshoz hasonlóan a maja írás is tartalmaz fonetikus jeleket. Arra is rájött, hogy Diego de Landa ábécéje nem betűket, hanem szótagokat tartalmaz.
Amikor ugyanis a püspök maja segítőjével például a „b” betűt akarta azonosítani, akkor azt kiejtve „bé”-nek mondta, ezért a maja tolmács a „bé” szótag jelét adta meg.
Az orosz tudós ötletéhez az egyik inspirációt állítólag akkor kapta, amikor épp azt figyelte, ahogy Ászja nevű macskája a kicsinyével „beszél”, miközben vadászni tanítja. Knorozov annyira fontosnak érezte Ászja közreműködését a titok megfejtésében, hogy
társszerzőként akarta föltüntetni tanulmányában,
ám a szerkesztője ezt nem engedte. Egyes források szerint Knorozov ezután csak úgy engedte magát lefotózni, hogy kezében tartja kedvencét – így ábrázolták a mexikói Méridában álló emlékművén is. Egyébként is macskamániás volt: állítólag minden ismerőse házi kedvencének tudta a nevét, és rendszeresen érdeklődött az állatok egészsége felől. Remekül tudott macskahangokat utánozni, és négylábú ismerőseivel jobban kijött, mint a kétlábúakkal.
Noha Knorozov felfedezése rendkívüli jelentőséggel bírt, nem kapta meg azonnal az érte járó elismerést. Ennek az egyik oka az volt, hogy a maja civilizáció akkori leghíresebb szakértője, J. Eric S. Thompson úgy tartotta, hogy a maja írás kizárólag képírás, és megfejthetetlen, ezért komoly lejárató kampányba kezdett, amikor megjelent az addig lényegében ismeretlen fiatal orosz tudós írása. Ebben segítette az is, hogy az akkori szovjet szokásoknak megfelelően a könyv előszavában a szerkesztő hosszasan fejtegette, hogy a marxista-leninista módszer felsőbbrendű a nyugatihoz képest. Így a hidegháborús politikai helyzet sem kedvezett annak, hogy Knorozov munkáját elismerjék. Végül egy másik orosz származású tudós, Tatiana Proskouriakoff munkája révén bizonyosodott be Knorozov jelentősége, aki az ő elméletét alapul véve fordított le több maja feliratot.
Knorozov közel 50 évvel azután látogathatott el életében először a maja romokhoz, hogy megtette korszakalkotó felfedezését. 1994-ben megkapta a külföldiek számára adományozható legmagasabb mexikói kitüntetést, az Azték Sas Rendjét. Amikor átvette, spanyolul mondta ki a szavakat, amelyeket később a tiszteletére Méridában állított emlékműre is véstek: „A szívem mélyén örökké mexikói leszek”.
Nem csak a jaguárt tartották szentnek a maják. Hogy még melyik állatot tisztelték ennyire, most megtudhatod.
