Mi ugyan nem vagyunk az elme szakértői, de az a történelem során többször kiderült, hogy az emberek rettentő könnyen manipulálhatóak, mindössze a megfelelő érzelmi szálat kell megtalálni, és annyiszor eljuttatni a propaganda üzenetét a lakossághoz, ahányszor csak lehet. Feltehetően ennek a gépezetnek esett áldozatul Magda Goebbels is, a náci propagandaminiszter, Joseph Goebbels felesége is.
Magdának nem volt könnyű fiatalkora
Bár elvált szülők gyermekének lenni nem magyarázza meg Magda Goebbels rémtettét, a két szülő közti ingázás és a konventben való szocializálódás magyarázhatja azt, hogy miért voltak a nőnek egész életében fizikai és mentális betegségei. Első házassága sem volt boldog, amelyből azért született egy gyermek, Harald, aki anyjával élt egészen tizennégy éves koráig, majd apjához költözött.

Később Magda élete is új fordulatot vett, amikor megismerkedett Hitler nézeteivel a nemzeti szocialista gyűléseken. Itt találkozott második férjével is, és azonnal elbűvölte a férfit. Noha a nő szülei kifejezetten ellenezték a kapcsolatot, Magda és Joseph Goebbels 1931 decemberében összeházasodtak, egyik tanújuk maga Hitler volt. A következő néhány évben hat gyermekük született: Helga, Hildegard, Helmut, Holdine, Hedwig és Heidrun.
Magda iszonyú döntést hozott a háború utolsó napjaiban
A nőt a háború alatt nővérnek képezték ki, de az egészsége nem tette lehetővé, hogy sérülteket ápoljon, így egy gyárban dolgozott, hogy így járuljon hozzá a háborúhoz. Ahogy a világégés a végéhez közeledett, és látni lehetett, hogy a németek vesztésre állnak, különösen az ardenneki offenzíva után, 1945 áprilisában Hitler és legbelsőbb köre, köztük a Goebbels család is, beköltözött a berlini Führerbunkerbe.

Noha Magdának többször is felajánlották, hogy kimenekítik őt és a gyerekeket a fővárosból, férjével úgy döntöttek, hogy az egész család marad. A nő, mielőtt megölte volna hat gyermekét és öngyilkosságot követett volna el, levelet írt első házasságából származó fiának.
„Szeretett fiam! Már hat napja itt vagyunk a Führerbunkerben, azért, hogy nemzeti szocialista létünket az egyetlen elképzelhető és igaz módon befejezhessük…Dicsőséges elképzeléseink, és minden, ami az életemben gyönyörű és nagyszerű volt, most füstbe ment. A világ, ami a Führer és a nemzeti szocializmus után következik, nem olyan, amiért érdemes lenne élni, ezért a gyerekeket is magammal viszem, mert ők túl jók ahhoz, ami ezután következik….Isten adjon erőt az utolsó és legnehezebb feladatomhoz. Már csak egyetlen célunk maradt: hűségesnek lenni a Führerhez még a halában is…Légy ránk büszke, és tarts meg minket jó emlékezetedben.”
Joseph és Magda egy SS-orvost kért fel a feladatra, hogy először adjon be morfiumot a gyerekeknek, hogy amikor már eszméletlenek, akkor be lehessen nekik adni az erre a célra előkészített ciánkapszulákat. Minden bizonnyal ezt maga Magda tette meg.
Ha arra is kíváncsi vagy, milyen rajongói leveleket kapott Hitler, olvasd el ezt a cikkünket is.

Múzsák a csók után irodalmi est
Egy különleges estére számíthat, aki velünk tart, amely során életutak, művészet és anyaság fonódik össze a színpadon. Hernádi Judit és Tarján Zsófia őszintén mesélnek anya-lánya kapcsolatukról: hogyan élte meg a művésznő a gyermekvállalást, milyen érzés volt Zsófinak híres édesanya mellett felnőni.A könyvben szereplő nők történeteiről Bálint Lilla szerző mesél, míg Hernádi Judit egy-egy megrázó vagy felemelő könyvrészletet olvas fel.
hirdetés