A „sárga ház” mint az elmegyógyintézet szinonimája nem véletlen szókapcsolat. A köznyelvben csak Lipótmezőként emlegetett pszichiátria épületének falait fennkölt sárga színre mázolták. Még bezárása után is élénken él a kollektív tudattalanban az őrület és a sárga ház párhuzama. Lipótmező valójában nem az elmegyógyintézet területét, hanem egy teljes második kerületi városrészt ölel fel, ami Göbl Lipót budai molnárról kapta a nevét.
Lipót úgy lett annyira szerencsés, hogy nevét még a Lipótban sosem járt budapestiek ismerik, hogy 1820-ban megvásárolta a területet Buda városától.
Az Országos Tébolyda megépítése az 1850-es években már halaszthatatlanná vált, amire Lipótmező területe tűnt a legalkalmasabbnak Schwartzer Ferenc szerint. Schwartzer még 1848-ban indult külföldi felfedezőútra állami megbízásból, hogy tanulmányozza a német, belga, angol és francia elmegyógyintézeteket. Lipótmező nemcsak fekvésében és forrásvizei miatt volt ideális, de védve volt az északi szelektől, amiket akkoriban őrültséget hozó szeleknek is hittek.
Egy csipet történelem
Egy országos elmegyógyintézet felépítésének ötlete már az 1700-as évek végén felmerült, mégis majd közel száz évet kellett várni a megvalósulásra. 1812-től a bécsi, a prágai és a lembergi elmeintézetek sorra elzárkóztak a magyar betegek fogadása elől. Az indok, hogy Magyarországon nem volt tébolyda, így a szívesség viszonzatlan maradt volna. A betegek nagy része nem jutott semmilyen ellátáshoz, egyre erősödő társadalmi problémát okozva. Minden intézkedés csupán olyan hatással volt, mintha homokozóvödörrel akarnánk tüzet oltani.
1851-ben betiltották a pszichiátriai betegek börtönben való elhelyezését, ami igazából a fogvatartottak védelmében tettek.
Majd elkezdtek közkórházakban az ellátásra „alkalmas” részlegeket létrehozni. Az alkalmas azért is került idézőjelbe, mert a férőhelyek száma csekély – például a Szent János Kórházban 2 fős részleg alakult –, és a részleg felszereltsége ijesztő volt: minden higiéniai lehetőséget nélkülöző kamrák alkották javarészt ezeket a részlegeket. Az országos intézet megnyitása elengedhetetlenné vált.
A Budai Magyar Királyi Országos Tébolyda1868-ban, háromszáz beteggel a falai között nyitott meg, de a II. világháború alatt ezerhatszáz, majd az ezredfordulón kétezer beteget látott már el. Az épületben a kórtermek mellett az orvosok lakásai, a személyzet szállásai, konyha, irodák és raktárak is helyet kaptak. Lipótmező könnyen megközelíthető volt, ám távol volt a város zajától, hatalmas erdővel és még medencével is rendelkezett.
Százharminckilenc éven át működött, nemcsak gyógyítási, de oktatási és kutatási feladatokat is ellátva. Talán nem túlzás kijelenteni, hogy a magyar pszichiátriai ellátás reformja itt kezdődött.
Pszichiátriai reform egy miniatűr társadalomban
Az OPNI célja első körben sajnos mindenképp az volt, hogy elzárja az elmebetegséggel küzdőket a társadalomtól. Így alakult, hogy területén önálló patika, mosoda, de még sertéshizlalda is volt. Nemcsak a betegek, de az itteni dolgozók nagy része is itt élt. Az épület közepén saját kápolna áll, ami még mostani állapotában ma is tükrözi egykori szépségét. 1898-ban a Királyi Tébolydából Országos Elme- és Ideggyógyintézet vált. A névváltoztatás pedig újfajta mentalitást is hozott a betegellátásban. A betegeket szakszerűbben, mindamellett emberien kezdték el gondozni. A kényszerítő eszközöket és az elzárást felváltották a terápiák és a gyógyszerek, amik a kétezres évekig a pszichiátria és a pszichológia fejlődésével egyre hatékonyabbá váltak, a „Lipót” pedig nem volt rest ezeket alkalmazni.
A betegek szabadidejük eltöltésére fazekasműhelyt kaptak, a festés-, mozgás- és táncterápia is helyet kapott a mindennapokban. Fontos hangsúly kapott a rehabilitáció is. A kezelést követően nem kerültek utcára a betegek, hanem
munka után az éjszakai szanatóriumban élhettek,
így könnyebben lábra tudtak állni. A kezelések mellett a munkaterápia is fontos szerepet kapott, az OPNI szinte önellátó volt, a mosoda mellett pékműhely és jegygyár is működött, de még a medence tisztítását és karbantartását is a betegekre bízták.
Idővel nagy hangsúly került a gyógyulásban a környezetre is, így felkerült a teendők listájára a kertápolás, de teniszpálya, színház és még zongoraszalon is beköltözött a falak közé. Itt alakult meg 1950-ben az országban első gyermekpszichiátriai osztály, majd az első alkoholelvonó osztály, és a hatvanas években a biokémiai kutatások központja lett. Talán nem is csoda, hogy az itt képződött és nevelkedett szakemberek máig boldogan emlékeznek szakmaiságuk meleg fészkére, és még a mai napig helyet kapnak az egyetemi órákon a „lipótos időkre” való emlékezés.
Sajnos a pszichiátria fellegvára 2007-ben kevésbé váratlanul, de annál gyorsabban omlott össze. Nem csak a dolgozók találták utána nehezen a helyüket, több száz beteg került utcára. Vannak, akik még a mai napig a környező erdőkben húzzák meg magukat, de mindenki számára ismerős lehet a budapesti aluljárókban lévők helyzete, akik valaha egykor „lipóti lakosok” lehettek.
Megjelent az új Dívány-könyv!
A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!
Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!
hirdetés
