Lábujjlekváros foci és társai - A 10 legértelmetlenebb angol dalszöveg

oie xf5FnMr2qkyD

Nemrég összeszedtük a legkínosabb magyar dalszövegeket, ezúttal pedig a legfurcsább angol nyelvű dalszövegekből készítettünk egy szubjektív válogatást: az összeállításban nem kifejezetten a legrosszabb, inkább a legbizarrabb és különösen magyar fordításban furcsán hangzó könnyűzenei líra kapott helyet, Freddie Mercurytól David Bowie-n keresztül John Lennonig.

Queen: Seven Seas of Rhye

A Queen első komolyabb népszerűségre szert tett dala – mely a zenekar 1974-es második albumán, a Queen II-n kapott helyet, de egy demóváltozata már az első korongon is szerepelt – zenéjében és szövegében egyaránt Freddie Mercury tehetségét dicséri. A szám címében szereplő Rhye a néhai legendás énekes-frontember elmondása szerint egy gyerekkorában kitalált mesevilágra utal, és semmi köze „A rozs [rye] hét tengeréhez”, ahogyan azt a magyar Rocklexikon szerzői alaposan félreértették annak idején. A szöveg ennek ellenére eléggé bizarr:

„Fear me you lords

And lady preachers

I descend upon your earth

From the skies

I command your very souls

You unbelievers

Bring before me what is mine

The seven seas of Rhye”

„Féljetek tőlem, ti nagyurak és hölgy prédikátorok

Az égből ereszkedem alá a földetekre

Én parancsolok a lelketeknek, hitetlenek

Hozzátok elém, ami nekem jár

Rhye hét tengere”

„Be gone with you

You shod and shady senators

Give out the good

Leave out the bad evil cries

I challenge the mighty Titan

And his troubadours

And with a smile

I'll take you to the seven seas of Rhye”

„Pusztuljatok, becstelen szenátorok

Adjátok ide a jót, hagyjátok ki a rosszat, a gonosz sír

Kihívom a hatalmas Titánt és a trubadúrjait

És mosolyogva átviszlek Rhye hét tengerén”

Duran Duran: The Reflex

A ’80-as évek brit sztárcsapata, a Duran Duran – akiknek neve a Jane Fonda főszereplésével készült erotikus sci-fi, a Barbarella őrült tudós karakterére utal – egyik legnagyobb slágere, az 1983-as The Reflex pontos jelentését sokan igyekeztek már megfejteni. A legnépszerűbb magyarázat szerint a szöveg valamilyen, a művészeket gyakran sújtó függőségre, például drogra vagy szerencsejátékra utal, az énekes-szövegíró Simon Le Bon azonban sohasem volt hajlandó elárulni a titkot, szerinte ugyanis ezzel elveszne a dal titokzatossága.

„The reflex is a lonely child he's waiting by the park

The reflex is in charge of finding treasure in the dark

And watching over lucky clover isn't that bizarre

Every little thing the reflex does

Leaves you answered with a question mark”

„A reflex egy magányos gyerek, aki a parknál vár

A reflex felel érte, hogy kincset találj a sötétben

És vigyáz a szerencsehozó lóherére, nem bizarr?

Minden apró dolog, amit a reflex csinál

Kérdőjellel válaszol neked”

Nik Kershaw: The Riddle

Szintén a ’80-as évtized hatalmas slágerének számít a bristoli születésű Nik Kershaw örökbecsű szerzeménye, A talány, vagyis The Riddle, amit az ezredfordulón az italo dance műfaj lemezlovas-sztárja, Gigi D’Agostino is sikeresen feldolgozott. A szöveg, címéhez hűen, igencsak bizarr:

„Near a tree by a river

There's a hole in the ground

Where an old man of Aran*

Goes around and around

And his mind is a beacon

In the veil of the night

For a strange kind of fashion

There's a wrong and a right

He'll never, never fight over you”

„A folyóparton egy fa mellett

Van egy lyuk a földben

Ahol egy öreg arani ember*

Körbe és körbe járkál

Az elméje egy jelzőfény

Az éjszaka fátylában

Egy furcsa szokás miatt

Ami jó is és rossz is

Soha, sohasem fog miattatok harcolni”

*Az Aran-szigetek egy Írország nyugati partjánál található szigetcsoport, a szöveg pedig valószínűleg az 1934-es híres dokumentumfilm, Az arani ember (Man of Aran) címére utal.

The Beatles: Come Together

A ’60-as évek második felében, ahogy a világhírű liverpooli négyes zeneileg egyre igényesebbé vált, és tudatmódosító szerekkel is egyre nagyobb mennyiségben élt, sorra születtek a különös, nehezen megfejthető, olykor pedig bármilyen értelmezhető jelentést nélkülöző Beatles-dalszövegek. A Come Together híres basszusriffje Paul McCartney érdeme, a szöveg és az ének viszont John Lennon nevéhez fűződik.

„He wear no shoe shine

He got toe jam football

He got monkey finger

He shoot Coca-Cola

He say I know you, you know me

One thing I can tell you is you got to be free

Come together, right now, over me

He bag production

He got walrus gumboot

He got Ono sideboard

He one spinal cracker*

He got feet down below his knee

Hold you in his armchair you can feel his disease

Come together, right now, over me”

„Nem fényesíti a cipőjét

Lábujjlekváros focija van

Majomujja van

Coca-Colát lő

Azt mondja, ismerlek, és te is ismersz engem

Egy dolgot mondhatok neked: szabaddá kell lenned

Jöjjünk össze, most azonnal, rajtam keresztül

Táskát gyárt

Rozmár gumicsizmája van

Ono kredence van

Ő egy gerinctörő*

A lába a térde alatt van

A karosszékében tart téged, érzed a ragályát

Jöjjünk össze, most azonnal, rajtam keresztül”

*Ez a kifejezés állítólag arra a régi japán szokásra utal, amikor az asszonyok a férjük hátán sétálnak mezítláb, hogy lazítsák azok meggémberedett gerincét.

The Beatles: I Am the Walrus

John Lennon egy másik szerzeménye is bekerült illusztris összeállításunkba: az 1967-es I Am the Walrus, vagyis Én vagyok a rozmár szövegét Lewis Carroll meséje, az Alice Tükörországban egyik verses részlete, A rozmár és az ács, illetve jelentős mennyiségű LSD inspirálta.

„Sitting on a corn flake

Waiting for the van to come

Corporation T-shirt, stupid bloody Tuesday

Man you've been a naughty boy

You let your face grow long

I am the egg man

They are the egg men

I am the walrus

Goo goo g'joob

(…)

Yellow matter custard

Dripping from a dead dog's eye

Crabalocker fishwife, pornographic priestess

Boy, you've been a naughty girl, you let your knickers down”

„Egy kukoricapelyhen ülök

Várok, hogy jöjjön a furgon

Céges póló, hülye véres kedd

Ember, rossz kisfiú voltál

Hagytad, hogy az arcod hosszúra nőjön

Én vagyok a tojásember

Ők a tojásemberek

Én vagyok a rozmár

Goo goo g’joob

(…)

Sárga anyag tejsodó

Csöpög egy halott kutya szeméből

Crabalocker [halandzsa szó] halaskofa, pornográf papnő

Fiú, rossz kislány voltál, letoltad a bugyidat”

The Killers: Human

Ugorjunk előre négy évtizedet az időben, egészen 2008-ig, amikor a Las Vegas-i illetőségű The Killers legnépszerűbb dala, a Human szinte megállás nélkül szólt a rádióból. A méltán híressé vált sláger dalszövege sokakat kétségbe ejtett már, a szerző, Brandon Flowers frontember elmondása szerint a refrént a gonzoújságírás atyja, Hunter S. Thompson (Félelem és reszketés Las Vegasban) egyik mondata ihlette, mely szerint „táncosok nemzedékét neveljük ki” és kifejezetten élvezi, amikor egyesek a szövegben szereplő nyelvtani hibákon bosszankodnak.

„Are we human

Or are we dancer?

My sign is vital

My hands are cold

And I'm on my knees

Looking for the answer

Are we human

Or are we dancer?”

„Ember vagyunk vagy táncos?

A jelem élet, a kezeim hidegek

És térdre borulva keresem a választ

Ember vagyunk vagy táncos?”

Manfred Mann (Bob Dylan): The Mighty Quinn

Bob Dylan kevésbé ismert és általa szinte sohasem játszott dalát a brit Manfred Mann billentyűs és azonos névre hallgató zenekara vitte sikerre és tette örökbecsű slágerré a ’60-as években. A szöveget a 2016-ban irodalmi Nobel-díjjal kitüntetett Dylan saját bevallása szerint az 1960-as Fehér árnyak című film ihlette, melyben Anthony Quinn egy eszkimót alakít.

„Everybody's building ships and boats

Some are building monuments, others are jotting down notes

Everybody's in despair, every girl and boy

But when Quinn the Eskimo gets here

Everybody's gonna jump for joy

Come all without, come all within

You'll not see nothing like the Mighty Quinn

I like to go just like the rest, I like my sugar sweet

But jumping queues and makin' haste, just ain't my cup of meat

Everyone's beneath the trees, feedin' pigeons on a limb

But when Quinn the Eskimo gets here

All the pigeons gonna run to him”

„Mindenki hajókat és csónakokat épít

Némelyek műemlékeket építenek, mások jegyzeteket írnak

Mindenki kétségbe van esve, minden lány és fiú

De amikor Quinn, az eszkimó megérkezik

Mindenki ugrálni fog örömében

Gyertek mindnyájan kintről, gyertek mindnyájan bentről,

Sosem fogtok más olyat látni, mint a Hatalmas Quinn

Olyan vagyok, mint bárki más, édesen szeretem a cukrot

De kiugrálni a sorból és folyton sietni, az nem az én kenyerem

Mindenki a fák alatt eteti az ágakon ülő galambokat,

De amikor Quinn, az eszkimó megérkezik

Minden galamb odafut majd hozzá”

David Bowie: Life on Mars?

A rockzene néhai kaméleonját, David Bowie-t sem kell féltenünk, aki előszeretettel járatta csúcsra a bizarr dolgokat, mind külsőségeit, mind dalszövegeit illetően. Legkülönösebb lírai szerzeménye kétségtelenül az Élet a Marson? (Life on Mars?) című 1971-es opusának szövege.

„It's on America's tortured brow

That Mickey Mouse has grown up a cow

Now the workers have struck for fame

'Cause Lennon's on sale again

See the mice in their million hordes

From Ibiza to the Norfolk Broads*

Rule Britannia** is out of bounds

To my mother, my dog, and clowns

But the film is a saddening bore

'Cause I wrote it ten times or more

It's about to be writ again

As I ask you to focus on

Sailors fighting in the dance hall

Oh man, look at those cavemen go

It's the freakiest show

Take a look at the lawman

Beating up the wrong guy

Oh man, wonder if he'll ever know

He's in the best selling show

Is there life on Mars?”

„Amerika megkínzott szemöldökén van,

hogy Miki egér felnevelt egy tehenet

Most a munkásokat utolérte a hírnév

Mert Lennont ismét árulják

Nézd a milliós egérhordákat,

Ibizától Norfolk Broadsig*

Az Uralkodj, Britannia!** túl van a megengedett határon

Az anyámnak, a kutyámnak és bohócoknak

De a film tragikusan unalmas

Mert legalább tízszer vagy többször megírtam már

Újra meg fogják írni,

Miközben kérlek, koncentrálj arra, hogy

Tengerészek verekednek a táncházban

Ó, haver, nézd, ahogy azok az ősemberek mennek

Ez a legbizarrabb show

Nézd meg a rendőrt,

Aki a rossz embert veri össze

A legnépszerűbb műsorban szerepel

Van-e élet a Marson?”

*Az angliai Norfolk vidékén található tavas, folyós régió, mely természeti szépségéről ismert.

**Népszerű brit hazafias dal, mely James Thomson 1740-es azonos című versére íródott.

The White Stripes: Seven Nation Army

Az ezredforduló zenei szenzációjának számított a Jack White énekes-gitáros és felesége, Meg White dobos (akik évekig testvéreknek adták ki magukat és titkolták házasságukat) duójaként működő The White Stripes; legismertebb daluk, a sportrendezvényeken is gyakran felhangzó Seven Nation Army leginkább effekttel lemélyített, basszust utánzó gitárriffjének köszönhetően vált legendássá, de a szövegére is érdemes vetnünk egy pillantást.

„Don't wanna hear about it

Every single one's got a story to tell

Everyone knows about it

From the Queen of England to the Hounds of Hell

And if I catch it coming back my way

I'm gonna serve it to you

And that ain't what you want to hear

But that's what I'll do

And the feeling coming from my bones

Says, Find a home

I'm going to Wichita

Far from this opera forevermore

I'm gonna work the straw

Make the sweat drip out of every pore

And I'm bleeding, and I'm bleeding, and I'm bleeding

Right before the Lord

All the words are gonna bleed from me

And I will sing no more

And the stains coming from my blood

Tell me, Go back home”

„Nem akarok hallani róla,

Mindenkinek van egy története, amit el akar mondani

Mindenki tud róla

Az angol királynőtől a pokol ebeiig

És ha visszajut a fülembe,

Elmondom neked

Nem fog tetszeni, amit hallasz,

De meg fogom tenni

És a csontjaimból jövő érzés

Azt mondja, találj otthonra

Wichitába fogok menni

Örökre itt hagyom ezt a kócerájt

Keményen kokózni fogok [work the straw = a kokain felszippantása szlengkifejezéssel]

Minden porcikámból folyni fog a verejték

És vérzek, és vérzek, és vérzek

Az Úr színe előtt

Az összes szó vérként bugyog ki belőlem,

És nem gondolkodom többé

És a véremből jövő szenny azt mondja nekem,

Menj haza!”

Nirvana: Smells Like Teen Spirit

A ’90-es évek kétségkívül legnagyobb hatású zenekarának legikonikusabb dala egy egész generáció ízlésvilágát meghatározta, még úgy is, hogy szinte senki sem értette, miről is énekel a tragikus körülmények között elhunyt frontember, Kurt Cobain. A Smells Like Teen Spirit (kb. „Tiniszellemtől/spiritusztól szaglik”) címe egy dezodormárkára utal, melyet Cobain barátnője, a Bikini Kill punkbandában játszó Tobi Vail használt előszeretettel, és így gyakran átragadt a Nirvana frontemberére is. Vail egyik zenésztársa, Kathleen Hanna erre utalva írta fel az ominózus mondatot Cobain lakásának falára. No, de lássuk a szöveg érdekes részleteit:

„Load up on guns, bring your friends

It's fun to lose and to pretend

She's over bored and self assured

Oh no, I know a dirty word

Hello, hello, hello, how low

Hello, hello, hello, how low

Hello, hello, hello, how low

Hello, hello, hello

With the lights out, it's less dangerous

Here we are now, entertain us

I feel stupid and contagious

Here we are now, entertain us

A mulatto, an albino, a mosquito, my libido

Yeah, hey”

„Töltsd meg a fegyvered, hozd el a barátaid,

Mókás dolog veszíteni és tettetni

A lány túlságosan unott és magabiztos

Ó ne, ismerek egy csúnya szót

Helló, helló, helló, mennyire mély [magyarra lefordíthatatlan szójáték]

Helló, helló, helló, mennyire mély

Helló, helló, helló, mennyire mély

Helló, helló, helló

Amikor a fények kihunytak, kevésbé veszélyes

Most itt vagyunk, szórakoztass minket

Hülyének és fertőzőnek érzem magam

Most itt vagyunk, szórakoztass minket

Egy mulatt, egy albínó, egy szúnyog, a libidóm

Yeah, hey

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Mustra