A pollice verso (latinul: „elfordított/kinyújtott hüvelykujj”) kifejezés az ókori Róma gladiátorviadalainak nyomán terjedt el a köztudatban, ahol a tömegek a kérdéses kézmozdulat segítségével jelezték, milyen sorsot szánnak a legyőzött harcosoknak. A közkeletű tévedéssel szemben – miszerint a felfelé fordított hüvelykujj azt mutatta, a gladiátornak meghagyják az életét, míg a lefelé fordított ujj a halállal volt egyenlő – a thumbs up Rómában épp az ellentétét jelentette annak, mint amilyen értelemben manapság használják.
A történészek szerint a nézők éppen azzal mondtak halálos ítéletet a földre került küzdő felett, ha felfelé fordították a hüvelykujjukat, amikor pedig megkegyelmeztek neki, összezárták az öklüket és az ujjaik felett nyugtatták a hüvelyket. A felfelé, illetve lefelé fordított hüvelykujjak jelentését az ókori kultúrát tanulmányozó reneszánsz és kora újkori tudósok értették félre, akiknek nyomán széles körben elterjedt ez a téves elképzelés; a 19. századi francia festő, Jean-Léon Gérôme Pollice Verso című híres képén, illetve számtalan regényben, színdarabban, filmben is látható.

Az első világháborúban kezdték mai értelmében használni
A thumbs up ma ismert modern jelentése csak jóval később, az első világháború idején honosodott meg, amikor a brit hadsereg katonái feltartott hüvelykujjal jelezték egymásnak a lövészárkokban, ha részükről mindent rendben találtak. A kézmozdulat megjelenik Alfred Hitchcock 1927-es filmjében, A titokzatos lakóban is, ahol egy férfi átvizsgál egy köteg pénzt, és feltartott hüvelykujjaival jelzi, hogy a bankók rendben vannak, vagyis nem hamisak. A második nagy háborúban az amerikai pilóták is átvették a gesztust, akik gyakran felszálláskor jelezték így a személyzetnek, hogy rendben találtak mindent, és készen állnak a levegőbe emelkedni.

A világháború vége felé az Európában, Ázsiában és Dél-Amerikában állomásozó amerikai katonák is gyakran használták a „minden oké” kézjelet, mely így nemcsak az Egyesült Államokban, de a világ számos más pontján is elterjedt, és mindennapivá vált. A felfelé, illetve lefelé tartott hüvelykujj szimbólumát a nyugati világban előszeretettel használják a kritikusok is, akik így jelzik a közönségnek, hogy egy film, színdarab, regény vagy éppen étel szerintük kiváló vagy éppen pocsék.
Ma már a „lájk” nemzetközi szimbóluma a híres kézjel
Az autóstopposok szintén kinyújtott hüvelykujjal jeleznek az úton elhaladó járművek felé, ők azonban nem fel- vagy lefelé, hanem oldalra, reménybeli úti céljuk irányába emelik a kérdéses testrészt. A búvárok a feltartott hüvelykujjal azt jelzik, szeretnének visszatérni a felszínre – ez gyakran összezavarja a laikus szemlélőket, akik azt hiszik, hogy ezúttal is a „minden oké” gesztusáról van szó.
Az internet és a közösségi média elterjedése forradalmat hozott a thumbs up gesztus használatában, nem csupán – a korábbiakhoz képest is – hihetetlenül megnövelte a népszerűségét, de új jelentésekkel is ruházta fel. A lájk gomb az egyik legismertebb emotikon lett világszerte, melynek segítségével könnyen és gyorsan jelezhetjük, ha egy tartalom tetszik nekünk a Facebookon, Instagramon, YouTube-on és egyéb felületeken, és ma már számtalan különböző verziója ismert – csak a gladiátorok meg ne tudják utólag, hogy a számukra végzetes kézjel ennyire hatalmas népszerűségre tett szert…

Három szakácskönyv ingyenes szállítással!
Mentes Anyu szakácskönyveit azoknak ajánljuk, akik egészségük érdekében vagy meggyőződésből különleges étrendet követnek, de azoknak is, akik csak inspirációt, új ízeket keresnek.
MOST INGYENES HÁZHOZSZÁLLÍTÁSSAL!
Tekintsd meg ajánlatunkat, kattints ide!
hirdetés