Kovács Patrícia: A havi egy kozmetika a luxusom a klasszikus értelemben vett arctisztítással

10 év után újra a Vígszínházhoz igazolt Kovács Patrícia. Ez alkalomból beszélgetni hívtuk az Index Sunday Brunch podcastjébe.

 

10 év után tértél vissza a Vígszínházba, feladva a szabadúszó létet. Más Vígszínház fogadott?

Minden, ami csodálatos volt a Vígben, és mindaz, amiért ez az intézmény unikum a hazai színjátszás történetében, megmaradt, ugyanakkor visszatért valamiféle békesség a ház falai közé. 10 éve mentem el, mert nem éreztem jól magam, de amikor behúztam magam mögött az ajtót, tudtam, hogy van még itt dolgom. Amit látok, hogy békesség és nyugalom költözött az emberekbe, nincs stressz, szépen bánnak velünk, illetve az, hogy Rudolf Péter – aki egy megkérdőjelezhetetlen szakmai tekintély – nyitott és megközelíthető, nagyon jót tett a közhangulatnak.

A Vígszínházban látható Bella Figurát márciusban már bemutattátok, igaz, akkor online közönségnek, így a valódi premierre október végén került sor. Mit kell tudni a darabról, ahol Halász Judittal, Stohl Andrással, Wunderlich Józseffel játszol együtt?

A romantikusnak ígérkező, gyönyörű nyárestén semmi sem úgy történik, ahogy azt a résztvevők megálmodták. Egy véletlen baleset ugyanis felrobbantja a kifinomult „la bella figura” hangulatot, és az este szürreális fordulatot vesz. Jasmina Reza kortárs szerző, darabjai azért nagyon szerethetők, mert az alakjai pont olyanok, mint akik a nézőtéren ülnek. Én például bármelyik szereplővel tudok azonosulni, mert így vagy úgy, de voltam már a helyében.

– Dömölky Dániel
– Dömölky DánielVígszínház 

Mi a bella figura egyébként?

A szó imponáló megjelenést, megnyerő fellépést, kifogástalan öltözetet, viselkedést, eleganciát és harmóniát jelent. Az olaszoktól jön, tudod, ez a legyél szép, legyél vidám, élvezd az életet, hidd el, hogy sikerülni fog, és aztán minden úgy is lesz, jelen esetben nem annyira.

A pandémiát hogy vészelted át?

Nekem jól jött, mert már nagyon fáradt voltam, nem beszélve arról, hogy a munkám hektikussága miatt mindazt az időt, amit nem a kislányommal töltöttem, be tudtam pótolni.

Hanna, a kislányod most 8 éves. Milyen ő?

Nehéz megmondani, én is csak kapdosom a fejem, mert háromnaponta változik, ami folyamatos alkalmazkodással jár. A legfontosabb, amit meg kellett tanulnom a mamájaként, hogy be kell tartanom a szavam, következetesnek kell lennem, és minden kérdésére válaszolnom kell. Ha ez sikerül, azt hiszem, jól megvagyunk. Ha be akarok vágódni nála, az biztos, hogy játszóházba kell vinnem, ami számomra elég nyomasztó.

Mi a helyzet most az általad létrehozott Suhanj Alapítvánnyal?

Büszke vagyok rá, mert baráti társaságként indítottuk, hogy támogassuk a fogyatékkal élők sportolását. Ma ez ott tart, hogy van egy fitnesztermünk, ahol egészségesek és fogyatékkal élők együtt sportolhatnak. A pandémia és a konditermek bezárása minket is megviselt anyagilag, hiszen bérleti díjat muszáj volt fizetnünk, de átvészeltük ezt is, és most ott tartunk, hogy vidéken is szeretnénk egy vegyes konditermet nyitni.

Kovács Patrícia és Kitzinger Szonja az Index Sunday Brunch podcastjében 2021 októberében a Haris Parkban Fotó:
Kovács Patrícia és Kitzinger Szonja az Index Sunday Brunch podcastjében 2021 októberében a Haris Parkban Fotó:Bodnár Patrícia / Index

Mi a saját luxusod?

A jó minőségű krémek és a kozmetikus, havonta klasszikus értelemben kitisztíttatom az arcom.

Mi a sorozatod?

A Narcos, várom a legújabb évadát, de mindenevő vagyok, mindent fogyasztok.

Ha már fogyasztás, mivel eteted a családod, úgy értem, mi a specialitásod?

Végtelenül egyszerű: karajból, de csirkéből is készülhet. Ki kell klopfolni a hússzeletet, csemege piros arannyal cupákosra kenni a szeleteket, ugyanezt megismételni tejföllel, majd az egészet a legegyszerűbb trappista sajttal megküldeni, fóliával a tetején, végül egy kivajazott jénai tálban betolni a sütőbe. Lehet rizzsel enni, de csalamádéval, uborkával az igazi, a lényeg, hogy kerüljön mellé valami savas.

Nagyon retró. A Konyhafőnök VIP-ben ezt meg is főznéd akár?

Nézd, bármi, ami gyorsan elkészül és könnyen kivitelezhető, az szerintem nem ciki.

Ezt az ételt egyébként hogy hozod össze a rózsadombiságoddal? Egyáltalán, a te olvasatodban mi az, hogy rózsadombi?

Sok könyvet olvashattam, járhattam operába, zeneakadémiára, színházakba, ha bármit tudni akartam a világról, csak leemeltem otthon egy könyvet. Szóval azt hiszem, egy ilyen környezetbe születni szerencse, de stigma is egyben, és ezt már gyerekként megtapasztaltam, mert kirekesztettek, legyintettek, hogy ennek mi baja lehet? Síel, utazik, van egy csomó Barbie-ja, miközben azt elfelejtik, hogy itt sincs kolbászból a kerítés, ugyanazok a viszályok zajlanak a négy fal között, csak szebbek a kulisszák és esetleg a környék.

A teljes beszélgetést Kovács Patríciával itt tudod megnézni.

Oszd meg másokkal is!
Mustra