kokárda

A francia forradalmároktól vették át Petőfiék a trikolór kokárdát

A piros-fehér-zöld színkombináció, mely a hagyomány szerint az erőt, a hűséget, illetve a reményt jelképezi, a 15. századtól, Mátyás király korától vált általánossá az oklevelek függőpecsétjeinek selyemzsinórjában, később a királykoronázások dekorációs elemeként használták, a 19. század elején pedig felkerült a zászlókra is. A kokárda eredete szintén a középkorba nyúlik vissza, amikor bajvívások alkalmával a lovagok magukra tűzték szívük hölgyének szalagját, mely egy adott, jellegzetes színben tündökölt; idővel a francia hadsereg katonái már a kalapjukra tűzték fel toll helyett a bokrétára emlékeztető, hajtogatott szalagot, ennek ihletésére jött létre a nagy francia forradalom jelképeként a ma ismert háromszínű kokárda.

1789 júliusában, nem sokkal a Bastille elfoglalása előtt a népet lázító forradalmár újságíró, Camille Desmoulins tűzött a kalapjára a Palais Royal egyik fájáról leszakított gesztenyelevelet mint megkülönböztető jelvényt azok számára, akik nyíltan fel kívánnak lépni a Bourbon-uralommal szemben, a börtön sikeres bevételét követő napokban pedig az ostrom vezetője, La Fayette márki rendelte el a piros-fehér-kék kokárda viselését a Nemzeti Gárda tagjai számára. A legenda szerint La Fayette elsőként a párizsi polgármesternek, utóbbi pedig XVI. Lajos királynak nyújtotta át a trikolór kokárdát, melyben a fehér a monarchiát, a kék és piros pedig Párizs városának színeit jelképezte.

A háromszínű kokárda 1792-től lett a forradalom hivatalos szimbóluma, ekkor a három szín már más jelentéssel bírt, a társadalom három rendjét, a nemességet (kék), a papságot (fehér) és a polgárságot (piros) jelenítette meg. A kokárda szó eredete is a franciákhoz köthető és a coq, vagyis „kakas” szóból alakult ki, ők ugyanis bokréta helyett inkább kakastaréjhoz hasonlították a kör alakúra hajtogatott háromszínű szalagot.

Az 1848-as magyar forradalmárok előszeretettel tanulmányozták a francia forradalom történetét, és számos dolgot át is vettek elődeiktől, köztük a kokárdát, melyben ők természetesen nem a francia, hanem a fentebb említett magyar trikolór színeit használták. A hagyomány szerint az első magyar kokárdát Petőfi Sándor felesége, Szendrey Júlia készítette a forradalmár költő számára, miközben amaz a Nemzeti dal megírásán dolgozott, mások szerint ugyanakkor már a pozsonyi országgyűlésen is hordták egyes küldöttek.

Rosszul készítjük a kokárdát?

Akárhogy is legyen, március 15-én a pesti forradalmi tömegben egyre-másra tűntek fel a kokárdák az emberek kabátjának mellén; az apró, egyszerű, de mégis látványos és kifejező kiegészítő gyorsan nagyon népszerűvé vált és a magyar forradalom és szabadságharc jelképe lett, szinte az egész város kokárdát hordott. Vitatott kérdés, vajon Szendrey Júlia hibásan varrta-e a kokárdát, melyet a legtöbben ma is az ő mintája szerint viselnek: a heraldika szabályai szerint a kör belsejében ugyanis mindig a zászló felső színe (a magyar zászló esetében a piros) található, vagyis a „hagyományos”, zöld-fehér-piros magyar kokárda valójában az olasz színeket jeleníti meg.

Egyesek szerint nem is annyira hibáról, hanem inkább tudatos esztétikai választásról lehetett szó, a piros ugyanis szebben mutat kívül, a kör szélén, mintsem annak közepén, megint mások úgy vélik, a francia, olasz, illetve más egyéb, a korszakban ismert kokárdák mintájára – mivel azokon is kívül található a piros szín – született meg a magyar változat dizájnja. Hermann Róbert történész úgy gondolja, lehetséges, hogy épp az olasz nemzeti mozgalom iránti szimpátiából választották Petőfiék a „hibás” kokárdát; az pedig, hogy a „hibát” Szendrey Júlia követte volna el, természetesen pusztán csak legenda.

A szabadságharc leverését követően az osztrák hatóságok betiltották a magyar trikolór és egyéb nemzeti jelképek, köztük a kokárda használatát, melyet a kiegyezésig senki sem viselhetett nyilvánosan.