Király kis lakás, és nem csak azért, mert a Király utcában van

Imádjuk a szépet, így a szép lakásokat is. Ottonaink a járvány idején a fő menedékünk. A most bemutatandó Király utcai lakás kialakításakor is szempont volt, hogy a sokszor bezártságban töltött, szürke és szorongással teli hétköznapokat feldobja valami. Itt ezt a szerepet a tapéták vállalták magukra, míg az otthon melegéről a puha bársonytextíliák gondoskodnak. Gyere velünk leskelődni!

Az otthon Budapesten, a Király utcában található. A belső kétszintes, 150 nm alapterülettel rendelkező ingatlan fényét nemcsak a terek kialakítása, hanem a fantasztikus panorámát nyújtó teraszok is emelik. Az egyik hatalmas terasz a lakás fölötti tetőszinten található, ahonnan pazar kilátás nyílik a város fölötti háztetőkre és a budai hegyekre, főleg a Gellérthegyre. Szakos Andrea enteriőrtervező azt mondja, a megvalósításnál a cél a kortárs, elegáns, de barátságos design megvalósítása volt, mindezt persze alacsony költségvetésből kellett kihozni.

K-12
Palkó György

Fókuszpontnak a tervező a konyhát és az annak oldalfalát díszítő kézzel festett tapétát választotta. Emellett stratégia volt az erőteljes színek alkalmazása, illetve hogy minden szoba karaktert kapjon, végül mindezeket feladat volt úgy összehangolni, hogy mégis egyfajta pasztellszínérzetet kapjon a tulajdonos.

„A falszíneket a Farrow & Ball palettájáról válogattam, és ezekhez színben harmonizáló bútorkárpitokat használtam. A fürdőkben szoba jellegű hangulatot teremtettem úgy, hogy az egyikben pasztellárnyalatú textiltextúrájú csempét alkalmaztam, plusz egyedi bútorokat gyártattam. A másikban festettem a falata harmadikban szintén kézzel festett tapétát csempésztem a térbe – a padlón pedig parkettát használtam – ismerteti a különleges megoldásokat a tervező.

Hozzáteszi, a kivitelezésben több minden hátráltatta: hosszan elhúzódott a kivitelezés a mindenki által jól ismert szakemberváltás és hiány miatt, de az sem tett jót a timingnak, hogy nemigen van a piacon elérhető, a magasabb minőségű, aprólékosabb szakipari befejező munkákat elvégző iparosember.

A végeredmény minden idegeskedést megért, mert egy időtlen designt sikerült kialakítani, amely bármelyik európai nagyvárosban megállná a helyét, azaz nemzetközi, modern, mégis kortalan lett.

K-74
Palkó György

A lakás kialakításakor a Covid is alakított a terveken. Szakos Andrea szerint a járvány időszakában az otthonunk a legfőbb menedékünk, keressük a megnyugvást és a biztonságot, de mégis szükségünk van arra, hogy a sokszor bezártságban töltött szürke és szorongással teli hétköznapokat feldobja valami. Azt gondolom, hogy ilyen minőségében van jelen a tapéta a nappali-konyha találkozásánál vagy a vendégmosdó tapétája, melyek képzeletben rögtön egy távoli tájra repítenek bennünket, miközben a kellemes, megnyugtató színvilág, a puha bársonyok a lakás minden helyiségében megadják mindazt, amit az „otthon melege” fogalomhoz társítunk.

Nézd meg a lakás többi fotóját is, melyet Palkó György készített és bocsátott a Dívány rendelkezésére.

A Dívány véleménye

Az ingatlan szép és letisztult, érzetre tipikus férfilakás, ami a finom anyaghasználat és a karakteres színhasználat miatt is kéri a figyelmünket. A kis költségvetés nem érzékelhető, és az sem, mennyire nehéz volt a szakemberekkel. A lakás tényleg bárhol lehetne a világban, a lokális jelleg érintőlegesen sem jelenik meg a belterekben, ami fájdalom, de ezzel együtt is szép munka, a Bazilikára nyíló panoráma mindenesetre kárpótol ezért az apróságért.

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek