Az első magyar Forma–1-es pilóta lehetett volna a 26 évesen tragikusan elhunyt autóversenyző

fortepan 188047

A legszebb szemű fiúnak, Alain Delon magyar hasonmásának hívták Kesjár Csabát, a magyar autóversenyzés ifjú titánját, akiért egy egész ország rajongott az 1980-as években. A jelentős hátrányból indult, de elszántságának köszönhetően hihetetlen karrierívet befutott fiatal pilótának minden esélye megvolt rá, hogy az első magyar Forma–1-es versenyző legyen, egy máig tisztázatlan tragédia azonban idő előtt elragadta őt közülünk.

Gokartbajnokból lett a magyar autóversenyzés királya

Az 1962. február 9-én Budapesten született Kesjár Csabának mondhatni a vérében volt a versenyzés, nagyapja, idősebb Kesjár János a Horthy-érában, édesapja, ifjabb Kesjár János a második világháborút követő években ért el komoly sikereket motorversenyzőként. Az egyke fiút apja – aki öt feleséget „fogyasztott el” – egyedül nevelte fel, interjúiban Csaba gyakran úgy nyilatkozott, a kettejük közötti kapocs volt az egyetlen igazi „szerelem” az életében. Hősünk négyévesen már motorozott, sokáig azonban inkább a vízilabda érdekelte, mígnem 13 évesen meglátott egy felhívást a Pajtás magazinban, melyben gokart építésére biztatták a gyerekeket.

Kesjár Csaba (1962–1988) az első magyar Forma–1-es pilóta lehetett volna
Kesjár Csaba (1962–1988) az első magyar Forma–1-es pilóta lehetett volnaWikimedia Commons

Ettől fogva nem volt megállás, Kesjár minden szabadidejét a versenyzésnek rendelte alá, és hamarosan már jelentős sikereket ért el, 1977-ben ifjúsági bajnok lett, egy évvel később már külön engedéllyel a felnőttek mezőnyében versenyezhetett. 1980-ban és 1981-ben egymás után kétszer megnyerte a magyar gokartbajnokságot, az utóbbi évad döntő futamán, Győrben utolsó helyezettből sikerült az élre küzdenie magát; a gokartcsodagyerekre felfigyelt a Budapesti Volán autóversenyzési szakosztályának vezetője, Mester István, aki leigazolta Kesjárt, és elintézte, hogy hivatalos autóvezetői engedélyt szerezhessen, és így elindulhasson a szocialista tömb országai számára rendezett Formula Easter versenysorozaton.

A rajongók a magyar Alain Delonnak nevezték

Hősünk zsinórban négyszer nyerte meg a Formula Eastert, miközben gépészmérnöknek tanult a Bánki Donát Műszaki Főiskolán, majd úgy döntött, az előrejutáshoz vezető legjobb út, ha Nyugaton folytatja a karrierjét, és az osztrák Formula Ford osztályban méreti meg magát. Nem volt könnyű megteremteni az ehhez szükséges feltételeket, Kesjár azonban rendületlenül vette az akadályt: mint Zalatnay Saroltának mesélte az Ők sem szerzetesek című interjúkötetben, két barátja segítségével saját maga újította fel kétéves, szinte ronccsá lett versenyautóját, majd bekopogtatott különböző cégek, szervezetek, köztük az Ikarus és a Volán Tefu kisszövetkezet ajtaján, hogy szponzorációs pénzt kérjen. Az ügyes, élelmes fiatalember első nekifutásra 900 ezer forintot kalapozott össze, Bécsben viszont már nagy nyugati cégek, például a Pepsi és a HB cigarettamárka is beszálltak a támogatásába.

Kesjár Ausztriában sem hazudtolta meg magát, 1986-ban bajnoki címet szerzett kategóriájában, így leigazolta őt a nyugatnémet Formula–3 bajnokság; célja természetesen a csúcs, a Forma–1-be kerülés volt, melyre egyes szakértők szerint meglett volna az esélye, mások szkeptikusabbak, úgy vélik, a magyar pilótának egy nagyon szűk mezőnybe kellett volna bejutnia, olyan riválisokkal versenyezve, akik kisgyerekkoruk óta hasonló autók volánja mögött ültek. A szponzorok és a száguldó cirkusz tulajdonosai számára ugyanakkor kellő hírverést biztosíthatott volna a vasfüggöny mögül érkezett első Forma–1-es pilóta, mely tény szintén a magyar csodagyerek esélyeit növelte. Mindenesetre Kesjár lett az első magyar pilóta, aki (versenyen kívül) Forma–1-es járművet vezethetett, az 1987-es második Magyar Nagydíjon, a Hungaroringen tesztelhette a nyugatnémet Zakspeed csapat autóját.

Kesjár Csaba és C.C. Catch a Három kívánság műsorában
Kesjár Csaba és C.C. Catch a Három kívánság műsorábanWikimedia Commons

A jóképű, filmszínészkülsejű, megjelenésében gyakran az ifjú Alain Delonhoz hasonlított autóversenyző ekkor már igazi sztárnak számított Magyarországon, akiért fiatal lányok és nők ezreinek dobogott a szíve. Gyakran pletykáltak róla a lapok, egy alkalommal például – mint mesélte – a Novotel Szállodában találkozott egy ötven év körüli hölggyel, aki mindenáron egy filmszerepre akarta rábeszélni, de a dologból nem lett semmi, nem sokkal később viszont már arról szólt a fáma, hogy egy csinos, barna hajú, középkorú hölggyel autózott együtt az Árpád hídon, majd elvitte fagylaltozni. A valóságban Kesjár – aki szinte minden idejét karrierje építésével töltötte, és állítólag a versenypályán kívül sosem ült volán mögé – ekkoriban már két éve járt együtt barátnőjével, Werner Imolával, házasságról és gyerekvállalásról azonban – apja elrettentő példája miatt – hallani sem akart.

Egyenesen a szalagkorlátnak ütközött, a helyszínen szörnyethalt

Egy váratlan és máig nem tisztázott tragédia azonban mindent szétrombolt: 1988. június 24-én pénteken Kesjár a nürnbergi Norisringen, a Formula–3-as bajnokság ottani futamát megelőző egyik edzés során 200 kilométer/órás sebesség mellett egy kanyarban váratlanul elvesztette az irányítást piros-fehér-zöld színekre festett Dallara márkájú autója felett. Egyenesen a szalagkorlátnak csapódott, a fejét hatalmas ütés érte, a kiérkező orvosok már nem tudták megmenteni az életét: Kesjár Csaba mindössze 26 évesen a helyszínen szörnyethalt. A tragédiát végignézte a bokszutcában várakozó barátnője, aki azonnal, sírva odarohant az autóhoz, a személyzet azonban nem engedte a roncsok közelébe, nem akarták, hogy lássa szerelme holttestét. A versenytársak szintén sokkot kaptak a tragédia láttán, és sikerült kiharcolniuk, hogy – a szponzorok és a csapatvezetők akarata ellenére – lefújják a hétvégi futamot.

Kesjár Csaba a versenyautójával 1986-ban
Kesjár Csaba a versenyautójával 1986-banFortepan / Szalay Béla

Azonnal elkezdődtek a találgatások, mi okozhatta pontosan a tragédiát: egyesek technikai hibára gyanakodtak, talán a fék mondta fel a szolgálatot, mások úgy gondolták, Kesjár egy pillanatra elvesztette az eszméletét, esetleg epilepsziás rohamot kapott, elvakította a nap, de még az öngyilkosság gyanúja is felmerült. Az elhunyt versenyző édesapja, aki nem sokkal később érkezett Nürnbergbe, alapos vizsgálatot követelt, azonban csak egy évvel később kapta meg a nyugatnémet ügyészség zárójelentését, melyből továbbra sem derült fény egyértelműen a baleset okára. A jelentés annyit állapított meg, hogy Kesjár autójából elfolyt a fékolaj, és így a pilóta valószínűleg hiába próbált lassítani – máig sem tisztázott, tényleg így történt-e.

Kesjár János egész hátralévő életében cipelte magával a borzalmas tragédia terhét, sohasem tette túl magát a gyászon; 2007-ben, majdnem húsz évvel imádott fiát követően hunyt el, földi maradványait vele közös sírban helyezték örök nyugalomra a Farkasréti temetőben.

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Mustra