Budapest új áruházába a nyitástól kezdve zarándokoltak a vásárlók, hiszen itt egyetlen napra mindenki úrnak érezhette magát. Az alig pár évvel az 1929-es válság előtt megnyíló Corvin hamar a fogyasztás fővárosi Mekkája lett, ahol kiemelt figyelmet fordítottak a vidéki vásárlók megszólítására, többek között az áruház levelezési részlegével és az országban először működő csomagküldő szolgálattal. Nem kellett többé nehéz csomagokkal bajlódni a vonaton, sőt, az ember már otthona kényelméből is vásárolhatott!
A Corvin fénykorában, az 1920-as évek végén és az 1930-as években született cikkek mindegyike azt bizonygatja: „minden túlzás nélkül” állítható, hogy a budapesti áruház sem küllemében, sem árukínálatában nem marad el londoni vagy párizsi társaitól – ezzel önkéntelenül is megerősítve a kelet-európai kisebbségi komplexust, és a soha el nem múló, soha be nem teljesedő álmot: felzárkózni a Nyugathoz.
A Corvin német–holland beruházásként született. Ennek megfelelően a többnyire párizsi mintát követő budapesti építészekkel ellentétben Reiss Zoltán német példákat vett figyelembe az épület tervezésekor, a kor legendás párizsi áruházai ugyanis sokkal lazább tűzvédelmi előírások szerint épültek. Franciaországban nem szabták meg, hogy az építészek nyitott világítóudvarokat és külön helyiségeket, hátsó udvarokat tervezzenek az áruforgalom lebonyolítására. Ez a Németországban és a Corvin esetében is alkalmazott megoldás jobban széttagolta az épületet, így sok esetben megakadályozta a katasztrofális, emberéleteket követelő tűzkárokat.
A felületes szemlélőnek úgy tűnhet, hogy a díszes palotahomlokzat mögött egyetlen szint emelkedik, de Reiss valójában négy emeletsort rejtett el a homlokzat mögött. Az épület külső-belső dekorációja Beck Ö. Fülöp és Pongrácz Szigfrid elképzelései szerint készült. Az előbbinek a muzsikáló-táncoló magyaros figurákat köszönhette az épület, összhangban a Horthy-korszak esztétikai követelményeivel, utóbbi pedig többek között Pandóra-figurákat álmodott az épület tetejére. A nőalakok szigorúan maguk előtt tartották szelencéjüket, mintegy figyelmeztetve a járókelőket, hogy aki megpillantja a Corvin szemkápráztató kínálatát, az menten Pandóra szelencéjét és saját pénztárcáját nyitogatja majd.
A Corvinban negyven különböző osztály működött, hatszáz alkalmazottat foglalkoztattak, a bámészkodók pedig több tucat kirakatot csodálhattak meg, amelyeknek a leleplezése egy-egy új szezonban külön attrakció volt. Az áruház büszkélkedhetett a város első mozgólépcsőjével is, amelynek használatáért külön fizetni kellett.
Fontos volt azonban, hogy a Corvin ne csak a fizetőképes úri közönséget szolgálja ki, hanem a korabeli társadalom minél szélesebb rétegei költhessék itt nehezen összekuporgatott pénzüket. Így fénykorában az áruház Budapest legszélesebb kínálatát vonultatta fel, a magyar árucikkek mellett angol és francia importáruval kecsegtettek a legkülönbözőbb árfekvésekben, rendszeres kiárusításokkal. Csipke, bőráru, gyermekkonfekció, szőnyeg, sporteszközök az egyre élénkebb budapesti sportélet kiszolgálására, cipő, fehérnemű: a Corvinban tényleg mindent lehetett kapni, és még a szőrmeosztályon is figyeltek arra, hogy megfizethető bundákat éppúgy kínáljanak a luxusdarabok mellett.
Sőt, a mai százforintos boltok világát előrevetítő egypengős áruosztályon is több ezer árucikkből válogathattak a vásárlók. Amikor újdonság került a tömegeket vonzó osztály polcaira, az emberek órák alatt elkapkodták az utolsó darabig. Ez a részleg a tömegtermelés igazi diadala volt.
A kispénzű vásárlók olyan státuszszimbólumokhoz jutottak hozzá, amilyenekhez addig csak a leggazdagabbak. Bár egy eredeti, a pécsi Zsolnay-gyárban készült apró porcelándísz nem ugyanazt jelentette, mint amikor az ember saját palotájának a homlokzatát díszítette pirogránit csempe, azért valamit mégis visszaadott a leggazdagabbaknak járó életérzésből.
Olyan eufória lehetett kézben tartani ennek a híres márkának egy eredeti, logóval ellátott darabját, mint ma egy outlet üzlet late night shoppingján beszerzett Gucci kulcstartón lógó kulcsot bedugni egy külvárosi garzonlakás zárjába.
A Corvin Áruházban töltött nap fénypontjaként a vásárló megebédelhetett az épület elegáns éttermében. A buffet-terem az első emeleten működött, a grandiózus főlépcsőn kellett felsétálni hozzá. A „Corvin buffet” csak a nevében volt büfé: a falakat bordó selyemtapéta borította, a hófehér abrosszal, ezüst evőeszközzel, porcelánnal megterített asztalokat vörös ernyős villany(!)lámpák vonták sejtelmes fénybe, délután pedig élő zene szórakoztatta a közönséget. Ráadásul ez a nagyvilági luxus egyáltalán nem volt elérhetetlen. A négyfogásos ebédmenü magában foglalta a feketekávét, mégis, mindössze egy pengő hatvan fillérbe került. Ebéd után pedig tovább lehetett bámészkodni a kávéházban, esetleg megnézni egy divatbemutatót, vagy fotózkodni a gyorsfényképésznél, ahol az ember azonnal a kezében tarthatta új igazolványképét. Mind a budapesti, mind a vidéki vásárlók kényelmét és áruházban maradását szolgálta, hogy a Corvin saját menetjegyirodát üzemeltetett, ahol nemcsak belföldi vonat- és hajójáratokra válthatott jegyet az utas felár nélkül, hanem a fontosabb európai vasútvonalakra is.
A Corvin vezetésének legfondorlatosabb ötlete viszont az adventi időszakban működő Meseország volt – az IKEA golyós játszóházának korai elődje. A negyedik emeleti kiállítótér a karácsonyi időszakban gyerekparadicsommá alakult az így békében vásárolgató szülők nagy örömére. A Budapesti Hirlap 1934-es cikke szerint „Az áruház különösen karácsony táján nagy szeretettel gondol a gyermekseregre, és az apróságoknak sok-sok meglepetéssel kedveskedik.”
A Corvin a szeretetteljes gondolatok mellett persze azzal is pontosan tisztában volt, hogy a pénztárcák legkönnyebben karácsony előtt nyílnak meg, igyekeztek hát minél tovább az áruházban tartani a szülőket. 1934 békebeli karácsonyán a gyerekek olyan, ma is népszerű mesehősök makettjeit nézegethették, mint Hófehérke, Csipkerózsika, illetve Jancsi és Juliska. Abban a korban, amikor nemhogy iPad nem létezett még végtelen mesekészlettel, de moziba sem igen juthattak el a gyerekek, ez felfoghatatlan csoda volt. Miután a kicsik kidőltek a nézelődésben, minden délután fél ötkor megjelent Oszkár bácsi, és mesét olvasott nekik. Eközben a szülők a Meseország mellett kialakított, hirdetőoszlopokkal és közlekedési lámpákkal élethűvé varázsolt Boltok utcájában nézelődhettek. Az itt felállított vásárban olyan elegáns pesti cégek portékái várták őket, amelyeket maga a Corvin nem forgalmazott.
Az áruház igazi korabeli turisztikai látványosság, a „modern kereskedelmi élet csodavára” lett.
Mindez persze kevésbé tetszett a Corvin környezetében fennmaradni próbáló kis boltoknak, akik tehetetlenül nézték a hatalmas áruház „reklamírozását” és olcsó árait. A vásárlók szempontjából nemcsak a kedvezőbb, hanem a kiszámíthatóbb árak is vonzóvá tették a Corvint és a hasonló nagyáruházakat a kiskereskedésekkel szemben, ahol alkudozni teljesen bevett dolog volt, de egyáltalán nem mindig a vevő járt jól.
A cikk forrása:
A történet a nemrég megjelent Hosszúlépés Budapesten c. könyvből származik, amely számos hasonló érdekes és izgalmas történetet tár fel. Koniorczyk Borbála és Merker Dávid, a könyv szerzői mindketten urbanisták és szociológusok, és ahogy ők fogalmaznak, a város a „vérükben van”. A Hosszúlépés Budapesten oldalairól visszaköszön közös éveik tapasztalata és tudása, valamint rajongásuk közös tárgya: Budapest színes-szagos élete.
