Ne essünk tévedésbe: apácák és ápolónők által irányított szülőotthonok mindenhol működtek, nem csupán Írországban. Őket a történészek inkább azért emelik ki, mert náluk hozták létre a legtöbb ilyet, olyannyira, hogy 1967-ben a házasságon kívül született ír babák 97 százalékát örökbe adták. Sorsukat nemcsak ezzel pecsételték meg, de azzal is, hogy valódi szüleik adatait titkolták, hamisították, olykor meg is semmisítették, így szinte esélyük sem volt kideríteni, valójában honnan származnak.
Nyolcvan év. Ennyi időn keresztül nyomorították meg anyák és gyerekek életét Írországban folyamatosan. Következményei máig kihatnak, hiszen nagyon sokan keresik szüleiket, testvéreiket, sőt anyák is élnek még, akiket családjuk suttyomban a szülőotthonba csempészett – nehogy a faluban vagy a városban megtudják, hogy megesett a lányuk –, ahol egy életre elég testi-lelki kínt szenvedtek el. Sokuk soha nem jött helyre, hiszen melyik nő tudná elfogadni, hogy szó nélkül elveszik tőle a gyerekét (ha meghalt, akkor el sem temethette), annak további sorsáról semmit sem tud, őt pedig nemhogy hazaengedik, de állatként kezelik, aki megérdemel minden büntetést, és azért zárják magas falak közé, nehogy megfertőzze bűnével a normális, tisztességes embereket?
Az írországi szülőotthonok borzalmai
A leghírhedtebb otthon Tuamban működött, itt véletlenül, gyerekek találták meg azt a tömegsírt, ahová az elhunyt babákat temették név és minden jelzés nélkül. Legalább 800 holttestet dobhattak a ciszternába. Hogy miért? Mert azok, akik a szülőotthonba kerültek, a közvélekedés szerint nagyjából az állatokkal voltak egyenértékűek. A terhes nők nem kaptak egészségügyi ellátást, sokuk rendes ételt sem, keményen dolgoztatták őket a szülésig, miközben folyamatosan sulykolták beléjük alsóbbrendűségüket. Ha a babájuk megszületett – ahol fájdalomcsillapításról például szó sem eshetett, hiszen ez is a büntetés része volt –, azonnal elvették tőlük. Ha túlélték az első pár hetet – egyáltalán nem tekintették tragédiának, ha egy „bűnös” gyereklánytól született kicsi meghalt –, kaptak valami bibliai nevet, és onnantól kezdve elkülönítve, a többi babával együtt várták, hogy örökbe adják őket tisztességes, katolikus pároknak, akiket Isten addig nem ajándékozott meg gyermekkel.
Hol vannak most az áldozatok?
Sok gyerek került más országba, többek között Amerikába is. A papírokat vagy ki sem töltötték, vagy útközben elvesztek, így nagyon nehéz visszakövetni, kinek kik voltak a szülei – a szülőotthonban álnéven tartózkodtak az anyák, nehogy kiderüljön szégyenteljes titkuk, az apákat gyakran nem is értesítették, az így születő gyerekeket pedig szintén kitaszítottként kezelték. Mindenki kapaszkodjon. az utolsó ilyen szülőotthont a kilencvenes években zárták be. Csak találgatni tudunk, hányan keresik még ma is gyermekeiket, szüleiket, hány életet tettek tönkre örökre.
Megjelent az új Dívány-könyv!
A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!
Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!
hirdetés
