Nos, a brit Mitford-nővérek esetében akadt is bőven emészteni való esemény. A hat lány élete felkavarta az angol társasági életet a 20. század elejétől kezdve. Az előkelő díszletek között, de szegénységben élő lányok apjuktól a különcséget, anyjuktól a józan paraszti ész használatát tanulták, különböző mértékben, így nem csoda, ha néhányuk életútját inkább extrémnek minősítjük.
A náci-szimpatizáns Mitford-nővérek
Nancy, a legidősebb nővér, már fiatal korában tréfás regényeket írt a felsőbb társadalmi osztályokat kifigurázva, ám ezek fogadtatása alulmaradt húgai, Diana és Unity politikai botrányaihoz képest. Diana Mitford először a Guiness-birodalom örököséhez, Bryan Guiness-hez ment hozzá, de nyíltan viszonyt folytatott a brit fasiszta vezetővel, Sir Oswald Mosleyval. A férfi el is vette 1936-ban: az esküvő Göbbels otthonában volt, és maga Hitler is tiszteletét tette a nagy eseményen.

Unity Mitford, a középső nővér is a nácikkal szimpatizált. Olyannyira, hogy fekete felsőben, a Hyde Parkban grasszálva szólította le a – szerinte – kommunistákat. Tizenkilenc évesen Németországba költözött, és olyan ügyesen forgolódott a nácik legbelső köreiben, hogy még azt az álmát is valóra váltotta, hogy személyesen találkozzon Hitlerrel. Élete tragikusan ért véget: egy sikertelen öngyilkossági kísérlet után a golyó okozta seb elfertőződött, és a lány a gyulladásba halt bele.
A mérsékeltebb Mitford-nővérek
Jessica, akit csak Deccának becéztek, a második legfiatalabb Mitford-testvér, ellensúlyozandó nővérei szélsőjobboldali nézeteit, a szélsőbal felé vette az irányt, és először kommunista unokatestvérével, Esmond Romillyvel indult harcolni a spanyol polgárháborúba, majd Amerikában könyveket írt, végül popzenekart alapított – a Decca & The Dectones-t. Nancy unalmas házasságát maga mögött hagyva, jó ideig Párizsban élt, és ott írta tovább regényeit.

A legfiatalabb Mitford-lány, Deborah, apolitikusnak vallotta magát, amin talán nem lepődünk meg, ha olvassuk a családtörténetet… A lovaglás és a vadászat volt a kedvenc tevékenysége, úgyhogy nem csoda, hogy fiatal sportolóként találkozott Kathleen Kennedyvel, és testvérével, a későbbi elnökkel, Johnnal. Amikor Deborah összeházasodott Lord Andrew Cavendish-sel, akkor rokoni kapcsolatba is került a Kennedy-családdal, ugyanis Kathleen Billy Cavendish felesége, és ezzel Deborah sógornője lett.
Pamela Mitford, a második legidősebb nővér, egy milliomos tudóshoz, Derek Jacksonhoz ment hozzá, keresztülmotorozta Európát egyedül, de amikor nem volt úton, akkor élvezte otthona, és konyhája csendjét, illetve szívesen töltött időt az állataival is.
Talán nem túlzás azt állítani, hogy mindegyik Mitford-lány egy-egy külön világ, és szinte semmiben nem hasonlítanak, csak a különcségükben. És bár eddig nem említettük, de a lányok édesapja, Winston Churchill feleségének unokatestvére volt, így a Mitford-nővérek az első sorból figyelhették a világpolitikát egy igencsak viharos időszakban. Talán ez is hozzájárult, hogy ilyen extravagáns módon élték az életüket…
Nagy-Britanniában a királyi család élete is tele van titkokkal. Ha kíváncsi vagy, mik ezek, olvasd el ezt a cikkünket.

Múzsák a csók után irodalmi est
Egy különleges estére számíthat, aki velünk tart, amely során életutak, művészet és anyaság fonódik össze a színpadon. Hernádi Judit és Tarján Zsófia őszintén mesélnek anya-lánya kapcsolatukról: hogyan élte meg a művésznő a gyermekvállalást, milyen érzés volt Zsófinak híres édesanya mellett felnőni.A könyvben szereplő nők történeteiről Bálint Lilla szerző mesél, míg Hernádi Judit egy-egy megrázó vagy felemelő könyvrészletet olvas fel.
hirdetés