Ha nem vigyázunk, hamarosan a hiányszakmák országává válunk

GettyImages-1301342988

Évek óta slágertéma nemzetközi szinten és hazánkban is az óriási munkaerőhiány, amelynek köszönhetően egyes munkaköröket a teljes megszűnés veszélyeztet. A szakadék széle most sincsen messze, idén is szakmák garmadája veszhet a feledés homályába. Az év eleji sokkhatást némileg tompíthatja, hogy ilyenkor rengetegen váltanak szakmát, alakítják vágyaik szerint a karrierjüket. Alábbi cikkünkben kifejezetten nekik nyújtunk segítséget.

„Az évek múlásával egyre nagyobb méreteket ölt a piac generálta munkaerőigény. Ennek oka egyrészt az, hogy cégen kívülről nehezebbé vált új munkaerőt toborozni, illetve a munkaadóknak is komoly energiát kell dolgozóik megtartására fordítaniuk” – közölte a Dívány megkeresésére Zsók György, az MP Solutions Kft. tanácsadója. A diverz, hazai és nemzetközi ügyfélportfólióval rendelkező fejvadászcég munkatársa szerint ennek köszönhetően szépen lassan a hiányszakmák országává válunk, mert bár követni szeretnénk a globális technológiai fejlődést, de ehhez nem biztosítjuk a megfelelő oktatási és képzési háttérrendszert. Ezzel pedig csak két dolgot érünk el: a cégek munkavállalókkal szemben támasztott követelményei túlcsordulnak, amiből aztán kénytelenek lesznek jelentős mértékben lejjebb adni, illetve a másik utat az jelenti, hogy a külföldi szellemi-fizikai munkaerő jelenlétét felerősítjük hazánkban. Utóbbinak az lesz a hozadéka, hogy létrejön a multikulturalizmus, és diverzifikált társadalmi berendezkedés alakul ki.

Szemüveget a bírónak?

De ne szaladjunk ennyire előre, mielőtt messzemenő következtetéseket vonnánk le, érdemes megvizsgálnunk, hogy mit is jelent, hogy hiányszakma, s hogy mely munkakörök tartoznak ebbe a körbe. Zsók György szerint elsősorban azokat a foglalkozásokat sorolhatjuk ide, melyek nem rendelkeznek elegendő munkaerővel, noha szükség volna rájuk. Emellett a hirtelen megjelenő technológiai újdonságok által generált munkakörök is ide tartoznak. 

Amennyiben ezt a meghatározást vesszük alapul, úgy óriási szükség mutatkozik a munkaerőpiacon varrónőkre, hegesztőkre, villanyszerelőkre, kőművesekre, ácsokra, festő-mázolókra, tapétázókra, hentesekre és játékvezetőkre (focibírókra). 

Ezek mellett az elmúlt 5-10 évben slágerré vált IT-szektor is munkaerőhiánnyal küzd, az informatikusok hiánycikké váltak a piacon, mint ahogy az őket felkutató toborzási szakértők is.

Az MP Solutions tanácsadója szerint ebben nincsen semmi meglepő, hiányszakmák voltak és lesznek is. Azt viszont érdemes lenne végleg eldöntenünk, hogy képesek leszünk-e a jövőben még idejében lekövetni a munkaerőpiaci igényeket, vagy a külföldről átvett technológiai fejlesztéseknek köszönhetően inkább egyre több hiányszakmát generálunk. Ebben kellene megtalálnunk az egyensúlyt.

Még a hosszú évek óta népszerű IT-szektorban is hiány van
Még a hosszú évek óta népszerű IT-szektorban is hiány vanThomas Barwick / Getty Images Hungary

Így vágjunk bele a váltásba

Ahogyan az már az elmúlt években megszokottá vált, januárban rengetegen váltanak munkahelyet. Vannak, akik egészen más munkakörben próbálják ki magukat, míg akadnak olyanok is, akiket a bérek motiválnak. Egy biztos, a karrierjüket újratervezőknek érdemes első körben önvizsgálatot tartaniuk, és feltenni maguknak a váltással kapcsolatos legfontosabb kérdéseket. Érdemes tisztázniuk, hogy pontosan mi iránt mutatnak kiemelt érdeklődést, kikkel találják meg leginkább a közös hangot, mely munkakörökben dolgozó személyekkel értenek egyet, kiknek érzik át leginkább a helyzetét. 

A felvetésre, mely szerint sokan úgy tartják, hogy megfelelő képesítés nélkül nem érdemes egy munkahelyváltásnak nekivágni, Zsók György elmondta, ez nem minden esetben igaz, hiszen alapos felkészüléssel, alázattal, megfelelő kompetenciákkal és reális elvárásokkal (kezdő fizetés, kezdő munkakör, kezdő cég) még mindig jó esélyünk van papír nélkül is. Másrészt 

óriási átjárhatóság lett különböző iparágak és szakterületek között, (szinte) minden tanulható és elsajátítható.

Azt a szakember helytállóbbnak tartja, hogy egy magasabb pozícióból elindulni az alacsonyabb felé egyszerűbb, mint fordítva. „Ha valaki raktárosként hirtelen úgy dönt, hogy papírt igénylő munkakörhöz, céghez és egzisztenciához akar jutni, az bizony fájni fog neki, ugyanakkor papírral a kezében bármikor dönthet úgy, hogy inkább raktáros lesz” – magyarázta. Végül egy fél mondatban megjegyezte, bár vannak ilyen jellegű statisztikák, mégis nehéz megmondani, hogy konkrétan mely területeken lehet ma a legtöbb pénzt keresni. Hiszen ha valaki elég időt szentel valamire, és a mesterévé válik a szakmának, úgy azt előbb-utóbb anyagi megbecsülés is övezi.

Oszd meg másokkal is!
Mustra