Mit nevezünk „Harley Quinn-szindrómának” a Netflix sorozatában, és miért káros ez?

GettyImages-1236200737
Kofrán Eszter

Bármennyire is szeretjük a népszerű streamingszolgáltató Kulcs a zárját (Locke & Key) című sorozatát, a második évadban problémás részletet fedezhetünk fel. De vajon mit nevezünk „Harley Quinn-szindrómának”, és melyik karaktert érinti?

Bármennyire is imádunk egy sorozatot vagy filmet, gyakran van bennük egy-két olyan mozzanat, amellyel nem értünk egyet, esetleg káros reprezentációnak véljük. Ez történt a Netflix Kulcs a zárját című sorozat 2. évadával is: összességében élvezetes és igényesen kivitelezett volt, azonban egy szálka mégis szemet szúrhatott a nézőknek.

Figyelem, a cikk innentől kezdve részletesen taglalja a 2. évadot, tehát ha még nem láttad, de kíváncsi vagy rá, itt állj meg!

Eden Hawkins úton a „természetfeletti gonosz csábító” karakterséma felé

Az a szálka nem volt más, mint a démon szállta Eden Hawkins (Hallea Jones) ábrázolása. Eden karaktere az első évadban a kijelölt antipatikus iskolai menő lány, aki indokolatlanul erős ellenszenvvel viseltet az újonnan érkező (és főszereplő) Kinsey Locke-kal (Emilia Jones) szemben. Ezzel ő válik Kinsey ellenpontjává: kevesebb moralitás, több szociális státusz és több ellenszenv jellemzi a bátortalan, kedves és kreatív, de kívülálló Kinsey-vel ellentétben.

Eden az első évadban, mint átlagos diáklány
Eden az első évadban, mint átlagos diáklány

Aztán hamarosan elmosódnak az éles határok a két lány között. Kinsey a varázskulcsok segítségével megszégyenítő helyzetbe keveri Edent az egész iskola és – az internet miatt  az egész világ előtt is, beszürkítve eddigi jóságát. Eden pedig megmutatja a szebbik oldalát, amikor a Locke testvérek segítségére siet az évad végén.

Az első évad végi események hatására azonban Eden démonná válik, ugyanis az Omega ajtó túloldaláról egy szilánk fúródik belé, amelynek hatására egy démon veszi át teste felett a hatalmat. És innentől kezdve problémás a karakterének ábrázolása. Mivel már nem Eden irányítja a saját testét, hanem a démon, teste erősebbé válik, konvencionálisan „szexi” ruhákat kezd el hordani erősebb sminkkel és jóval több látványos ékszerrel párosítva. Mivel azonban továbbra is Eden testét látjuk cselekedni a 2. évadban, vizuális üzenetében lényegtelen, hogy egy másik személyiség uralja, ugyanannak a lánynak látjuk az átalakulását.

Többé már nem az első évad „menő lányának” nőiesebb, de nem túlszexualizált ruháit hordja, hanem olyanokat, amelyek vagy mélyen dekoltáltak, vagy rövidebbek, de ha egyik sem, akkor olyan szögből veszi a kamera a színésznőt, amely a feneke ívére vonja a figyelmet, mint például amikor rózsaszín pulcsiban és hosszú farmerban csipszet eszik egy ágyon a 7. részben.

A konvencionálisan szexi öltözködéssel és sminkeléssel önmagában nincs baj, csakhogy a „természetfeletti gonosz csábító” karaktersémába illően ez a női testtel rendelkező démon arra használja fel szexualitását, hogy manipuláljon, tőrbe csaljon férfiakat. Erre nagyszerű példa, amikor a hideg éjszakában lenge ruhában bajba jutott hölgynek tetteti magát, és ezzel csal tőrbe egy halászt, akin később kísérleteznek Gabe-bel (Griffin Gluck).

Ahogyan azt a Feminist Frequency is írja a „természetfeletti gonosz csábító” karakterséma elemzése kapcsán, 

az a fajta ábrázolása a női szexualitásnak, amelynek egyetlen célja a manipulálás, káros üzeneteket tartalmaz.

Egyrészt a férfiakban megerősíti azt az elterjedt hiedelmet, hogy a nők kontrollmániásak és szexualitásuk veszélyes. A nőkben pedig azt a hiedelmet, hogy egyetlen esélyük a szociális hatalom megszerzésére a szexualitásukban rejlik, nem pedig, mondjuk, a tanulmányaik sikerességében. Eden-a-démon újkeletű szexisége tehát nem egy örömteli szexuális felszabadulás, mivel arra használja, hogy férfiakat csaljon kelepcébe, és nem azt fedezi fel, hogy mi okoz neki örömöt a saját szexualitása felfedezésében. Ilyen „természetfeletti gonosz csábító” például Jennifer a 2009-es Ördög bújt beléd horrorban, vagy Mystique az első X-Men-filmekben.

A „természetfeletti gonosz csábító” karaktersémába illik még továbbá, hogy enyhén „őrült” is: vagyis, hogy élvezetét leli az erőszakban, és néha nem a szociális normák szerint cselekszik vagy válaszol másoknak, magabiztosabb.

Azonban Eden-a-démon mégsem sorolható teljesen a gyakran előforduló „természetfeletti gonosz csábító” karaktersémába, ugyanis az ide tartozókkal ellentétben ő nem tudja elérni függetlenségét szexuális csábereje révén, hanem egy férfiként megjelenő karakter alárendeltje marad, aki bántalmazóan bánik vele.

Eden és a „Harley Quinn-szindróma”

Hiába vált Eden szexi démonná, mégsem sikerült az amúgy is problematikus „természetfeletti gonosz csábító” karaktersémába bekerülnie, melynek egyetlen pozitív oldala Eden-a-démon helyzetével szemben az, hogy legalább a „természetfeletti gonosz csábítók” függetlenek lehetnek. Eden-a-démon tehát egy még inkább problematikus szerepkörbe szorul, amelyet leginkább a DC-univerzum Batman-történeteiben Harley Quinn helyzetéhez hasonlíthatunk, főleg a 2016-os Öngyilkos osztag című filmbéli ábrázolásához, Margot Robbie alakításában.

Eden a második évadban: amikor megszállta egy démon, öltözéke is megváltozott
Eden a második évadban: amikor megszállta egy démon, öltözéke is megváltozott

Eden-a-démon, csakúgy, mint Harley, átlagos, nem túlszexualizált ábrázolásból indul ki története elején. Eden az első évadban egy viszonylag átlagosnak nevezhető középiskolás, aki semmi különösebben kirívó ruhadarabot nem visel, természetes sminket és visszafogott ékszereket használ. Harley pedig pszichiáterként vastagkeretes szemüveget, orvosi köpenyt és nem feltűnő ruhákat hord.

Majd mindkettejük életében bekövetkezik egy fordulat, amelynek következtében gyökeresen megváltoznak. Edent megszállja egy démon, Harley-t behálózza Joker (Jared Leto), elektrosokkot vezet az agyába, és belelöki egy toxikus folyadékkal teli tartályba. Ezt követően mindketten konvencionálisan szexibb ruhákat, sminket és kiegészítőket kezdenek el hordani, és örömüket lelik az erőszakban, moralitásuk megromlik, de erősebbé is válnak fizikailag.

Azonban egyikük sem tudja saját függetlenségének kivívására, saját felszabadult énjének megélésére felhasználni újdonsült önbizalmát, erejét. Szexualitásukat sem tudják saját örömükre felhasználni, csupán manipulatív eszközként használják. Eden-a-démon például a halász elkapására, míg Harley Joker parancsára bájolog egy férfival, és ül az ölébe, akit Joker emiatt megöl.

Mind Eden-a-démont, mind Harley-t egy-egy férfi uralja, az ő alárendeltjeikként viselkednek, és ezek a férfiak bántalmazóan viselkednek velük. Eden-a-démonnak a Gabe szerepében tetszelgő Dodge dirigál: vele végeztet el minden piszkos munkát, elvárja a teljes engedelmességet, megbünteti, ha valamit nem úgy csinált, ahogyan azt ő szerette volna. Ezzel egy időben folyamatosan aláássa Eden-a-démon önbizalmát, hiszen rengetegszer érezteti vele, hogy nem elég intelligens. Mindennek tetejébe sokszor meg is fenyegeti, hogy meg fogja ölni, ha nem engedelmeskedik neki, és túl sok hibát vét. 

Fontos megemlíteni, hogy Gabe valójában Dodge (Laysla De Oliveira), tehát egy genderfluid karakterről van szó, aki kedve szerint váltogatja, mikor jelenik meg férfi és nő képében. Azonban azokban a jelenetekben, amelyekben abúzusban részesíti Eden-a-démont, döntő többségében Gabe, azaz egy férfi képében teszi azt. 

Tehát ezeknek a jeleneteknek az a vizuális üzenete, hogy egy férfi viselkedik bántalmazóan egy nővel szemben.

Harely és Joker kapcsolata is hasonlóan egyoldalú a tiszteletadást illetően, mint ahogyan az a Harley háttértörténetét bemutató jelenetsorból kiderül. Jokert nem érdekli Harley testi épsége. Hiába segített Harley a szökésében, gyakorlatilag megkínozza őt az elektrosokkal és a toxikus folyadékba lökéssel. Amikor Batman üldözőbe veszi Harley-t és Jokert, utóbbi belevezeti a kocsijukat egy folyóba, miközben Harley azt kiabálja, hogy nem tud úszni. Konkrétan életveszélybe sodorja őt, pedig szexuális viszonyt is folytatnak, ami feltételezné a partneri viszonyt. Azonban Harley és Joker nem partnerek, Harley alárendeltje Jokernek, aki testileg, lelkileg rendelkezik felette.

Harley Quinn, amint a kamera férfi tekintete végigpásztázza túlszexualizált megjelenítését
Harley Quinn, amint a kamera férfi tekintete végigpásztázza túlszexualizált megjelenítését

Tehát sem Eden-a-démon, sem Harley nem kerülhet a „természetfeletti gonosz csábító” karaktersémába, mivel nem rendelkeznek azzal a függetlenséggel, amivel ez a szintén problémás karakterséma rendelkezik. Ehelyett egy olyan anti-karakterfejlődésen mennek keresztül, amely során átlagos nőből túlszexualizált, fizikailag erősebb, de abúzusnak alávetett szerepbe kerülnek. Nevezzük tehát ezt a visszás karakterfejlődést „Harley Quinn-szindrómának”, ugyanis Harley Quinn karaktere már évtizedek óta elterjedt jelenség, és nagyobb ismeretnek örvend, mint Eden-a-démon karaktere.

Miért rosszabb a „Harley Quinn-szindróma”, mint a „természetfeletti gonosz csábító”?

A „Harley Quinn-szindróma” rendkívül sok mérgező hiedelmet erősít meg a nézőkben. Egyrészt az általános „a nő vagy szűz vagy kurva” hiedelmet erősíti. Ha saját örömükre hordanának konvencionálisan szexibb ruhákat, az haladó szelleműséget, szexpozitív gondolkodásmódot jelentene, azonban ebben a kontextusban rossz üzenetet hordoz magában.

Másrészt azokat a mérgező hiedelmeket is erősíti a „Harley Quinn-szindróma”, amelyeket a „természetfeletti gonosz csábító” karakterséma erősít. Ezeken felül pedig még azt az egyetlen pozitívumot is kiveszi a „természetfeletti gonosz csábító”-ból, amely a női karaktereket függetlennek és erősnek ábrázolja, hiszen a „Harley Quinn-szindrómás” női karakterek alávetett szerepbe kerülnek abúzív férfiak mellett.

Azzal, hogy vonzó nőket ábrázolnak ebben a pozícióban, tompítják a dinamika toxikusságát. Első ránézésre ezek a nők sokszor olyan viselkedést engedhetnek meg maguknak, amit a társadalom elítél egy nőben, de a férfiak esetében megengedettnek tekint: például Eden sok kalóriadús snacket eszik, Harley pedig látszólag gátlástalanul azt tesz, amihez kedve szottyan (persze, csak ha Joker nem mond mást). Tehát első ránézésre felszabadult nőknek tűnnek, ami csökkenti a kapcsolati dinamikáik érzékelt mérgezőségét, azonban ez egy hamis szabadság, mivel a férfiak bármikor életveszélyes helyzetbe hozhatják őket, amikor kedvet kapnak rá. Valójában mind Eden-a-démon, mind Harley sokkal alárendeltebb és korlátozottabb szerepbe kerültek, mint nőtársaik.

Továbbá a „Harley Quinn-szindrómás” nők és a felettük hatalmaskodó férfiak kapcsolata erősíti azt a hiedelmet, hogy a férfiak erősebbek a nőknél, valamint az abúzust mindig a férfi méri a nőre. Ez utóbbi azért különösen rossz üzenet  azon felül, hogy megerősíti a nők abbéli hiedelmét, hogy könnyen válhatnak áldozattá férfiak miatt , mert háttérbe szorítja azt az ugyanolyan borzasztó helyzetet, amikor egy nő viselkedik abúzívan egy férfival szemben.

Az vagy, amit nézel

Azért fontos tudatosan és kritikusan fordulnunk még kedvenc sorozataink és filmjeink felé is, mert tartalmuk tudattalanul is befolyásolhat. Például megerősíthet bennünk olyan hiedelmeket, amelyeket közvetve vagy közvetlenül beépítünk a világlátásunkba és személyiségünkbe. Azok vagyunk, amit nézünk, hacsak nem igyekszünk tudatosan felmérni, milyen üzeneteket sugároz felénk egy-egy médiatartalom, és igyekszünk megkérdőjelezni azokat.

Oszd meg másokkal is!
Mustra