1962-ben a Bécsi Gyermekkórházban új igazgatót neveztek ki. A komoly tekintetű, szemüveges, magas, ősz férfi, dr. Hans Asperger harmincéves szakmai múltjának köszönhette a kinevezést, hiszen 1932 óta foglalkozott az átlagtól eltérő fejlődésű gyerekekkel. Gyermekpszichiáterként feltűnt neki, hogy egyes gyerekek sajátos módon érzékelik a világot, és sajátosan is viszonyulnak hozzá – például arcukkal nem fejeznek ki érzelmeket, nem néznek a másik ember szemébe, nem igazán mutatnak empátiát mások felé, viszont egy-egy szakterület iránt kiemelkedő érdeklődést tanúsítanak. 1944-ben megjelent habilitációs dolgozatában összegezte tapasztalatait, de később is többször publikált a témában. Munkássága kevés nemzetközi figyelmet kapott, egészen 1980-ig: ekkor, Asperger halálának évében egy brit pszichiáter, Lorna Wing felfigyelt a kutatásaira: és elnevezte az érzelmi-szociális téren hiányosságokat mutató, ám egy bizonyos terület iránt rendkívüli érdeklődést mutató tünetegyüttest Asperger-szindrómának.
Hans Asperger, a nagy tapasztalatú gyermekpszichiáter
Asperger karrierjét a nemzetiszocializmus igencsak elősegítette, de erről a nagyközönség csak 2018-ban szerzett tudomást, mint ahogy arról is, hogy fiatalkorában tagja volt a Bund Neuland nevű zsidóellenes ifjúsági szervezetnek. Egészen addig Asperger „nagy tapasztalatú bécsi gyermekorvos, gyógyító pedagógus és pszichológus”-ként jelent meg a sajtóban, akiről egyesek még azt is feltételezték, hogy aktív szerepet vállalt a náci rezsim éveiben a gyerekek megmentésében, tehát afféle gyermekmentő Schindlernek szerették volna látni. Pedig a valóság igencsak távol állt ettől, amint azt Herwig Czech orvostörténész 2018-ban kiderítette.
1938 októberében, fél évvel azután, hogy a nácik megszállták Ausztriát, Asperger A mentálisan abnormális gyerek címmel előadást tartott a Bécsi Gyermekkórházban. Felszólalásában nyíltan náci szólamokat visszhangzott, például megerősítette, hogy a Birodalom orvosai „felelősek a beteg örökítőanyag továbbadásának” megelőzéséért, és azokat a gyerekeket, akik nem tudtak a környezetükhöz kapcsolódni, „autisztikus pszichopaták”-nak nevezte. (A kifejezést egészen 1981-ig használták.) A hiedelmet, hogy Asperger valójában arra törekedett, hogy megmentse ezeket a gyerekeket, valószínűleg ennek a beszédnek (illetve később az előadás alapján készült cikknek) köszönheti, ugyanis kijelentette, hogy „nem minden, ami eltérő vagy »abnormális«, tekintendő »alacsonyabb rendűnek« [minderwertig].” A tanulmány befejezésében arra figyelmeztet:
„Soha ne mondjunk le az olyan abnormális egyének fejlesztéséről, akik kezdetben reménytelennek tűnnek.”
35 gyereket küldött a halálba
Asperger, bár büszke volt a gyógypedagógiai módszerére, amely a háború éveiben, a munkaerőhiány idején lehetővé tette, hogy egyes esetekben autista emberekből kiváló katonák és megbízható munkások legyenek, sokszor nagyon is lemondott ezekről a gyerekekről. A náci korszakban egy héttagú bizottság egyik tagjaként kategorizálta a bizottság elé kerülő, eltérő fejlődésű gyerekeket. Azok, akiket „reménytelen eset”-nek minősítettek, a bécsi Am Spiegelgrund nevű intézménybe kerültek. Ez a náci eugenikai projekt egyik végrehajtóhelye volt: azért hozták létre, hogy a fajelmélet alapján szelektáljanak a gyerekek között, és megöljék azokat, akiket tehernek tekintettek. Például Herta Schreibert, aki egy hároméves, mentálisan sérült kislány volt, és agyvelőgyulladásban szenvedett. Asperger szerint ezzel „elviselhetetlen terhet” rótt édesanyjára, így jobbnak látta, ha az Am Spiegelgrundba küldi. (Herta csakugyan ott halt meg, három hónappal azután, hogy Asperger beutalta, iratai szerint „tüdőgyulladás” végzett vele – akárcsak az oda bekerült gyerekek döntő többségével.)
Herwig Czech nem csak ezt az ügyet tárta fel: előkereste Asperger személyi iratait, a betegkartonokat és esetleírásokat.
Kiderült, hogy Hans Asperger meglehetősen gyakran küldött gyerekeket az eutanáziaklinikára, ahol 1940 és 1945 között 800 gyermek halt meg.
1942 februárjának közepéig Asperger 35 gyereket minősített nevelhetetlennek és munkaképtelennek, ők mindannyian a Spiegelgrundba kerültek. Egyikük sem élte túl. Bár közvetlenül nem vett részt a gyilkosságokban, szakértőként felelőssége van ezeknek a legitimációjában. Az is kevéssé valószínű, hogy a jó kapcsolatokkal rendelkező, és szakmai előmenetele alapján a náci rezsimhez sikeresen alkalmazkodó és lojális Asperger előtt titokban maradt az intézmény profilja.
Soha nem ismerte el náci múltját
A háború utolsó két évében Asperger csatlakozott a Wehrmachthoz. Horvátországba küldték, majd hazatérve a második világháború után folytatta orvosi karrierjét. Az Innsbrucki Egyetem gyermekklinikáját, majd a Bécsi Gyermekkórházat vezette, onnan ment nyugdíjba, 1977-ben. Náci múltjáról soha nem beszélt. Ellenkezőleg: 1980-ban, röviddel a halála előtt egy beszédében azt állította: azért kutatott utána a Gestapo, mert nem volt hajlandó a rá bízott gyermekeket átadni. (Az Asperger-szindróma diagnózisát a 2013-ban megjelent DSM-V megszüntette, helyébe az „autizmus spektrumzavar” lépett.)
Ha szívesen olvasnál még a korszakról, ezt a cikket ajánljuk.
Megjelent az új Dívány-könyv!
Bálint Lilla, a Dívány szerzője új könyvében elmeséli, mi történt az irodalom és a művészvilág híres múzsáival a nagy szerelmek elmúlása után.
Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!
hirdetés
