Halál a Níluson: Tud még újat mutatni a 85 éves történet? – Egy viszonylag spoilermentes kritika

GettyImages-1304645689
Kofrán Eszter

A belga detektív, Poirot Egyiptomban játszódó történetét, Agatha Christie Halál a Níluson című könyvét ezúttal Kenneth Branagh filmesítette meg. Kritikánkban főként az azonos című, 1978-as, Oscar-díjat nyert filmadaptációval vetjük össze, viszonylag spoilermentesen.

Az elmúlt időben Hollywood újragyártott régi filmes történetekkel árasztja el moziprogramfüzeteinket. Agatha Christie 1937-es Halál a Níluson című könyvét már adaptálták, 1978-as filmes változata John Guillermin rendezésében Oscar-díjat is nyert a legjobb jelmeztervezésért. Most, 2022-ben újabb filmes adaptációját tekinthetjük meg Kenneth Branagh rendezésében, aki egyben Hercule Poirot, a híres belga nyomozó szerepét is alakítja. De vajon a korábbi film és a Christie-regény szerelmeseinek is érdemes megnéznie a detektívfilmet, amely, nos, műfajából kiindulva vélhetően egyalkalmas csoda?

Tud újat mutatni a Halál a Níluson 2022-es változata?

Pont annyi változtatással élt az 1978-as filmhez képest Branagh, hogy a történet izgalmas legyen a korábbi rajongóknak is, de egyben megadja a kellő tiszteletet felmenőjének. Hogy a régi motoros Poirot-kedvelők számára is élvezetesebbé váljon az ügy felgöngyölítése, a legtöbb szereplő más indítékot kap, más kapcsolati viszonyba kerülnek egymással, és sokak személyisége gyökeresen megváltozik, így mindenki számára feszült figyelmű detektívélményt nyújthat a film. Branagh tovább gazdagítja Poirot alakját egy eredettörténet-szállal, mely emberibbé változtatja a nézők számára. Ezenfelül, a korízlésnek megfelelően, politikailag korrektebb szereposztást tekinthetünk meg, és a történet egy-egy újabb eleme is ehhez mérten kapott új köntöst. A szereposztás is parádés, bár van, aki csak szimplán para: a bántalmazással vádolt Armie Hammer is a vászonra került Gal Gadot, Russell Brand, Letitia Wright, Emma Mackey és Kenneth Branagh mellett.

Politikai korrektség

Az 1978-as filmet ma már nem lehetne bemutatni, hiába nyert Oscar-díjat 1979-ben. Sértő kolonialista szemszögből ábrázolja mind a pár pillanatra felbukkanó Nílus környéki lakókat, mind a hajó kapitányát, aki egy ügyefogyott, parodisztikus indiai karikatúránál is rosszabb. A fehértől eltérő bőrszínnel rendelkező embereknek ennél több szerep nem jutott a régi filmben, ellenben az új verzió nemcsak hogy hátrahagyta a dehumanizált indiai portrét, de ráadásul két afrikai és egy indiai származású színész is többdimenziós, főbb szerepet kapott.

Kiemelkedően problematikus volt továbbá a 78-as filmben Salome Otterbourne (Angela Lansbury) alakítása is, amelyet a 2022-es film orvosolt. A szexualitásáról nyíltan beszélő nő nevetséges, alkoholista öreglányként tűnt fel korábban, aki élete virágán túl komikussá és szégyenteljessé válik a szex iránti érdeklődése miatt. Ez az ábrázolás a mai korhangulat testpozitív és szexpozitív vetületében elfogadhatatlan, hiszen egyrészt a nőket sem köti az illem álszemérmességre a szex kapcsán, másrészt fontos értékké vált hangsúlyozni, hogy kortól és kinézettől függetlenül mindenkinek jogában áll élvezni szexualitását, amennyiben mindegyik fél felnőtt, és belegyezik az adott aktusba. Szerencsére a Sophie Okonedo-féle Salome az elegáns, sejtelmes és tehetséges idősebb nő ábrázolásával teljes mértékben orvosolni tudta a korábbi Salome hibáit: finom érzékiségbe oltotta a nyíltan szexkedvelő karaktert.

A történetbe továbbá bekerül egy homoszexuális szál is, így nemcsak a teljesen tejfehér színészgárdának mond búcsút Branagh, hanem a heteroszexualitás totális dominanciájának is. Érdekes módon azonban nem derül ki, miként befolyásolta életüket szexuális beállítódásuk azonkívül, hogy eleinte titkolták kapcsolatukat a többi utas előtt, míg az afrikai felmenőkkel rendelkező karakterek ki is mondhatják, milyen megalázó élményt kellett elszenvedniük rasszizmus miatt, és hogyan élték meg a helyzetet, miként dolgozták fel magukban.

Valószínűleg lesznek olyanok, akik sérelmezni fogják ezeket a változtatásokat, de ha jobban belegondolunk, miért is ne lehetne érzékenyebbé tenni az új feldolgozásokat? Hiszen az eredeti történetet már az 1978-as film is megváltoztatta egy kicsit, és Branagh filmje a történet egyéb, fontosabb részein is változtatott, például a karakterek lehetséges indítékát. Ha pedig már egy ennyire elemi dolgot meg lehet változtatni, miért ne lehetne pár apró változtatást eszközölni azért, hogy több ember tudjon azonosulni a vásznon látott karakterek repertoárjával?

Az 1978-as Halál a Níluson több szempontból is problematikus a mai korízlés szerint. A képen balról jobbra: Jackie (Mia Farrow) és Simon (Simon MacCorkindale)
Az 1978-as Halál a Níluson több szempontból is problematikus a mai korízlés szerint. A képen balról jobbra: Jackie (Mia Farrow) és Simon (Simon MacCorkindale)Paramount Pictures / Getty Images Hungary

Lebutított indítékok, lebutított érzelmek

Sajnos azonban Branagh filmje nem mindenben tudott jó döntést hozni. A korábbi film felvetései, amelyek a lehetséges indítékok hátterében is meghúzódtak, sokszínűek voltak: szeretet, pénz és osztálykülönbségek. Ezek közül csak egyet tartott meg a 2022-es verzió: minden egyes szálat a szeretet köré tekert, vagy beoltott vele. Ez még csak hagyján, de magát Poirot-t is elhomályosítja a baráti és romantikus szeretet, amely a könyvek rajongóinak különösen fájdalmas lehet, hiszen a belga detektív nem épp erről híres, sőt.

Különösen azért érződhet elhibázott döntésnek a szeretetet megtenni főmotívumnak, mivel a film feszes tempója nem adott teret a mélyre menő lélektannak. A film nem hagyott annyi szöveget és időt, hogy a felszíni érzelmeknél többet is megtudhassunk a karakterek lelkivilágáról, így viszont komikusan sok színész szorult a bepárásodó és könnyhullajtó szem taktikájára, hogy megmutassák, bizony, érzelmeik is vannak ám a karaktereknek, valahol ott bent, mélyen, alul. Mivel a Halál a Níluson egy detektívfilm, élvezetesebb lett volna, ha kevesebb hangulatfestő tájat és környezetet ábrázoló képkockát használtak volna, és többet mutattak volna meg a karakterekről, múltjukról, jellemükről.

Végkövetkeztetés

Bár a 2022-es Halál a Níluson nem hibátlan mű, összességében élvezetes filmélményt nyújt, még ha senki világát sem fogja megváltani. Pároknak különösen ajánlott, hiszen a szeretet tematikáját alaposan körüljárja, így valószínűleg akad majd olyan történetszál, amellyel azonosulni tudnak. Nem csak azok számára válhat izgalmas detektívjátékká, akik még egyáltalán nem ismerik a történetet, a régi rajongóknak is akad megfejtenivaló, mivel a szereplők viszonyrendszere és motivációja megváltozott, illetve az utóbbiak számára pár váratlan fordulatot is tartalmaz a film, amelyeket nem árultunk el cikkünkben.

Jó szórakozást kívánunk a filmhez!

Oszd meg másokkal is!
Mustra