A Magadanra néző dombon álló, 15 méter magas arc bal szeméből kis maszkok formájában könnyek csordogálnak, jobb szeme pedig egy rácsos ablak. A szobor hátulján egy keresztre feszített férfialak rajzolódik ki, mellette pedig egy, az arcát a tenyerébe temető, síró nő látható.
Noha belsejébe kívülről épp csak belátni, aki közelebbről nézi, láthatja azt is, hogy Ernst Neizvestny szobrász ezt pont olyanra tervezte, mintha az egy Sztálin-kori börtöncella volna. A mű készítője egyike azon gyermekeknek, akik szülei maguk is az 1930-as évek sztálini tisztogatásainak áldozatai.
Magadan az 1930-as évektől az 50-es évekig jelentős tranzitközpont volt, ahol a foglyok uszályokon, a „Csontúton” keresztül jutottak el a gulágokba, ahol borzasztó körülmények között kellett aranyat bányászniuk. A Szomorúság maszkját 1996. június 12-én ezen az útvonalon avatták fel, a munkatáborokban gyakran halálra éheztetett és dolgoztatott áldozatok emlékére.
Ha szívesen olvasnál egy másik érdekes „szoborról” is, ezt a cikkünket feltétlenül olvasd el!
Múzsák a csók után irodalmi est
Egy különleges estére számíthat, aki velünk tart, amely során életutak, művészet és anyaság fonódik össze a színpadon. Hernádi Judit és Tarján Zsófia őszintén mesélnek anya-lánya kapcsolatukról: hogyan élte meg a művésznő a gyermekvállalást, milyen érzés volt Zsófinak híres édesanya mellett felnőni.A könyvben szereplő nők történeteiről Bálint Lilla szerző mesél, míg Hernádi Judit egy-egy megrázó vagy felemelő könyvrészletet olvas fel.
hirdetés
