Ez a gyors, gombás csirke a vargányától és egy kevés citromhéjtól lesz igazán isteni

A vargánya a gombák között az egyik legfinomabb – ha van esély rá, hogy hozzájutsz, mindenképpen szerezz be belőle egy adagot. Tökéletes párolt kelkáposzta mellett köretként tejszínnel, krémlevesként és persze hogy ebben a csirkés fogásban is. Ha mégsem találsz a boltokban az aromás fajtából, akkor bármelyik gomba remek lesz ehhez a fogáshoz.

Tárkony helyett petrezselymet és akár bazsalikomot is használhatsz.
Tárkony helyett petrezselymet és akár bazsalikomot is használhatsz.LauriPatterson

Hozzávalók 2 személyre

  • 10 deka bacon felkockázva
  • 0.5 fej vöröshagyma apróra vágva
  • 3 gerezd fokhagyma apóra vágva
  • 40 deka csirkecombfilé felkockázva
  • 1 nagy bögre vargánya vagy erdeigomba-keverék
  • 3 ek. mascarpone
  • 0.5 darab citrom héja
  • ízlés szerint só, bors, tárkony
Recept idők

Elkészítés:

Süsd néhány percig a bacont együtt a vöröshagymával, majd mehet hozzá a fokhagyma, a hús és a fűszerek is. Amikor a húsfalatok megpuhultak, add hozzá a gombát, és 1-2 percet adj neki így is. Vedd le a tűzről, add hozzá a mascarponét, és már tálalhatod is. 

15 szuper csirkés recept 15 szuper csirkés recept

Rántott hús másként, klasszikus magyaros fogások, sőt olyan ételek is, amikről talán nem is gondoltad, hogy paleo diétába is illeszthetők.

Tovább olvasom
Oszd meg másokkal is!

Még több recept

Ez az olaszos-paradicsomos csirke cukkinitészta tetején is tökéletes

Annyira tele van gazdag aromákkal, hogy akár diétás cukkinitészta, akár karfiolrizs mellett tálalod, akkor sem érzed majd kompromisszumosnak ezt a gyors vacsorát.

2021. szeptember12., 10:24

Könnyű és isteni gombabolognai, parmezánnal a tetején

Húsmentesen legalább olyan finom ez a fogás, mint a hagyományos változatban. Ha marad egy kevés ragu, másnap reggel kanalazd kenyérszeletekre, és készíts belőle egy olaszos melegszendvicset!

2021. november25., 07:32

Mediterrán hangulatban: beledobálós csirke olivával, sajttal és fehér babbal

Egy remek mediterrán fogás, ami az összes elképzelhető köret mellett finom a tört burgonyától egészen a tésztáig.

2021. november27., 10:24

Gombapörkölt baconnel, a legegyszerűbben – friss, kovászos kenyérrel tunkold ki!

Ha húsmentes napot tartanál, vagy épp egy nagy adag gombához jutottál hozzá akciósan, dobd össze ezt a gyors zöldségpörköltet, nem fogod megbánni. Baconnel és anélkül is finom, maximum előző változatban nem vegetáriánus. Galuskával, gnoccival, tésztával is remek, főleg, ha egy nagy kanál hideg tejföl is kerül a tetejére.

2021. november16., 09:24

Töltött őszibarack csirkével és dióval – ha szereted a kéksajtot, abból is adj hozzá!

A csirkemell az egyik legjobban kombinálható húsféle. Ugyanolyan finom csípősen, mint rántva, de gyümölcsraguval és salátában is tökéletes. Próbáltad már barackba tölteni?

2021. november3., 09:20

Heti retró kedvencünk: krumplileves füstölt kolbásszal

Imádjuk, mert nemcsak finom, de olyan fogás is, ami mellett nem kell ott állnunk, csak hagyni, hogy kis lángon megfőzze magát ez a finomság. Jó köményes, házi rozskenyérrel szeretjük a legjobban.

2022. február22., 10:08

Az oldalról ajánljuk

Érdekességek