Gyilkosság a pincében, bál a fürdő előcsarnokában – ilyen volt a Gellért Szálló 103 éve

fortepan sattler katalin  146091

December elsejével lezárul egy korszak a patinás Gellért Szálló történetében, amit ha külsőleg nem is, de belsőleg teljesen átalakít új tulajdonosa. Képösszeállításunkkal búcsúzunk a legendás Duna-parti hoteltől.

Ha most sétálnál a kihalt Gellért Szállóban, inkább egy thriller tökéletes helyszínének látnád, ahol a nyikorgó ajtók csak fokoznák a borzongást. 103 év alatt számos felújításon átesett a hotel, de olyan nagy átalakítás, mint ami most következik, nem volt, és sokan csak remélik, hogy a külsejében változatlan megjelenéssel együtt megmarad valami az utókornak a legendás budapesti helyszínből. 

A Gellért Szálló két nyertes pályázat egyesítéséből született
A Gellért Szálló két nyertes pályázat egyesítéséből születettFortepan

Rengetegen írtak a szállóról, készült a hetvenedik és a századik évfordulóra is könyv, de ezek a maguk alaposságával együtt is elismerik, hogy csupán a töredékét tudják bemutatni a múltnak. Merthogy a Gellértben aztán minden megtörtént, volt kórház, katonai bázis és persze luxusszálloda, amióta a szecessziós épületet felhúzták. Sőt, már előtte is, mert a kiírt pályázaton két terv is elnyerte a zsűri tetszését, és végül az a döntés született, hogy a tervezőket arra kérték, fogjanak össze, és gyúrják egybe az ötleteiket. Ez 1905-ben volt, és talán éppen ezért a végső tervekre hat évet kellett várni, majd a háború miatt csak 1918-ban fejezték be az épületet. 

Innentől mondhatjuk, hogy valódi fénykor következett, amikor báloktól volt hangos az épület, az elit ide szervezte a rendezvényeket és a gyógyszállórészbe csak úgy özönlöttek az emberek. 

A Gellért Gyógyfürdő előcsarnoka, a Nemzetközi orvostörténeti kongresszus résztvevőinek rendezett bankett 1929-ben. A háttérben Huszár Adolf Vénusz és Ámor-szobrának részlete látszik
A Gellért Gyógyfürdő előcsarnoka, a Nemzetközi orvostörténeti kongresszus résztvevőinek rendezett bankett 1929-ben. A háttérben Huszár Adolf Vénusz és Ámor-szobrának részlete látszik

A Gellért 100 című könyvében Saly Noémi várostörténész, a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum munkatársa írta meg, hogyan alakította át Bánlaky Géza a múlt század tízes-húszas éveiben a főváros fürdőit, beleértve a Gellértet is. 

A hullámfürdő egyből népszerű lett
A hullámfürdő egyből népszerű lett

Többek között a hullámfürdőt, majd a pezsgőfürdőt is neki köszönhették a vendégek, és a korábbi park, teniszpálya és minigolfpálya helyén minden korosztály igényének megfelelő komplexumot hozott létre, ahol legendák lubickoltak.

Fürdőzés közben nem zavarta az embereket, ha fotózták őket
Fürdőzés közben nem zavarta az embereket, ha fotózták őket

Hála Pusztai Sándor úszómesternek, aki végigfotózta a fürdővendégeket, így az utókornak is fennmaradt  s olyan gyöngyszemeket hagyott ránk, mint a fürdőző Klebelsberg Kuno, Turay Ida vagy Karinthy Ferenc.

A második világháború – Budapest más épületeihez hasonlóan – a Gellérten is nyomot hagyott. Egy ideig a német katonákat látták el, a hadikórház sebesültjeit végül a szovjetek egytől egyig kivégezték a szálló pincéjében.

Szinte megsemmisült a hotel Duna felőli része a második világháborúban
Szinte megsemmisült a hotel Duna felőli része a második világháborúban

A tragédiák ellenére 1946-ban, 50 szobával újra szállóként nyitotta meg a kapuit, és a helyenként teljesen megsemmisült folyó menti részt gyorsan renoválták. Ezzel együtt is valódi unikum, hogy ilyen vagy olyan formában, de Gellért az átadása után valamilyen formában üzemelt. 2002-ben kellett csak bezárni, akkor is egy katasztrofális csőtörés miatt, ami végül a fürdőben is komoly károkat tett. 

Saly Noémi komoly munkával tárta fel a Gellért titkait, valóban minden zugba benézett, talált a fedélszékben elrejtett gépészetet, felfedezte a sarokkupola fehérnemű-mosodába vezető szennyesliftet. A fennmaradt legendákból is szép számmal gyűjtött, ahogy a Gellért Szállóról megjelent könyvek íróinak sokszor csak név nélkül meséltek arról, mi zajlott a négy fal között, de akad olyan legenda is, ahol csak sejteni lehet, hogy a történet a Gellértben esett meg. 

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek