Ezért nem merik kiengedni a legrégebben elzárva tartott női foglyot

GettyImages-181874783

Csak az elfelejtett rabként emlegetik Maria Pearsont, aki olyan rég ül börtönben, hogy hivatalosan is ő számít a legrégebben elzárva tartott női fogolynak Nagy-Britanniában.

Maria Pearson 1987-ben, háromgyerekes anyukaként megtudta, hogy volt barátja továbblépett, és egy Janet Newton nevű szociális munkással alakított ki kapcsolatot. Pearson dühében kést ragadott, az utcán kergette Newtont, majd amikor utolérte, halálra késelte. 

Tettéért még abban az évben elítélték, 12 év börtön után kapta az első lehetőséget a feltételes szabadlábra helyezésre. Csakhogy ez elmaradt, sőt két évtized el is telt azóta. Pearson majdnem annyi ideje van rács mögött, mint a hírhedt gyermekgyilkos, Myra Hindley.

37 éve ül börtönben az elfeledett női fogoly
37 éve ül börtönben az elfeledett női fogolyMmeEmil / Getty Images Hungary

A börtön legtapasztaltabb foglya

Maria Pearson most 66 éves, 37 éve ül a rácsok mögött. Idén január 17-én ismét meghallgatást tartott a feltételes szabadlábra helyezésről döntő bizottság, de további ellenőrzéseket rendeltek el, és a döntést elnapolták. Pszichiátriai jelentéseket, a börtön tisztviselőinek véleményét kérték ki, illetve egy részletes tervet arra vonatkozóan, hogyan integrálódhatna Pearson vissza a társadalomba ilyen hosszú elzárás után úgy, hogy nem tisztel semmilyen tekintélyt. A döntés meghozatala előtt érthető módon mindenki biztos szeretne lenni abban, hogy Pearson nem jelent veszélyt senkire. Annak idején a gyilkosság, az, hogy a nő szinte levadászta riválisát, több nappal korábban eltervezte a bűncselekményt, majd 17 késszúrással ölte meg az áldozatot, sokkolta egész Nagy-Britanniát.

Pearsont egyébként 2004-ben már megpróbálták egy kevésbé szigorú börtönbe áthelyezni, de 3 hónap után visszakerült a zárt részre, miután megfélemlítette, zaklatta társait és manipulálta a börtönőröket. A mostani meghallgatás még zajlik, de Maria Pearson így is a leghosszabb ideig fogva tartott nő a brit jelenkori történelemben. 

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek