A botrányok vb-je lehet: még sörözni se lehet a meccseken!

GettyImages-1441327966

A nyitómeccsel tegnap vette kezdetét a katari futball-világbajnokság: évről évre hatalmas várakozás övezi a tornát, idén azonban ezeknél jóval hangsúlyosabb az a sok botrány és kétely, ami a foci-vb-t rendező országgal szemben felmerült. Az utolsó pillanatra is maradt meglepetés a tornával kapcsolatban: kitiltották az alkoholt az összes stadionból.

Szinte egy olyan hét sem telt el az elmúlt hónapokban, amikor ne került volna a sportvilág top hírei közé olyan, melynek katari vonatkozása van – de negatív értelemben. A muszlim világban, arab országban sosem rendeztek még ilyen rangú tornát, aminek következményei vannak – ezért tartják teljesen rendhagyó módon nyár helyett télen a vb-t, mely épphogy csak véget ér karácsony előtt. Mégsem ezért fogalmazott a közelmúltban  úgy Sepp Blatter, a FIFA egyébként ellentmondásos megítélésű exelnöke, hogy

hiba volt Katarnak adni a tornát.

Bundaváddal indult az egész

Az első pillanattól érezhető volt, hogy a katari vb megrendezése nem lesz egyszerű menet. Az egy főre eső GDP-t tekintve harmadik legtehetősebbnek számító ország vagyonából fakadó befolyását is latba vethette, amikor megkapta a rendezés jogát – kezdetben fel is merült a korrupció vádja, amikor az országot hirdették ki győztes pályázóként. Ezt a vádat a FIFA kivizsgálta, és végül alaptalannak ítélte, de ezzel együtt sokaknak nem tetszett a torna időzítése.

Legutóbb november közepén jegyezte meg Bruno Fernandes, a portugál válogatott középpályása, hogy alacsonyabb nézettségre számít a meccsek kapcsán, mivel a torna teljes ideje alatt a gyerekek iskolába járnak, a felnőttek pedig dolgoznak, a legtöbben nem tudnak leülni a tévé elé, így távol áll az ideálistól az, hogy ilyenkor és itt rendezik meg a tornát.

Tény ugyanakkor, hogy az országban most is 30 fok fölött van a hőmérséklet:

júliusban 40 fölött jár, ami ellehetetlenítette volna a torna szervezését, ilyen melegben nem lehet futballozni.

A foci-vb infrastruktúrájának megépítése sokba került: pénzben és életekben mérve is
A foci-vb infrastruktúrájának megépítése sokba került: pénzben és életekben mérve ispicture alliance / Getty Images Hungary

A foci egy játék – a vb-vel viszont nagy bajok vannak

Ez ugyanakkor olyan kellemetlenség, amellyel még meg lehet birkózni: a torna kedvéért felhúzott létesítményeken dolgozó vendégmunkásokkal való bánásmód már más lapra tartozik. Az Equidem nevű emberjogi szervezet nemrég készített jelentése szerint a stadionok építésén dolgozókat nemzetiségük alapján megkülönböztették, toborzásuk során tiltott gyakorlatokat folytattak, és egyeseknek még ki sem fizették a bérét.

A Katarban végzett munka ideje alatt a diszkrimináció mellett fizikai, verbális és mentális bántalmazást is el kellett szenvedniük a kétkezi munkásoknak. Amikor a FIFA ellenőrei megérkeztek egy-egy épülő létesítményhez, hogy lássák az ottani körülményeket,

a munkásokat visszaküldték szállásaikra, hogy még véletlenül se tudjanak panaszkodni körülményeikkel kapcsolatosan.

Ha valakit azon kaptak, hogy megpróbált ott maradni, fizetéslevonás lett tettének következménye.

Mindezen túl nem fizettek túlórapénzt sem a munkásoknak, az eredetileg beígértnél alacsonyabb összeget kaptak óradíjként, és a munka befejeztével beígért prémiumhoz sem juthattak hozzá a Katarban dolgozók.

Pompás helyszínek épültek, de milyen áron?
Pompás helyszínek épültek, de milyen áron?Anadolu Agency / Getty Images Hungary

Ha ezrek nem is, de többtucatnyi ember meghalt a torna miatt

A The Guardian tavaly februári cikke szerint 6500 külföldi vendégmunkás halt meg Katarban azóta, hogy megkapta az ország a rendezés jogát – ez ugyanakkor nem azt jelenti, hogy ennyien haltak meg a stadionok építkezésein, sőt: maga a cikk is megemlíti, hogy 37, a vb-vel közvetlenül összefüggésbe hozható haláleset következett be Katarban összesen. A jóval magasabb, többezres számot azonban felkapta a média – és 

mivel Katar nem is kommunikál megfelelő átláthatósággal a vb-helyszínek építése közben bekövetkezett balesetekről, nehéz eldönteni, összesen hány áldozata volt az építkezéseknek.

Az tény ugyanakkor, hogy a halottak családjainak kompenzálása sem zajlik teljesen zökkenőmentesen. Az emberjogi aggályokat emlegető aktivisták és futballszövetségek ezt is kiemelik minden egyes alkalommal: Katar egész egyszerűen nem hajlandó részt venni egy olyan alap létrehozásában, amely nekik segítene.

A melegek jogaival is komoly gondok vannak Katarban

Ha ennyi még mindig nem lenne elég, az LMTBQ+-emberek jogaival kapcsolatos katari hozzáállás is komoly visszatetszést kelt. Mivel a muszlim hittel ellenkezik, a homoszexualitás az országban tiltott – a vb egyik katari nagykövete pedig a közelmúltban adott, a FIFA által sürgősen félbeszakított interjújában kifejtette azt is, hogy mit gondol róla:

nem másnak, mint az elme károsodásának nevezte.

Katar a vb-re hozzájuk látogató melegeket saját szabályaik tiszteletére kérte, de ezzel sem tudja megakadályozni jó eséllyel azt, hogy több válogatott csapatkapitánya is szivárványos karszalagban lépjen pályára. Kérdés, a valóságban hogyan viselkednek majd a homoszexuális futballrajongókkal – és számukra mennyire lesz kényelmes Katarban tartózkodni.

Több országban szólítanak fel bojkottra
Több országban szólítanak fel bojkottraCiancaphoto Studio / Getty Images Hungary

A botrányok vb-je lehet belőle

Mindezekből kifolyólag a vb bojkottja a német Bundesliga meccseinek állandó transzparenstémája is egyben, több francia városban nem hoznak létre szurkolói zónákat a közös meccsnézésekre. A dán válogatott egyszerűsített mezben lép majd pályára, melyen a gyártó Hummel logója is nagyon diszkrét lesz, mivel a cég nem kívánja magát láthatóvá tenni egy olyan környezetben, ahol a sporttal az emberi jogok sárba tiprása fonódik össze.

A szervező FIFA úgy érezte, tennie kell valamint, ezért Gianni Infantino elnök a részt vevő 32 csapatot levélben kérte arra, hogy a futballra koncentráljanak, amire válaszként tíz nemzeti futballszövetség és az UEFA kéri arra a FIFA-t, hogy tegyenek még többet az emberjogi helyzet javítására.

A szervező ország merev elutasítással reagál a legtöbb vádra: nem lenne meglepő, ha a vb nem tudna teljesen botránymentes focit hozni ilyen előtörténet után.

És akkor jött a végső csapás: az rendben van, hogy hullarészeg senki sem lehet, mivel Katarban a köztéri részegség is büntetendő: az eredeti terv az volt, hogy a vb-helyszíneken kialakított „józanodókban” tartják azokat, akiknek nem sikerül abszolválni a relatíve elviselhető alkoholos befolyásoltságot, de november 18-án teljes szigorral csaptak le a besörözni vágyókra. A nyolc helyszín egyikén és azok környékén sem lehet majd sört kapni, csak alkoholmentes változatban, az alkoholos söröket a rajongói zónákban kell keresni. Ez biztosan nem töltötte el örömmel az egyik főszponzor Budweisert…

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek