Szelfit készített, tönkrement a 300 éves festmény

Birth Of Venus By Botticelli
Olvasási idő kb. 3 perc

A múzeumok nem véletlenül kérnek meg minket, hogy ne fotózzunk egy-egy kiállításon, azt azonban eddig nem gondolta senki, hogy ez a műkincsek megrongálása ellen is szólhat.

Egy mém készítése még sosem sült el talán ilyen rosszul, mint ahogyan a nemrég történt eset mutatja. Olaszország egyik leghíresebb múzeumában a firenzei Uffiziben egy háromszáz éves festményt rongáltak meg egy szelfi készítése közben.

Az ügyetlen látogató egy szelfit akart készíteni az egyik háromszáz éves festménnyel, hogy abból később egy mémet csinálhasson (utánozva a festményen levő alak pózát), azonban megbotlott és hátraesett – egyenesen a festményre. A biztonsági kamera felvételén már a művön keletkezett szakadás is látható, közvetlenül az esés után.

Az Uffizi Galériába évente nagyjából 2 millió turista látogat el
Az Uffizi Galériába évente nagyjából 2 millió turista látogat elVladislav Zolotov / Getty Images Hungary

A múzeum igazgatója, Simone Verde szerint sajnos egyre gyakoribb esetről van szó:

Egyre jellemzőbb, hogy a látogatók csak azért jönnek a múzeumokba, hogy mémeket vagy szelfiket készítsenek a közösségi médiának.

A festményt, amely Ferdinando de' Medici toszkán herceget ábrázolja, és melyet 1712-ben Anton Domenico Gabbiani festett, azonnal levették a mintegy 150 darab, 18. századi művel együtt, és javítani vitték, a kiállítást pedig július 2-ig bezárták.

Az Uffizi Galéria az incidens után korlátozásokat szeretne bevezetni a látogatókra vonatkozóan, hogy több ilyen és ehhez hasonló eset ne fordulhasson elő. A múzeumi dolgozók arról is beszámoltak, hogy a rendőrség azonosította az elkövetőt, akit fel is jelentettek.

Nem egyedülálló esetről van szó

Sajnos pár héttel korábban is történt mát egy hasonló eset Olaszországban. Egy incidens során a veronai Palazzo Maffei egyik műalkotását rongálták meg a turisták, miközben fényképezkedni próbáltak vele, ráadásul itt egy kristályokkal kirakott egyedi székről, Nicola Bolla alkotásáról volt szó, mely a dolgozók szeme láttára tört össze. Az ilyen esetek mutatják, hogy valóban komolyabb, látogatókra vonatkozó múzeumi szabályozásokra lenne szükség.

A turistákkal nemcsak a múzeumoknak, de egész városoknak meggyűlik a baja – erről írtunk ebben a cikkben.

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek