Szépen szeretnél megöregedni? Ez a 9 hozzávaló lesz a segítségedre

GettyImages-1076508954

Az élettartamot számos tényező befolyásolja, a genetikán és a környezeti hatásokon túl az életmód is. Persze nem csak az évek száma, a minőségük is nagyon sokat számít. Ha már az idő telik, és az ellen nem tehetünk semmit, segítünk egy kicsit okosabban (és egyúttal egészségesebben) öregedni.

A testi-szellemi jóllét egy bizonyos kor után már több törődést kíván, a kor előrehaladtával a test megváltozik, ehhez alkalmazkodnia kell egyebek mellett a táplálkozásnak és a fizikai aktivitás mennyiségének is. Az örökletes tényezők adottak ugyan, de a mindennapok során meghozott döntéseken is múlik, hogy milyen hosszú és egészséges életet élhet az ember.

Egy korábbi kutatásból kiderült, hogy több megoldás is létezik. A hiperbár oxigénterápia például az egészséges idősödő felnőtteknél megállíthatja a vérsejtek öregedését, és megfordíthatja az öregedés folyamatát a Tel-avivi Egyetem – TAU – és az izraeli Samír kórház közös kutatása szerint.

A kutatásban részt vevőktől vérmintákat vettek a hiperbár oxigénkezeléses terápia előtt, alatt és utána, valamint egy kis idővel a kezeléssorozat befejezése után is. A tudósok a vérben lévő különböző immunsejteket vizsgálták, és összehasonlították az eredményeket. Azt figyelték meg, hogy a túlnyomásos kamrában eltöltött idő miként hat az öregedéssel és annak betegségeivel kapcsolatos két fő folyamatra: a telomerek hosszára és az öreg és rosszul működő sejtek felhalmozódására a szervezetben. Ezek alapján úgy tűnik, az öregedés lassan lelassítható lesz, ám amíg nem dobják piacra a kutatás során használt eszköz zseb verzióját, addig életmódunkon kell változtatnunk.

Itt az ideje egyre izgalmasabb színekbe öltözni!
Itt az ideje egyre izgalmasabb színekbe öltözni!Tara Moore / Getty Images Hungary

Ezt teheted az egészséges öregedésért

Az életkor előrehaladtával az elfogyasztott élelmiszerek nagymértékben befolyásolják megjelenésünket, életminőségünket és a betegségek kockázatát. Szervezetünk különféle tápanyagokra támaszkodik a természetes öregedési folyamat támogatása érdekében, és egyre fontosabb, hogy segítsük ebben, ahogy csak lehetséges. Egyes tápanyagok lassíthatják az öregedés jeleit, például úgy, hogy támogatják a bőr egészségét.

Fontos megjegyezni, hogy bizonyos ételek elfogyasztása nem fog minket észrevehetően 20 évvel fiatalabbá tenni, hiszen a táplálkozás csak az egyik pillére az egészséges öregedésnek. Mindazonáltal, ha valaki tápanyagban gazdag ételeket ad hozzá étrendjéhez, az segíthet abban, hogy a legjobban nézzen ki és a lehető legjobban érezze magát, miközben öregszik. 

A legjobb döntést ezek jelentik:

  • egészséges fehérjeforrások
  • egészséges zsírok
  • antioxidánsokban gazdag élelmiszerek.

Íme 9 összetevő, amelyek támogatják az egészséges öregedést:

1. Extraszűz olívaolaj

Az egyik legegészségesebb olaj a világon. Gazdag jó zsírokban és antioxidánsokban, amelyek segítenek csökkenteni a gyulladást és az oxidatív károsodást, amelyet a szervezetben a szabad gyökök egyensúlyának felborulása okoz. 

Az olívaolajban gazdag étrend csökkenti a krónikus betegségek kockázatát, beleértve mindet az alábbiak közül:

  • szívbetegség
  • 2-es típusú diabétesz
  • metabolikus szindróma
  • bizonyos típusú rákbetegségek.

Különösen az egyszeresen telítetlen zsírok teszik ki az olívaolaj körülbelül 73%-át. Egyes tanulmányok kimutatták, hogy az ezekben gazdag étrend segíthet csökkenteni a bőr öregedését, köszönhetően ezen egészséges zsírok erős gyulladáscsökkentő hatásának.

Felhasználni is egyszerű: készíts salátát kedvenc nyári zöldségeidből, és locsold meg vele egy kevés balzsamecet, pesto vagy kecskesajt társaságában. Nemcsak isteni lesz, de nagyon egészséges is.

Úszással sokat tehetsz az egészségedért
Úszással sokat tehetsz az egészségedértHalfpoint Images / Getty Images Hungary

Az extraszűz olívaolajban magas az antioxidánsok, például a tokoferol és a béta-karotin, valamint a gyulladáscsökkentő tulajdonságokkal rendelkező fenolos vegyületek is. Egy 2012-es tanulmány kimutatta, hogy azoknál az embereknél, akik olívaolajat fogyasztottak, kisebb volt a súlyos bőröregedés kockázata. A szerzők azt írták, hogy az olívaolajban található MUFA-k és antioxidánsok gyulladásgátló tulajdonságai a felelősek ezért a hatásért. 

Ideális esetben a hidegen sajtolt extraszűz olívaolajat válasszuk, mert magasabb az antioxidáns-tartalma, és kevésbé feldolgozott, mint a más módszerekkel extrahált olajoké. 

2. Zöld tea

A zöld tea magas antioxidáns-tartalmú, ami segíthet a szervezetben lévő szabad gyökök elleni küzdelemben. Kis mikroellenségeink instabil molekulák, amelyek a sejt normál működésének melléktermékeként jönnek létre. Kialakulhatnak a külső környezet stresszhatásaira is, például ultraibolya (UV-) fényre vagy dohányfüstre. A szabad gyökök károsíthatják a sejteket, ha nagy mennyiségben vannak jelen.

Itt jönnek be az antioxidánsok. Ezek a molekulák stabilizálják a szabad gyököket, így nem tudnak kárt okozni. 

A zöld tea különösen magas a polifenoloknak nevezett antioxidánsokban. Pontosabban, nagy mennyiségben tartalmaz epigallokatechin-gallátot (EGCG), katekineket és gallussavat is. Ezek csökkenthetik a következők kockázatát:

  • szívbetegség
  • neurológiai hanyatlás
  • idő előtti öregedés
  • egyéb krónikus betegségek. 

A zöld teában található polifenolok segíthetnek csökkenteni a bőr külső öregedését – az olyan környezeti stresszhatások miatt, mint a napfény és a környezetszennyezés – azáltal, hogy megkötik a szabad gyököket, mielőtt azok károsítanák a bőrt. Sok bőrápoló termék zöldtea-kivonatot tartalmaz antioxidáns és öregedésgátló tulajdonságai miatt. Azonban további kutatásra van szükség ahhoz, hogy a zöldtea-termékeket ajánlhassák a bőr öregedésének csökkentésére.

Ennek ellenére az antioxidánsokban gazdag étrend fogyasztása a krónikus betegségek kockázatának csökkenésével és egészségesebb bőrrel jár. A zöld tea fogyasztása pedig nagyszerű módja annak, hogy több antioxidánst vigyünk be az étrendünkbe.

3. Zsíros halak

A zsíros hal rendkívül tápláló étel, amely elősegíti az egészséges bőrt. Hosszú szénláncú omega-3 zsírjai jótékony hatással vannak a szívbetegségekre, a gyulladásokra és sok más problémára. 

A lazac az egyik legnépszerűbb zsíros halfajta, további jótékony hatásokkal rendelkezik, amelyek segíthetnek a bőr egészségének megőrzésében. Először is tartalmaz egy karotinoid antioxidánst, asztaxantint, amely a lazac rózsaszín színéért felelős.

Egy tanulmányban a napfény által károsított bőrű emberek 12 héten keresztül asztaxantin és kollagén kombinációját fogyasztották. Ennek eredményeként jelentős javulást tapasztaltak a bőr rugalmasságában és hidratáltságában.

Ráadásul a lazacban és más zsíros halakban magas a fehérjetartalom, amelyet fontos enni, hogy szervezet kollagént és elasztint termelhessen. Ez a két molekula felelős a bőr teltségéért és rugalmasságáért. A fehérjefogyasztás ráadásul elősegíti a sebgyógyulást is, így ha megrészegülnél a lazacfalatoktól és egy kisebb baleset érne, elfogyasztott ebéded segítene a lehető leggyorsabban meggyógyulni.

Az egészséges öregedés kulcsai könnyen elérhetők
Az egészséges öregedés kulcsai könnyen elérhetőkshapecharge / Getty Images Hungary

4. Étcsokoládé vagy kakaó

Az étcsokoládé polifenolok gazdag forrása, amelyek antioxidánsként hatnak a szervezetben. Különösen flavanolokat tartalmaz, amelyek számos egészségügyi előnnyel járnak, például csökkentik a szívbetegség, 2-es típusú diabétesz és a kognitív hanyatlás kockázatát.

Ezenkívül úgy gondolják, hogy a flavanolokban és más antioxidánsokban gazdag étrend segíthet megvédeni a bőrt a nap által okozott károktól, és lassítja a bőr öregedését. Egy 24 hetes vizsgálatban a flavanolban gazdag kakaóitalt fogyasztó résztvevők jelentős javulást tapasztaltak a bőr rugalmasságában és a mimikai ráncokban a kontrollcsoporthoz képest. 

5. Zöldségek

A legtöbb zöldség rendkívül tápanyagdús és alacsony kalóriatartalmú. Antioxidánsokat tartalmaznak, amelyek segítenek csökkenteni a szívbetegségek, a szürke hályog és bizonyos rákos megbetegedések kockázatát. Sok zöldségben magas a karotinoid, például a béta-karotin és a likopin. Egyes kutatások azt sugallják, hogy a karotinoidokban gazdag étrend megvédheti a bőrt a nap UV-sugaraitól, amelyek a bőr korai öregedésének fő okai. 

Sok zöldség C-vitaminban is gazdag , amely erős antioxidáns. A C-vitamin a kollagéntermelésben is döntő szerepet játszik. A kollagén a bőr kulcsfontosságú építőköve, de termelése 25 éves kor után csökkenni kezd. A legmagasabb C-vitamin-tartalmú zöldségek közé tartoznak a leveles zöldek, a paprika, a paradicsom és a brokkoli.

A sport is az egészséges öregedés része
A sport is az egészséges öregedés részeKobus Louw / Getty Images Hungary

6. Lenmag

A lenmag fogyasztása lenyűgöző egészségügyi előnyökkel jár. Antioxidáns hatású, csökkentheti a krónikus betegségek, például a szívbetegség és a mellrák kialakulásának kockázatát. Kiváló forrása az alfa-linolénsavnak (ALA) nevezett ómega-3 zsírsavnak is. Az ómega-3 zsírokban gazdag étrend fogyasztása segít fenntartani a bőr hidratáltságát és teltségét. A 2009-ben és 2011-ben végzett vizsgálatok során a 12 héten át lenmagot vagy lenolajat fogyasztó nők fokozott hidratáltságot és simább bőrt mutattak.

7. Gránátalma

A legtöbb gyümölcshöz hasonlóan a gránátalma is tele van egészséges tápanyagokkal. Sok rostot, káliumot és K-vitamint tartalmaz, amelyek hozzájárulnak az egészséges szívműködéshez. Ugyancsak gazdag antioxidánsokban, például flavonolokban, tanninokban, fenolsavakban és lignánokban. Az antioxidánsok segíthetik a bőr egészséges öregedését azáltal, hogy csökkentik az UV-sugárzás okozta bőrkárosodást és a napsugárzás okozta barna foltokat. Ezek az antioxidánsok segítenek megvédeni a bőr meglévő kollagénjét, és elősegítik a bőr új kollagéntermelését.

8. Avokádó

Az avokádó gazdag szívbarát zsírokban, rostokban, valamint számos vitaminban és ásványi anyagban, amelyek elengedhetetlenek az egészséghez. Magas, egyszeresen telítetlen zsírtartalma elősegítheti a bőr egészségét az egészséges bőrmembrán támogatásával, míg magas antioxidáns-tartalma felveszi a harcot a szabad gyökök ellen, amelyek károsítják és öregítik a bőrt. 

Egy tanulmány kimutatta, hogy a növényi zsírokban gazdag étrend összefüggésbe hozható az idősebb felnőttek bőrének jobb egészségével. 

9. Paradicsom

A paradicsom számos lenyűgöző egészségügyi előnnyel rendelkezik, amelyek közül több a magas likopintartalmának tudható be. A likopin egyfajta karotinoid, amely a paradicsom vörös színét adja. Antioxidánsként is működik, és segít csökkenteni a krónikus betegségek kockázatát.

Emberi bőrmintákon végzett vizsgálatok azt mutatják, hogy a likopin kismértékben védelmet is nyújthat a nap káros sugarai ellen. Ez a védelem azonban lényegesen alacsonyabb, mint a fényvédő használata esetén. Egy tanulmányban azoknál a nőknél, akik minden nap likopint, szójaizoflavonokat, halolajat, valamint C- és E-vitamint tartalmazó antioxidánsban gazdag italt ittak, 15 hét után mérhetően csökkent a ráncok mélysége. 

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Mustra