5 isteni és egyszerű édesség, amit hétvégén, de akár ünnepekkor is bevethetsz

Ha te is szereted azokat a fogásokat, amiket szinte csak egy pohárba vagy tálba kell dobálnod, és fél órán belül valami különleges édesség kerekedik belőle, böngészd át e heti válogatásunkat, mert egyszerűen összedobható kedvencekkel készültünk.

Alábbi listánk szereplőit azért szeretjük nagyon, mert éppúgy remekül illenek azokra a napokra, amikor hét közben kívánunk meg valami édeset, mint a hétvégi ebéd végére, vagy épp az ünnepi asztalra. Az pedig, hogy az elkészítésükért nem kell gyúrni, keleszteni, tölteni és várakozni, tényleg igazi főnyeremény. A folytatásban kedvenc, egyszerűen összedobható édességeink következnek!

Az első egy olyan desszert, amiben ha vannak a családban gyerekek, ők is szívesen segédkeznek majd. A legjobb része vita nélkül az, amikor az ember jól összegyurmázza a tésztát, hogy aztán elkészítse a kis golyókat.

Olyan, mint a tiramisu, csak még finomabb, még ünnepibb, és ehhez túl nagy húzásokra sincs szükség, csak néhány fűszerre. Ha könnyen szeretnéd megúszni a karácsonyi desszertet, mentsd el ezt a receptet, készítsd el és tálald a legszebb desszertespoharaidban.
Egy gyors pohárkrém, ha te is imádod a túrót és a pikpakk elkészíthető, gyors desszerteket. Egy sűrű, vaníliás főzött krémet keverj el olvasztott étcsokival, és annak a tetejére kanalazd a desszertpoharakban.
Az alma az egész világon népszerű, a tengerentúlon már több mint száz éve ünneplik. A Nemzeti Almahetet 1904-ben rendezték meg először az Egyesült Államokban, Londonban az első almanapot 1990-ben tartották, de Magyarországon is szerveztek már almanapokat, többek között Győrben és Budapesten is. Mi ünnepeljünk most egy olyan desszerttel, amihez nem kell cukrásznak lenni – bőven elég a lelkesedés vagy az éhség.
A somlói mondjuk jöhet akár reggeli előtt is, még a hagyományos változatban is. Tuningolni nem kell rajta semmit, ám ha mégis megtennéd, egy kis rumos gesztenyemasszával teheted ünnepivé. Mutatunk egy egyszerű receptet!
Oszd meg másokkal is!
Érdekességek