Titkos üzenetet találtak a remény hegedűjében: magyar műkereskedők fedezték fel

GettyImages-94376656
Olvasási idő kb. 3 perc

A titkos üzenet, mely a dachaui koncentrációs táborban készült „remény hegedűjében” rejlik, a túlélést és azt jelképezi, hogy még a legrosszabb körülmények között sincs lehetetlen.

Több mint nyolcvan év után, véletlenül derült fény arra a második világháború alatt, a náci koncentrációs táborban íródott rövid üzenetre, amit egy zsidó fogoly küldött a jövőnek az általa készített hegedű belsejébe eldugva. 

Véletlenül került elő a hegedűbe rejtett üzenet

„Próbadarab, mely nehéz körülmények között, szerszámok és alapanyagok nélkül készült” – ez olvasható azon a kopott cetlin, melyet a rajta lévő információk szerint a németországi Dachauban írt 1941-ben a koncentrációs táborban szolgáló Franciszek Kempa.

A hegedű nem véletlenül kapta a remény elnevezést
A hegedű nem véletlenül kapta a remény elnevezéstkali9 / Getty Images Hungary

A hegedű eredete évtizedekig ismeretlen volt, és csak akkor derült ki a története, amikor magyar műkereskedők javításra küldték a hangszert, amit évekig a régiségként vásárolt bútorok között tároltak.

Bár a hangszer kidolgozása egyértelműen egy képzett hangszerkészítő mester keze munkáját dicséri, a javítást végző szakembereket zavarba ejtette a hegedűhöz használt fa, illetve az alkalmazott szerszámok gyenge minősége. Az ellentmondást végül a hangszerbe rejtett üzenet oldotta fel, ami már-már egy bocsánatkérő magyarázat volt a hegedűkészítő mestertől, akit fogsága korlátai kényszerítettek arra, hogy egy olyan hangszert készítsen, ami nem felelt meg még a saját elvárásainak sem.

Több bizonyíték is van arra, hogy a második világháború alatt Közép- és Kelet-Európa koncentrációs táboraiban több hangszer is volt.

A nácik ugyanis a zenei csoportok megalakulásának támogatásával akartak hamis benyomást kelteni a táborokban zajló életről.

Azonban úgy tartják, hogy a Dachauban fennmaradt hangszerek mindegyikét maguk a foglyok vitték be. Kempa „remény hegedűje” az egyetlen ismert hangszer, amelyet a táborban készítettek. Arról nincs információnk, hogy a hangszer hogyan jutott ki a koncentrációs táborból, és hogyan került végül Magyarországra. 

A hangszer pedig azért lett a „remény hegedűje”, mert azt jelképezi, ha valaki nehéz helyzetbe kerül, és nem a problémára, hanem egy feladatra vagy egy kihívásra koncentrál, akkor az segíthet sok mindenen túljutni. 

Az alábbi cikkünkből kiderül, hogy a magas intelligenciával rendelkező emberek milyen zenét hallgatnak.

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek