Hasonló dilemma elé került egykor a utahi Museum of Ancient Life-ban dolgozó Brock Sisson is, aki először 16 évesen találkozott a különleges dinoszaurusz csonttal, melyet 26 évvel később eladott számára a múzeum, most pedig ismét aukcióra bocsátották.
A kutatók 1996-ban találtak rá Wyoming államban egy fiatal, 150 millió éves Ceratosaurus csontjaira, pontosabban felső állkapcsára és orrszarvára.

A kutatóktól került az érdekes lelet a utahi Museum of Ancient Life-ba 1999-ben, így pedig a már 16 évesen ott dolgozó Brock Sisson is megcsodálhatta a leletet, aki felnőttkorára saját paleontológiai céget alapított (Fossilogic néven).
Tudományosan ez egy nagyon érdekes példány, de nem kapott semmilyen figyelmet
– mondta Sisson a leletről, amelyet 2024-ben a múzeum eladott neki, nem tudni, mennyiért.
A 150 millió éves példány értékét a Sotheby's mára akár 6 millió dollárra (vagyis nagyjából 2,4 milliárd forintra) becsüli.
A paleontológusok aggódnak
Ugyan 2024-ben a múzeum vezetősége egyhangú jóváhagyással döntött arról, hogy Sissons régi megbízható partnerként jó gazdája lesz a csontnak, több régész is aggodalmát fejezte ki emiatt.
A régészek félelme csak tovább nőhet, ugyanis 2025 júliusától akár ismét gazdát cserélhet a Ceratosaurus maradvány, hiszen ezt a Sotheby's aukciósház árverésre bocsátotta. A paleontológusok nem csak a magángyűjtők fosszíliákkal tervezett szándékai miatt aggódnak, hanem azért is, mert az árverések egyre nagyobb gyakorisága felviszi a fosszíliák árát, így előfordulhat a jövőben, hogy egy-egy múzeum már nem tudja megvásárolni és a látogatók számára is elérhetővé tenni ezeket.
A Sotheby's szakértői ezzel szemben azzal védik álláspontjukat, hogy az eladások a potenciális adományozók érdeklődését is felkelthetik és többekkel megszerettethetik a paleontológiát.
Az eladás mellett szól az is, hogy eddig a Museum of Ancient Life-ban még nem vizsgálták meg behatóbban az érdekes dinó csontot – és nincs is paleontológiai minősítése a múzeumnak. A magántulajdonos a kutatások finanszírozásában is segíthet, például Sisson és csapata 3D nyomtató segítségével már modellezte is a csontvázat, pótolva a hiányos részeket, a valódi fosszíliákat pedig fémtartókra helyezték a további kutatásokat segítve.
Sőt több korábbi példa is volt már rá, hogy a magángyűjtők kölcsönadták a múzeumok számára gyűjteményük egyes darabjait.
Voltak aukciók, melyek még nagyobb port kavartak. Ebben a cikkben egy ilyenről olvashtasz.

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!
A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.
Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!
hirdetés