Átlagban 41 ezer forintot költünk - 3 tipp, hogy jól dönts a Black Friday őrületében

GettyImages-872561010

A Black Friday őrületében nehéz megállni, mégis érdemes: ma nemcsak a gigának hirdetett akciók napja van, hanem a Ne vásárolj semmit nap is. Ne hagyd, hogy az impulzusvásárlás felesleges kiadásokba hajszoljon ezen a napon!

Válság ide, infláció oda, a magyarok fele tervezi, hogy Black Friday alkalmából valamivel gazdagítsa háztartását – derült ki a Loginet és a Reacty Digital reprezentatív felméréséből. Az átlag magyar 41 ezer forintot tesz félre annak érdekében, hogy ezen a napon gyorsan el is költse, ami növekedést jelent a 2021-es adathoz képest. A kutatás szerint arra készülünk, hogy a dolgok még drágábbak lesznek, mint most, így elkezdődött egyfajta felhalmozási folyamat.

A Black Friday nagyon vonzó lehet

Ruha, háztartási gépek és háztartási, valamint vegyi áruk: a tervek szerint ezekkel pakolják majd meg Black Friday alkalmából kosarukat a magyar fogyasztók. Hogy milyen őrületre lehet ma számítani, azt jól előre jelzi az eMAG előre hozott Black Fridayjének eredménye: november 18-án lehetett már vásárolni akciós kínálatukból, ahol

összesen 375 ezer termék kelt el több mint 10 milliárd forint értékben.

Laptopot, tévét, de még kazánt is vettek egymillió forint fölött a vásárlók, volt olyan perc, amelyben 4000 megrendelést adtak le: úgy tűnik, válság és infláció ide vagy oda, a fogyasztók készültek erre a napra. Kérdés ugyanakkor, mennyire megfontolt és előre meghozott döntések alapján vásároltak be, és fognak bevásárolni a mai napon…

Lehet, hogy szuper a Black Friday-ajánlat, de tényleg szükséged is van arra a termékre?
Lehet, hogy szuper a Black Friday-ajánlat, de tényleg szükséged is van arra a termékre?ArtistGNDphotography / Getty Images Hungary

Van mit átgondolni vásárlás előtt

Dénes Júlia, a Tudatos Vásárlók Egyesületének (TVE) munkatársa szerint az általuk készített tesztek iránti érdeklődésből az látszik, hogy a tudatosság szintje javul, ugyanakkor tény az is, hogy a november és a december még mindig igen erős időszakok a vásárlások tekintetében. Fontos lenne ugyanakkor, hogy még ha az év ezen időszakára is időzítjük valamilyen árucikk beszerzését, megfontoltan tegyük azt.

„Az impulzusvásárlás nem támogatandó:

sokkal okosabb, hosszabb távon jobb befektetés, ha átgondoltan választjuk ki azt, amit megveszünk,

nem pedig azért választunk valamit, mert tetszik a színe” – mondta el Dénes Júlia a Dívány kérdésére. A Black Friday és a Ne vásárolj semmit nap kapcsán egyaránt azt az üzenetet szeretnék átadni mindenkinek, hogy tudatosan igyekezzenek dönteni vásárlásaikról.

A becsapós akcióknak leáldozott

A jó hír az, hogy ha az előre kinézett, energiatakarékosnak minősített gépet egy Black Friday-akcióban szimpatikus áron találod meg, akkor az ott akciósnak feltüntetett ár már nem becsapás: Dénes Júlia elmondása szerint egy májusi szabályozás értelmében már nem követhető az a gyakorlat, miszerint az akció előtt egy héttel felviszik a termék árát, melyhez így „akcióban” a normál áron juthatsz hozzá.

Még ezzel együtt se csak az ár alapján dönts: nem mindegy, hogy az objektíve olcsó hűtő vajon tényleg energiatakarékos-e, és az sem, hogy valóban szükséged van-e rá, vagy nincs.

A vásárlás lehetőleg mindig legyen tudatos döntés!
A vásárlás lehetőleg mindig legyen tudatos döntés!Luis Alvarez / Getty Images Hungary

„Felesleges dolgokat felesleges megvenni, és a környezetünket is terheli” – mondja a TVE munkatársa, aki szerint azzal nincsen gond, ha valamivel meg akarjuk magunkat jutalmazni a nehezebb idők beköszöntével, de az nagyon nem mindegy, hogy mivel tesszük ezt.

„Ha teljesen fölösleges dolgot vásárolunk, azzal van a baj”

 – tette hozzá.

Tippek az okos vásárláshoz

Ha mindezek ismeretében is szeretnél idén a Black Friday alkalmával vásárolni, érdemes megfogadni azt a három tanácsot, amellyel a TVE szeretné a döntésedet segíteni:

  • Óvatosan a csomagajánlatokkal: úgy tűnhet, nagyobb kedvezményhez jutunk, viszont ez nem minden, mivel könnyen lehet, hogy energiahatékonyság terén rosszabbul muzsikáló terméket akar így elpasszolni a kereskedő.
  • Ne márkát, hanem terméket vegyél: attól, hogy egy területen megbízható márkaként tekintesz valamilyen cégre, nem biztos, hogy egy teljesen más jellegű gépe is pont azt hozza, amit elvársz.
  • Élj az online vásárlás előnyeivel: tájékozódj, végezz összehasonlítást, és ne dőlj be az „utolsó darab” és hasonló feliratokban rejlő vásárlássiettetés eszközeinek.

Ha most nem veszel semmit, azzal sincsen gond, sőt: ezzel most tárcád mellett a környezetnek is jót teszel.

Három szakácskönyv ingyenes szállítással!


Mentes Anyu szakácskönyveit azoknak ajánljuk, akik egészségük érdekében vagy meggyőződésből különleges étrendet követnek, de azoknak is, akik csak inspirációt, új ízeket keresnek.

MOST INGYENES HÁZHOZSZÁLLÍTÁSSAL!

Tekintsd meg ajánlatunkat,  kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Mustra