Alakult azonban egy másik irányzat is, ami páncélzat nélkül képzelte el az összecsapást. Ezt a tradicionális, európai elterjedtsége ellenére „német iskolának” nevezett kétkezi technika szerinti vívást az tartotta több évszázadon keresztül életben, hogy a párharcok bizonyos országokban egészen a 16. századig megőrizték ügydöntő (istenítéleti) szerepüket az igazságszolgáltatásban, hiszen aki legyőzte ellenfelét, a pert is megnyerte.
„Vívókönyvek” a 15. századból
Pár 1430 körülre datált, német nyelvű, képekkel illusztrált kéziratból következtethetünk a nők részvételére ezekben a perdöntő párbajokban. A forrásanyagok a Zweikampf művészetét mutatják be, vagyis a párbajt, szó szerint a kettejük csatáját. A „vívókönyvek” (Fechtbücher) néven ismert kézikönyvek egy olyan hagyományból fejlődtek ki, amelyet a félig mitikus Johannes Liechtenauer német vívómester figurája ihletett, aki nagy hatással volt a 14. századi német vívóhagyományra.
Régi jogforrások (Szásztükör, Némettükör) azt is megengedték a bírósági ügybe keveredett személynek, hogy vívómesterek segítségével készüljön fel a párbajra. Ez a szokás a 13. század közepétől kezdődően hozzájárult egyrészt a vívómesterség elterjedéséhez, másrészt nagy szerepet játszott a fent említett vívókönyvek létrejöttében.
Hans Talhoffer párbajkézikönyve
Hans Talhoffer 1467-ben megjelent professzionális vívási kézikönyve a középkori harcművészet fortélyait mutatja be, kitérve mind a „bírósági párbajra” (egy jogvita eldöntésére szolgáló, hivatalosan jóváhagyott küzdelem), mind a személyes küzdelemre. A középkori harcosok a lábmunkát, a kitérést, valamint az időzítés és a távolság megítélésének és manipulálásának képességét használták a kard eredendő vágó- és szúróképességének kihasználására és fokozására. Ezeket a képességeket kiegészítették az ellenfél megragadásának, birkózásának, rúgásának és dobásának, valamint a fegyverének megragadásával történő lefegyverzésének technikái.
Talhoffer feltárja a birkózás, a hosszú karddal, baltával, tőrrel, karddal és csatabárddal történő páncél nélküli harc, valamint a lovas harc technikáit. Sőt a házastársi párbaj eseteire is találhatunk példákat.
Házastársi párbaj menete
Az egyenlő fizikai feltételek biztosítására a férfinak egy kisebb gödörben kellett állnia, egyik karját a testéhez kötözték, a másikban egy bunkóval hadakozhatott (összesen három állt a rendelkezésére), és nem léphetett ki a gödörből, míg a nő szabadon mozoghatott a gödör körül, és három, textíliába kötözött (mintegy másfél kilós) kővel volt felfegyverezve. A felek általában egy vagy két hónapot kaptak a felkészülésre. A fegyverhasználat szabályos módját, valamint a ruházatot is előírták, többnyire testhezálló ruhadarabokat és szoros csuklyát kellett viselni.
Mivel a harc nem a másik halálával végződött, a jogi kódexek döntöttek arról, hogy mi következzen az eredményhirdetés után: a Stadtbuch von Augsburg (kb. 1272) szerint a legyőzöttet élve kellett eltemetni, míg a Freisinger Rechtsbuch (kb. 1328) a nő kezének levágását és a férfi lefejezését javasolta.
A történészek értelmezései különböznek
A történészek nem tartják azonban valószínűnek, hogy tömegével történtek volna ilyen esetek. Allison Coudert azt írja, „a Szent Római Birodalmat kivéve sehol sem tekintették a bírósági párbajt megfelelő eszköznek a házassági viták rendezésére, és 1200 után nem találtak feljegyzést ilyen párbajról”.
Valószínűbbnek találták azt a szokásjogot, amely szerint a végtagamputáltak, az idősek, a krónikus betegek és a nők kötelezően vívóbajnokot kellett, hogy megfizessenek, ha párbajra kényszerültek. De persze akadtak kivételek:
„a félelmetes bajor nőknek megengedték, hogy harcoljanak”.
Ráadásul, mire a könyv megjelent, addigra a bírósági párbaj már jórészt visszaszorulóban volt. A tudósok különböző magyarázatokat kínálnak a fenti képekre. Hugh T. Knight, Jr. arra hívja fel a figyelmünket, hogy a népszerű szórakoztató műsorok „szívesen használták a szerepcserés témákat metaforikus vagy humoros céllal”. Kenneth L. Hodges, az Oklahomai Egyetem professzora azonban nem ért egyet mindezzel. Elemezve a Talhoffer által e harc leírására használt nyelvezetet, megjegyzi, hogy a szerző „komolyan veszi ezt, nem pedig egzotizálja”. Coudert a legvalószínűbbnek tűnő magyarázatot kínálja: az olyan vívómesterek, mint Talhoffer elavult párbajgyakorlatokat másoltak átörökített történetekből vagy mára elveszett kéziratokból, „hogy traktátusaikat a lehető legtörténelmibbé tegyék”.
Ez nem jelenti azt, hogy ezek az események elméletileg nem voltak lehetségesek: egy kegyetlen 1276-os augsburgi törvény előírta például, hogy a férfiakat szexuális erőszakkal vádoló nőknek bajnok nélkül kell vívniuk, ha a bűncselekményt nem tudták tanúval igazolni. Arra viszont nincs sok bizonyítékunk, hogy ezek a férfiak és nők közötti párbajok valóban rendszerességgel zajlottak volna.
Három szakácskönyv ingyenes szállítással!
Mentes Anyu szakácskönyveit azoknak ajánljuk, akik egészségük érdekében vagy meggyőződésből különleges étrendet követnek, de azoknak is, akik csak inspirációt, új ízeket keresnek.
MOST INGYENES HÁZHOZSZÁLLÍTÁSSAL!
Tekintsd meg ajánlatunkat, kattints ide!
hirdetés
