Kosztolányi megcsalt felesége a sorok között elrejtette az író majdnem minden titkát

Hogyan derülhet fény fél mondatból egy húsz évig tartó viszonyra? Milyen titkokat rejthet egy lábakélt levelezés? És mennyi mindent hallgathat el egy feleség, amikor nőcsábász férjéről ír könyvet? Bíró-Balogh Tamás irodalomtörténésszel Kosztolányi Dezsőről beszélgettünk.

Lelkes Kosztolányi-rajongó vagyok. Ha még élne, biztosan az első sorban csápolnék az irodalmi estjein és dedikáltatnám vele valamelyik keveset láttatott testrészemet. Jobb híján azonban a kanapén ücsörögve merülök el a művészetében, és elolvasok mindent, amit valaha róla írtak. Magam is csodálkozom, hogy csak nemrégiben vettem a kezembe Harmos Ilona, azaz Kosztolányi Dezsőné Kosztolányi Dezső című könyvét, vagyis az életrajzot, amiben az özvegy feleség emlékszik vissza a megboldogult férjre – a férjre, akinek húsz évig titkos viszonya volt Ádám fiuk dajkájával; a férjre, aki élete utolsó éveiben a válást fontolgatta; a férje, akinek a végakarata az volt, hogy szeretője leveleivel nyugodhasson. 

Felmerül a kérdés, hogy egy ilyen leköszönés után vajon mi az, amit Kosztolányi Dezsőné elárult róla, amikor arra vállalkozott, hogy megírja az életrajzát, mi az, amit elhallgatott, és főként mi az, amit kiolvashatunk a sorai közül, ha éberen vizsgáljuk meg a szöveget? És vajon mi minden derülhet még ki erről a bohém életű művészről azokból a dokumentumokból, amiket nem a nyilvánosságnak szántak? Bíró-Balogh Tamás irodalomtörténésszel beszélgettünk.

Ha nem volnátok ti című könyvedben olvashattunk először Kosztolányi és fia dajkája, Keresztes Erzsébet viszonyáról. Bözsi dajkáról azonban már korábban, Kosztolányi Dezsőnétől is hallhattunk, tőle tudjuk, hogy milyen fontos személy volt a férje életében. „A gyermeken kívül most Bözsi, a dajka a legfőbb személy a házban” – írja, amikor megbetegedett Bözsi. Hogyhogy eddig senkinek sem szúrt szemet egy ilyen szoros kapcsolat? 

Lehet, hogy ez másoknak nem egy ennyire fontos mondat, és elsiklik a többi között. Kosztolányiné könyve tényleg több helyen szór el utalásokat: hogy a Dezső mennyire vigyáz a cselédre a spanyolnáthajárvány idején, hogy még halálos betegként is átmegy meglátogatni őt a szemközti házba. A Kosztolányiné-könyv egy nagyon jól megírt életrajzi regény, és lehet, hogy ez nem tűnik fel, ha nem keresed. De ha eleve ezekre az utalásokra figyelsz, rendszerré állnak össze.

A közelmúltban előkerült hét levél, amiket Radákovich Mária, Kosztolányi szeretője írt a költőhöz. Milyen szerepet játszottak ezek abban, hogy fény derüljön a Keresztes Erzsébet-féle viszonyra? 

Mária egyik levele perdöntő bizonyíték volt erre nézve. Ebben a témában az egyik legfontosabb visszaemlékezésünk Máraié, aki leírja, hogy Kosztolányi minden nap bemegy a szomszédos házba, ahol a volt dajka lakik, aki egyébként Édes Anna modellje, de nem említ nevet. Radákovich Mária egyik Kosztolányihoz írt levelében pedig egyértelműsíti, hogy itt valójában egy szerelmi négyszögről van szó, és a harmadik nő nagyon közel lakik Kosztolányihoz. Mária és Márai állításai egymást támogatták, és egyre jobban kirajzolódott a tény, hogy Kosztolányinak nagyon bensőséges viszonya volt az egykori cseléddel még jóval a leszolgálása után is. 

Harmos Ilona, Ádám és Kosztolányi Dezső
Harmos Ilona, Ádám és Kosztolányi DezsőWikipédia

Ha jól tudom, a Radákovich-levelek kalandos utat jártak be, mire hozzád kerültek. 

Radákovich Mária most előkerült leveleit Kosztolányi sosem olvasta, mert nem kapta meg őket. Amikor élete végén, 1936-ban, Svédországban rádiumkezelésen vett részt a rákja miatt, akkor is levelezett Máriával, aki postán maradóra küldte a leveleket, jeligével, dupla borítékban, nehogy a feleség megtalálja őket. Ez annyira jól sikerült, hogy senki sem találta meg, ott maradtak a postán, onnan küldték vissza a feladónak. 

Légrádi Gergely gyűjtő – aki még író és ügyvéd is – szerezte meg a kézirategyüttest, ami huszonöt Kosztolányi- és hét Radákovich-levélből áll. Előkerült az a levél is, amit Kosztolányi a vonat asztalkendőjére írt. Mária levelei nagyon fontos irodalomtörténeti dokumentumok – túl azon, hogy minden irodalomtörténeti dokumentum fontos –, hiszen csak ezekből ismerhetjük meg a stílusát, amit Kosztolányi a leveleiben több helyen dicsér. Most itt vannak a levelek, le lehet ellenőrizni, hogy igaza volt-e Kosztolányinak, amikor stílművésznek tartotta a nőt. 

Radákovich Mária könyvvel az ölében
Radákovich Mária könyvvel az ölébenBíró-Balogh Tamás

Gergő egy bibliofil kiadványt akart készíteni ezekből a levelekből, és fölkért, hogy írjak egy kísérő tanulmányt melléjük. Elvállaltam a feladatot. Munka közben jöttem rá, hogy ebből nem kísérő tanulmány lesz, hanem egy részmonográfia. Ugyanis olyan dologgal szembesültem rögtön a kutatás első fázisában, amivel húsz évvel ezelőtt is szembesülhettem volna: nevezetesen azzal, hogy mindenki tudja, hogy volt ez a Radákovich-szerelem, de fogalmunk sincsen arról, hogy ki volt Radákovich Mária. Gondold el, hogy van egy nő, aki miatt Kosztolányi el akar válni, aki miatt ott akarja hagyni a családját, aki miatt még a rákból is meggyógyulni látszik; mindent föl akar adni egy nőért. Hogy a fenébe nem nézte meg eddig az irodalomtörténet-írás, hogy ki volt az a nő, aki miatt Kosztolányi ilyet csinált volna? 

Ahogy egyre mélyebbre mentem az életrajzi kutatásokba, úgy rajzolódott ki, hogy egy nagyon összetett női portréról van szó, egy olyan életről, ami rengeteg fordulatot tartogat. Radákovich Mária férjezett nő volt, de a férjéről sem tudunk semmit, csak azt, amit Németh Andor írt le a visszaemlékezésében: hogy Kosztolányi rettegett tőle.

Hát miért rettegett tőle? Miért félt tőle annyira, hogy még a szobája ablakán is behúzta a függönyöket, hogy ne lássa meg a férj?

Ezekbe nem gondolt bele senki korábban, ahogy abba sem, hogy ezek a vonatkozások mind Kosztolányit is alakították. Mert hát nem véletlenül húzta be a függönyöket. Mint a kutatás során kiderült, Radákovich Mária férje Horthy főtisztje volt. Gondolom, szép szál, magas ember lehetett. Kihívta Kosztolányit párbajra, ami végül elmaradt, de biztosan legyőzte volna Kosztolányit, ha kardozni vagy lőni kell. Persze a párbajokat akkor már papíron vívták meg a segédek. És miért kellett behúzni a függönyöket? Mert arra járt. És miért járt arra? Mert a szomszéd utcában laktak. Amikor az elszórt adatok elkezdenek összeállni, kiegészítik egymást, mint a puzzle, és minden a helyére kerül. 

A most előkerült Radákovich-leveleket sosem olvasta Kosztolányi. Mi a helyzet azokkal, amiket megkapott? 

Van egy legenda, miszerint Mária leveleit Kosztolányi koporsójába tették a párnája alá, mert a költő végakarata az volt, hogy a szeretett nő leveleivel nyugodhasson. Hogy ez megtörtént-e, nem tudjuk, de van egy olyan gyanúm, hogy minden állítás ellenére mégsem. A fő visszaemlékezőt és egyben a történet kulcsszereplőjét, Gellért Oszkárt nemigen tartom szavahihető embernek. A második világháború időszakában a Nyugat első generációjának legtöbb tagja meghalt, és Gellért volt az egyik túlélő, aki megtette magát hivatalos visszaemlékezőnek, és az összes visszaemlékező könyvében úgy tüntette föl a saját szerepét, mintha ő lett volna a Nyugat alapítója, vezetője, a legfontosabb költő, akinek mindenki a kegyét és a tanácsát kérte. Leírhatta mindezt, mert úgysem tudja senki megcáfolni. Amikor ő azt mondja, hogy „igen, megtettem, amit Dezső kért tőlem”, az lehet, hogy csak egy opportunista reakció. Szerintem Gellért gyávább volt annál, mint hogy a temetésen ilyen attrakciót hajtson végre, de gyávább volt annál is, hogy elmondja az igazat a megbízóinak, akik Füst Milánék voltak. Csak ez a gyanú sejteti velem, hogy ezek a levelek megvannak, illetve meglehetnek valahol. De ha mégis eltemették őket, akkor duplán bukó. 

Radákovich Mária levele Kosztolányi Dezsőhöz
Radákovich Mária levele Kosztolányi DezsőhözBíró-Balogh Tamás

Derülhet ki ezekből a levelekből olyan életrajzi tény, amivel még nem voltunk tisztában? 

Nézd, előkerült hét levél, és már abból fény derült a Keresztes Erzsébet-kapcsolatra. Nem hallgatom el, ezt a részét a feleségem vette észre, aki segített a szövegrögzítésben itthon. Női szem máshogy olvas női szöveget. Én is olvastam a leveleket, de lehet, hogy felületesen vagy gyorsan, mert nekem nem esett le az, ami neki rögtön: hogy egy nővel több van a mondatban. 

Ha előkerülne ez a jóval tetemesebb kéziratkupac – több levelet nem ismerünk, mint amennyit ismerünk –, akkor szerintem sok minden kiderülne. Mondjuk Kosztolányi leveleiből részben sejthető, hogy miről szólnak a Radákovich-levelek, de nem minden esetben. Kosztolányi ezekben a levelekben költő. Erősen stilizáltak a levelei, egy civil nem ilyen szerelmes leveleket ír. Kosztolányi nem pusztán a mondanivalóra ügyelt, hanem a stílusra is. Tette a szépet, nagyon jól megírta ezeket a leveleket, de nem feltétlen őszinte mindegyikben. Ezeket egészítené ki az ellenlevelek csoportja, ha előkerülne. 

A könyvedből kiderül, hogy Keresztes Erzsébetnek született egy kislánya, Márai visszaemlékezésében azonban úgy ír az egykori cselédről, mint gyermektelen feleségről. Itt is megoldásra váró rejtélyt sejthetünk. 

Tény, hogy Bözsi dajkának volt lánya. Bár éppen a születési anyakönyvi bejegyzését nem találtam meg, ismerem a leszármazottakat, tőlük kaptam más dokumentumokat. Márai viszont jó visszaemlékező volt, évtizedekkel később is pontosan emlékezett vissza más dolgokra; hogy itt tévedett, annak hátterében, úgy sejtem, szándékosság gyanítható. 

Sokáig gondolkoztam azon, hogy mi lehet ennek a megoldása. Volt egy időszak – pont a Horthy-érában –, amikor a szegényebb családok vidékre adták a gyerekeket nevelkedni. Megpróbáltam utánamenni egy lehetséges Jászapátiba vezető szálnak, de nem igazolódott be a sejtés, úgyhogy arra jutottam, hogy a gyermek mégis a saját családjában nevelkedett Budapesten. A Kosztolányiékkal szemközti sarki házban.

Kosztolányi Dezső és Keresztes Erzsébet
Kosztolányi Dezső és Keresztes ErzsébetWikipédia és Bíró-Balogh Tamás

Tudjuk, hogy Kosztolányi minden nap átment hozzájuk. Az elszórt utalások azt mutatják, hogy nagyon fontos volt számára Bözsi dajka lánya. Tudjuk, hogy Kosztolányi volt a dajka esküvői tanúja. Mennyire életszagú helyzet, hogy egy cselédnek egykori munkaadója, ráadásul egy szó szerint Kosztolányi kaliberű költő a tanúja? És azt is tudjuk, hogy a kislánynak Kosztolányiné volt a bérmakeresztanyja. 

Kosztolányi halálával megszűnt a segítő kéz, ott maradt az özvegy, Bözsiék el is költöztek. Én sem szívesen laktam volna tovább Kosztolányiné szomszédjában.

Ez egy húszéves, mély, erős kapcsolat volt Kosztolányi és Bözsi dajka között.

Márai visszaemlékezése szerint Kosztolányi hozzá menekült otthonról, Ilonától. Nem létezik, hogy a feleség ne tudott volna erről a kapcsolatról, ami majdnem addig tartott, mint az ő házassága Kosztolányival. Nem életszerű, egyszerűen elképzelhetetlen. Kosztolányiné még Radákovich Máriáról is tudott, pedig az a viszony csak pár hónapig tartott. 

Míg Kosztolányiné a férjéről írt életrajzban nem titkolja el a Radákovich-kapcsolatot, Bözsiről csak információmorzsákat ejt el. „Minden férj megteszi ezt – mondom, holott nem is hiszem, mert az én férjem, hacsak nem számítom naponkénti néhány perces látogatását a régi dajkánál – hitem szerint –, még a hűtlenség legcsekélyebb látszatát sem keltette hosszú házasságunk idején” – írja azzal kapcsolatban, hogy Máriának eldicsekedett, az ő férje nem csalta meg soha. Ez a szövegrészlet nagyon árulkodó. Olyan, mintha Ilona egyszerre szeretné felfedni és elhallgatni Kosztolányi Bözsivel való kapcsolatát. 

Kosztolányiné nagyon okos volt és jó stiliszta: nem azt írta, hogy a férje mindig hűséges volt hozzá, hanem hogy mindig elkerülte a hűtlenség legcsekélyebb látszatát is. Azaz: nem látszott rajta, a házasságukon. Másrészt nem vagyok benne biztos, hogy ha egy feleség ír egy kvázi önéletrajzi regényt – hiszen róla is szól a könyv –, akkor majd azzal kezd el dicsekedni, hogy a férje húsz évig csalta őt. Erről a kapcsolatról valószínűleg kevesen tudtak. Zárt térben zajlott – kezdetben Kosztolányi és Bözsi egy háztartásban éltek, ugye, és később is nagyon közel egymáshoz, fizikailag is –, ráadásul Keresztes Erzsébet nem azokban a körökben mozgott, amikben Kosztolányiék. Nem hiszem, hogy eljárt a Nyugat estjeire, a Centrálba vagy a New Yorkba. 

Kosztolányinak a Máriával való kapcsolata azonban már a saját korában is kiszivárgott. Hiszen Kosztolányi verset írt hozzá, a Szeptemberi áhítatot, ami a Nyugat elején jelent meg, Karinthy pedig újságcikket írt erről a szerelemről, persze név nélkül említve barátját, de vajon ki lehetett az az olvasó, aki nem jött rá akkoriban, hogy Kosztolányi az a rákos barát, aki szerelmes lett, és ettől az egészségi állapota is javult. Hogy Kosztolányi rákos, irodalmi és értelmiségi körökben köztudott volt.

A Radákovich-szerelemről tehát tudtak az ismerősök, ezt nem tagadhatta le Ilona, erről írnia kellett. Hiszen ha nem ír, akkor hazudik. Viszont próbálta elbagatellizálni az egészet, és nem is mondta végig a történetet, csak addig, hogy Kosztolányi visszatáncolt hozzá egy bocsánatkérő levéllel, aminek azonban nem ismerjük az eredetijét. Nekem gyanús, hogy nem is létezett soha, csak ebbe a könyvbe költötte bele Ilona, aki egyébként nagyon jó írónő volt. Szóval beszélnie kellett erről a szerelemről, de ezt nyilván a saját szemszögéből és teljesen érthetően elfogultan tette. Ő itt a megcsalt feleség szerepét kapta, nem írhatott szépeket Máriáról. 

Radákovich Mária Stockholmba küldött levele
Radákovich Mária Stockholmba küldött leveleBíró-Balogh Tamás

Kosztolányi vívódása valóban különösen túlzónak tűnik Kosztolányiné könyvében. 

Biztos, hogy ez az életrajzi könyv vagy regény – nevezzük akárhogy – színezett. Írói, és nem irodalomtörténészi munka. Schöpflin Aladár írta róla a kritikájában, hogy milyen jó, hogy éppen Ilona írta meg ezt, hiszen ő ismerte a legjobban Kosztolányit, ő állt hozzá a legközelebb. Sok tekintetben ez igaz is. Ugyanakkor ha ezt megfordítjuk, éppen a feleség tudott Kosztolányiról a legtöbbet elhallgatni is. A könyv bizonyos dolgokat felerősít, más vonatkozásokról pedig egyáltalán nem beszél. 

Kontrollanyagnak ismerjük Kosztolányi leveleit. Amelyeket Máriának írt, és amelyeket Ilona a könyve írásakor nem ismerhetett. Ezek a legfontosabb dokumentumok: első kézből származók, egyidősek, hitelesek. Ezekben is benne van, hogy a költő elmondott otthon mindent, hogy meg akart halni, el akar válni, hogy nagyon rosszul volt, hogy nem tudta, mi lesz, hogy mind a két nőt szereti. Bözsiről nem beszélt. Ez valóban vívódás lehetett számára. Ugyanakkor tény, hogy Kosztolányi végül Ilona mellett halt meg. Magáért beszél. Az, hogy Mária nem mert vagy nem akart bemenni a kórházba, esetleg nem engedték be, ebből a szempontból teljesen mellékes. A tény az, hogy Kosztolányi mégsem vált el, a feleségével maradt, aki támogatta őt a kezelések alatt. Ő volt a felesége, ő állt mellette mindig. Bonyolult és összetett volt ez a kapcsolat is.

Nem Harmos Ilona volt az egyetlen költőfeleség, akinek hányattatott volt a házassága. Vajon ezek a nők tudták, hogy mire vállalkoznak? 

Fontos hangsúlyozni, hogy az írófeleségek esetében nem buta vagy műveletlen nőkről beszélünk. Ha megnézzük a nyugatosokat – legalábbis az első generációt –, a feleségeiket jelentős részben színésznők közül választották, a kultúrában részt vevő férfiak és a kultúrában részt vevő nők így találkoztak, az értelmiségi vagy művészvilágban találtak egymásra. Ez ugye már azt feltételezi, hogy maga a nő nem műveletlen: iskolázott, a kultúraformálásban részt vevő személy, aki ráadásul vélhetőleg szemrevaló – hiszen színésznő –, írnak róla az újságok, hasonló társaságokba jár, s a többi. Egy ismert színésznő odakerülhetett a Nyugat íróinak kávéházi asztalához, egy cseléd nem.

Tudniuk kellett, hogy mi jár azzal, ha írófeleség lesz belőlük. Részben feleségek voltak, részben szerepet játszottak.

Azt a szerepet, hogy a híres író-költő felesége lettem, kísérem ide-oda, segítem ebben-abban, felolvasóestekre járok vele, stb. Kosztolányiné például szavalt a Kosztolányi-esteken, amikor vidékre mentek, mert hát persze általában elkísérte a férjét. Nagyon jól játszotta ezt a szerepet, és így egy kicsit ő, az eredetileg színésznő is visszakerült a rivaldafénybe. Másik jó példa Radnótiné. A naplójából kiderül, hogy ő az egész életét arra tette fel, hogy feleségként segítse a híres költő férjét. Minden, amit tett, azért volt, hogy Miknek ki tudjon teljesedni a pályája. 

Radákovich Mária pongyolában és Kosztolányi Dezső Mária kisfiával, Japival
Radákovich Mária pongyolában és Kosztolányi Dezső Mária kisfiával, JapivalBíró-Balogh Tamás

Kosztolányit olvasva azt érzem, hogy az életéről nem csak a visszaemlékezések, a saját regényei is árulkodnak. Ott van mindjárt Esti Kornél, aki Kosztolányi alteregója, de például a Nero, a véres költőben is feltűnnek életrajzi elemek, és azt is tudjuk, hogy Édes Annát Keresztes Erzsébetről mintázta. 

Közhely, hogy az író mindig magából dolgozik. Bovaryné én vagyok, ugye. Óhatatlan, hogy egy szerző beleírja magát, akár indirekt is, a műveibe. Itt jön be az, hogy egyes szövegértelmezők azt szokták mondani, hogy az életrajzi kutatás csak felesleges és káros pepecselés, mert nem tesz hozzá az értelmezéshez semmit, ráadásul tévútra visz. Na de ha most kiderült, hogy Kosztolányinak milyen fontos volt a cselédekhez való viszonya, illetve az ehhez az egy konkrét személyhez való viszonya, akkor talán érdemes visszaolvasni a többi cseléd-tematikájú írását is, hogy bizony nem feltétlenül csak szociális érzékenység van bennük, hanem egy erőteljes erotikus vonzódás is. Azt régóta sejtettük, hogy Kosztolányi Patikárius Jancsi alakját részben magáról mintázta, erről már Kosztolányiné is írt a könyvében, de más fényt kaphat Jancsi viszonya a cseléddel, akinek az alakja és adatai egyébként szintén a valóságból merítettek. De Moviszter szólamaiban is részben ő szólal meg. És beleírta magát a történet végébe, az egész család ott van, még Hattyú kutya is. Ha így olvassuk, az egész regény szinte egy burkolt önéletrajz is egyben. De persze ez is összetettebb kérdés.

Bíró-Balogh Tamás irodalomtörténésszel beszélgettünk
Bíró-Balogh Tamás irodalomtörténésszel beszélgettünk

A Keresztes Erzsébet-viszony fényében nekem úgy tűnik, mintha az Édes Annában lenne egy nagy adag bűntudat, mintha Kosztolányi gyónása lenne.  

Nekem ez eddig ilyen formában nem jutott eszembe, de lehet, hogy majd ezentúl én is ezt mondom. Kosztolányi nem nyersen adja vissza az önéletrajzi elemeket, és náluk eleve más volt a helyzet: nagyon jól bántak Bözsi dajkával, aki nem is ölte meg őket. Az Édes Anna keletkezéstörténete kapcsán említik, hogy Kosztolányi olvasott egy újsághírt, és abból született meg a regény ötlete. Kosztolányiné narratívája szerint ő maga találta ki. És volt egy úgynevezett valóságos Édes Anna is, akinek az ügyvédje jelentkezett Kosztolányinál levélben. Persze több minden áll össze egy regény írásánál, és ezek a részletek valószínűleg egymást erősítették. A készülő regény első említése 1925 nyaráról való – ekkor Bözsi dajka már nem volt Kosztolányiéknál, de feltehetően éppen ez a – meglehet kicsi – fizikai távolság is kellett az eltávolításhoz és a témaéréshez, és persze az sem kizárható, hogy ebbe a folyamatba belejátszott Bözsi kislányának nem sokkal korábbi megszületése is. 

Oszd meg másokkal is!
Mustra