Mi az a furcsa kifejezés, amivel Greta Thunberg helyre tette az öntelt influenszert?

GettyImages-1405278351

Most akkor mégis a méret a lényeg? Egyáltalán, szükséges-e pénisz a „big dick energy”-hez?

Év végén a bejgli maradékát majszoló gyanútlan netező újabb kifejezéssel gazdagodhatott: ez pedig nem más, mint a kisfarok-energia, ami, mint a neve is mutatja, a nagyfarok-energia szöges ellentéte. De mire gondolt a költő Greta Thunberg, amikor beszólt a benzinfaló autóival dicsekvő, azóta már a román hatóságok vendégszeretetét élvező Andrew Tate-nek?

Pete Davidson és a big dick energy

A big dick energy kifejezés – amit magyarul leginkább nagyfarok-energiának tudnánk fordítani – akkor indult hódító útjára, amikor 2018-ban Ariana Grande akkori barátjáról, a humorista-színész Pete Davidsonról tweetelt. Az azóta törölt bejegyzésben Grande egyértelmű célzást tett a férfi intim méretére, az internet népe pedig azon morfondírozott, vajon a kedvező testi adottságoknak köze lehet-e ahhoz, hogy mindössze néhány hét után eljegyezték egymást. Ekkor szintén a Twitteren egy @babyvietcong nevű felhasználó a következőket írta: „Pete Davidson 180 centi magas, sötét karikák vannak a szeme alatt, és sugárzik belőle a nagyfarok-energia. Ördöginek tűnik, de nyilvánvalóan angyal, aki a nyilvánosság előtt sem fél kifejezni a szerelmét.”

Pete Davidson és Ariana Grande 2018-ban
Pete Davidson és Ariana Grande 2018-banRaymond Hall / Getty Images Hungary

Davidson meglehetősen messze áll a tradicionális „erős férfi” képétől: bevallottan borderline személyiségzavarral és Crohn-betegséggel küzd, öngyilkossági gondolatok kínozták, testi-lelki fájdalmait marihuánával próbálja csillapítani, és azért van szanaszét tetoválva, hogy elrejtse a vagdosás (falcolás) során keletkezett hegeket. Mindezek ellenére Davidsonért évek óta a legszebb és legismertebb nők rajonganak: barátnői között tudhatta a már említett Ariana Grandén kívül Kim Kardashiant, de járt a Bridgerton első évadának főszereplőjével, Phoebe Dynevorral, Kate Beckinsale-lel, Margaret Qualley-val és Cindy Crawford szintén topmodell lányával, Kaia Gerberrel is. A legújabb hírek szerint pedig a szintén modell Emily Ratajkowski a kedvese.

Humor, érzékenység, figyelmesség

Davidson varázserejének titkát azóta is találgatja a média. Kim Kardashian nyilatkozata arra enged következtetni, hogy igazán a férfi humora, érzékenysége és figyelmessége nyűgözte le partnereit: „Pete-nek van a legjobb szíve. Azt érzem, hogy az emberek azt hiszik róla, hogy csak a legszexibb csajokkal randizik – és tényleg. De közben meg ő a legédesebb, legfigyelmesebb ember” – mondta róla Kim Kardashian.

Az érzelmileg érett férfi

Minden jel arra mutat hát, hogy a „nagyfarok-energia” egyáltalán nem az illető férfi intim méretével van kapcsolatban, hanem azokkal a jellemvonásokkal, amelyek a nők számára nyilvánvalóvá teszik, hogy érzelmileg érett férfival van dolguk. Humor, kedvesség, figyelmesség, az érzelmek kifejezése és felvállalása, amelynek a hátterében egészséges önbizalom áll. Akik rendelkeznek ezzel az „energiával”, nincs szükségük arra, hogy tárgyakkal, szavakkal vagy arroganciával bizonygassák fontosságukat. 

Nem kompenzálnak, nem bocsátkoznak hatalmi játszmákba, nem akarják magukra mindenáron felhívni a figyelmet, mert nem vágynak külső megerősítésre azzal kapcsolatban, amit úgyis tudnak: azt, hogy értékesek és érdekesek.

Az erről cikkező külföldi oldalak szerint ilyen férfi még a néhai Anthony Bourdain sztárszakács, Idris Elba, Chris Evans, Tom Hardy és Robert Downey Jr. is.

Mire gondolhatott Greta Thunberg?

Mindezek ellentéte a Greta Thunberg által „kisfarok-energiának” nevezett toxikus maszkulinitás. Akire a mérgező férfiasság jellemző, az arrogáns, nagyképű, megszállottan hajszolja a hatalom és a kontroll megszerzését, és a fizikai erőszaktól sem riad vissza, ha nem talál más eszközöket hozzá. Bizonytalanságát úgy palástolja, hogy vélt, homályos társadalmi elvárásoknak akar megfelelni és nagyon is férfiasan viselkedni. Egy 2005-ös tanulmány szerint a mérgező férfiasság jelei közé tartozik, ha valaki mindenáron uralni szeretné partnerét vagy környezetét, agresszív, leértékeli a nőket, továbbá homofób.

Nem csak férfiakra jellemző

Időközben az is kiderült, hogy paradox módon nem csak férfiaknak lehet nagyfarok-energiájuk: állítólag Rihanna, Serena Williams és Cate Blanchett egyaránt rendelkeznek az ehhez szükséges adottságokkal. Bár a Google szerint létezik, mégsem terjedt el a big dick energy mintájára a big vagina energy – ez pedig a nagyfarok-energia kifejezés problémás voltára is ráirányítja a figyelmet. Azaz, feltehetjük a kérdést, hogy miért tűnik pozitívnak a nagy pénisszel példálózni, és miért éreznénk inkább kínosnak, ha egy nő nagy vaginájáról esne szó? Annak ellenére, hogy a kifejezés nem szó szerint értendő, egy átlagos vagy kisebb intim mérettel megáldott férfi önbecsülésének pedig egészen biztosan nem tesz jót, ha bizonyos pozitív jellemvonásokat kizárólag a nagy péniszhez kapcsolunk.

Pete Davidson állítólag rendelkezik azzal a bizonyos big dick energyvel
Pete Davidson állítólag rendelkezik azzal a bizonyos big dick energyvelDimitrios Kambouris / Getty Images Hungary

A felkapott kifejezés mögött valójában tehát olyan jellemvonásokat találunk, amelyek mindig is pozitív megítélés alá estek: karizma, magabiztosság, jó humor, érzelmi és verbális intelligencia. Talán nem olyan meglepő, hogy az ilyen emberek társaságában jól érezzük magunkat – függetlenül attól, hogy van-e péniszük vagy nincsen.

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Mustra