Az 4 legszebb film a halálról, ami elviselhetőbbé teszi az elmúlást

Olvasási idő kb. 4 perc

A filmekben látott minták erősen befolyásolják életünket és egyes helyzetekre adott reakcióinkat is. Mivel korunk emberének és azon belül a fiataloknak nem nagyon van tapasztalata a halálról vagy a haldoklásról, a látott mintákat tekinti megoldásnak, követendő sémának az életében. Ezért különösen fontos a halált érzékletesen ábrázoló filmek jelentősége. Mivel a halál ma is sok esetben tabu, hatalmas mennyiségű film nem készül ebben a témában, és nyugodtan kijelenthetjük, hogy a vígjátékok számával nem vetekszik. Ezzel együtt van jó pár alkotás, ahol az elmúlás tematikájához különösen értő kézzel nyúltak az alkotók.

1. Love story – Oliver Barrett gazdag családból származó egyetemista. Szeretné a saját útját járni, és bebizonyítani, hogy nincs szüksége apja segítségére az életben. Oliver beleszeret a szegény családból való Jennybe. A két fiatal, dacolva a köztük lévő társadalmi különbséggel és a szülők ellenkezésével, összeköti az életét. Nem sokkal ezután Jenny halálos beteg lesz, akinek csupán hónapjai vannak hátra. A klasszikussá érett film tavaly volt 50 éves, de ma is érthető, átérezhető, mert  nagyon érzékenyen nyúl a halál témájához, zenéje feledhetetlen. A kis költségvetéssel készült alkotás újjászületést is hozott, 1970-ben megmentette a Paramount Filmstúdiót a csődtől.

GettyImages-517720978
Bettmann / Getty Images Hungary

2. Csillagainkban a hiba – A rákellenes csodagyógyszer összezsugorítja a tumort, és biztosít még néhány évet Hazelnek, ám ő így is folyamatosan a végső stádiumban van, és a diagnózisában már megírták az élete utolsó fejezetét. De az isteni Augustus Waters megjelenésével bekövetkezik a nem várt fordulat, Hazel történetét is át kell írni. A két tinédzser a súlyos rákbetegek önsegítő csoportjában ismerkedik meg egymással. A lány elválaszthatatlan társa egy vontatható kis oxigénpalack, a srácnak pedig már amputálni kellett a lábát. Hazel és Gus ennek ellenére teljes életet akar érni, ugyanúgy, ahogy a többi kamasz. Az egymás iránt érzett szerelmük azonban egészen új, különös utakra sodorja őket. Természetes, könnyfacsaró, szívszorító, egyben pedig sokszor újranézős.

3. Édes november – Sztárparádé a javából, Keanu Reeves, Charlize Theron a főszereplők. Nelson Moss magának való, munkamániás üzletember. Egy napon összehozza a sors Sarával, aki miatta bukik meg az autóvezetői vizsgán. A lány csipkelődő modora egyszerre vonzza és taszítja a férfit, aki csak akkor lágyul el végképp, amikor Sara elmondja az igazat magáról. Halálos betegségben szenved, nincs sok ideje hátra. A legfontosabbat viszont elhallgatja a lány: nem akar és nem tud tartós kötöttséget vállalni. Elcsavarja egy-egy feltűnően morcos és kellemetlen alak fejét, majd egy hónap után, a jól végzett munka örömével továbbáll. Nelson nem tudja, hogy ő a kiszemelt édes, novemberi áldozat. Csodálatos, nehezen feledhető film, nagy lelkierő kell az újranézéséhez, mert miközben a film édes és csipkelődő, kőkeményen odacsap azoknak is, akik azt hiszik, mindenre fel vannak készülve. 

4. Édesek és mostohák – Két asszony harcol egy családért. Az egyik szép, fiatal és öntudatos (Julia Roberts), a másik is öntudatos, de kicsit már megkopott a hosszú mintaanyaszerepben (Susan Sarandon). Kettejük között a hadszíntér a szeretett férfi (Ed Harris), aki elvált az egyiktől, és feleségül akarja venni a másikat, valamint a felbomlott házasság gyümölcsei, két rosszcsont lurkó. Isabel próbál szerelme gyerekeinek jó anyja lenni, de képtelen fölvenni a versenyt a férfi exfeleségével, a gyerekek édesanyjával. Jackie jól ki is használja ezt a helyzetet, s amikor csak teheti, gyerekeit a csinos mostoha ellen uszítja. És ez így menne az idők végezetéig, ha a sors közbe nem szólna. A film szépen jeleníti meg az elmúlást, nemcsak egy kapcsolatét, de egy életét is, az exfeleség ugyanis daganatos betegséggel küzd. Az Édesek és mostohák líraian ábrázolja nemcsak a betegség előrehaladtát, de azt is, hogyan lehet egy ilyen lehetetlen helyzetben embernek maradni és elfogadni az elfogadhatatlant.

GettyImages-51096811
Getty Images / Getty Images Hungary
Oszd meg másokkal is!
Ezt olvastad már?
Érdekességek