Szerencse vagy balszerencse: mindez csak nézőpont kérdése, hiszen a japán mérnök szerencsésen túlélt két atomtámadást, ugyanakkor volt annyira szerencsétlen, hogy Hirosima után Nagaszakiban is ott legyen azon a napon, amikor az amerikaiak atombombát dobnak a városra.
Talán mégis inkább szerencsésnek nevezhetjük a férfit, hiszen nemcsak ő, hanem kisfia és felesége is átvészelték ezt a borzalmat, majd magas életkort élt meg.
2010-ben, 93 évesen hunyt el, miután már kétszer kicselezte a halált.
Hirosimába munkája miatt utazott
A japán férfi mindössze 29 éves volt, amikor munkáltatója, a Mitsubishi Heavy Industries három hónapra Hirosimába küldte, hogy egy új tankerhajó tervezésén dolgozzon. Augusztus hatodika volt az utolsó nap, amit a városban töltött: nagyon várta, hogy hazatérhessen Kacutosi nevű fiához és feleségéhez, Hiszakóhoz. Utoljára gyalogolt a Mitsubishi hajóépítő műhelye felé reggel negyed kilenc táján, amikor egyszer csak meghallotta a fölötte elhúzó bombázó hangját. Látta, ahogyan a B–29-es egy ejtőernyőőre rögzített, kis tárgyat dob le, majd mintha gigantikus magnéziumvillanást látott volna, a bomba felrobbant.
Beugrott egy árokba, majd meghallotta a fülsiketítő robajt is. A robbanás ereje felkapta, és egy közeli burgonyaföldön dobta le a férfit, aki a detonáció helyszínétől mindössze három kilométerre tartózkodott.
Ahogy később a The Timesnak nyilatkozva elmondta, valószínűleg elájult egy kis időre, amikor pedig magához tért, csak feketeséget látott.
A robbanás hamuja vette körül, egyetlen dolog volt felismerhető környezetében: a gomba alakú tűzcsóva, mellyel a robbanás járt.
Arca és karja megégtek, dobhártyái beszakadtak, de így is eljutott a hajógyárig, ahol megtalálta két életben maradt kollégáját.
Főnöke nem hitte, amit a bombáról mesélt
Az éjszakát egy óvóhelyen töltötték el, ezt követően pedig megtudták, hogy a vonatok még mindig járnak. Elindultak az állomásig, útjukat világvégére emlékeztető jelentek övezték: megégett testek, lerombolt épületek. Egy ponton folyón kellett átkelniük, mely halottak testeit sodorta. Amikor végre eljutottak a vonatállomásig, hozzájuk hasonló állapotú, megégett menekülőkkel közösen szálltak fel a járműre.
Jamagucsi úti célja Nagaszaki, az otthona volt. Nyolcadikán, a reggeli órákban érkezett meg, és
azonnal orvosi segítségért ment a kórházba, ahol egy volt osztálytársa kezelte.
Sérülései annyira súlyosak voltak, hogy a férfi először meg sem ismerte egykori barátját, és ugyanígy járt családjával. A felismerhetetlenségig bekötözve, lázasan tért vissza körükbe – de életben volt.
A japán munkaetika azonban így is azt követelte meg a mérnöktől, hogy másnap reggel jelenjen meg a Mitsubishi irodájában. 11 óra körül épp egy megbeszélésen vett részt, ahol főnökének a Hirosimában történtekről kellett beszámolnia. Az nem akarta elhinni, hogy egyetlen bomba valóban képes lehet megsemmisíteni egy teljes várost, nemsokára azonban Jamagucsi ismét látta a már jól ismert villanást.
Az atombomba túlélője azt hitte, őt követi a felhő
Még azelőtt a földre tudta vetni magát, hogy a robbanás ereje az összes ablakot betörte volna – első gondolata az volt, hogy az atombomba követte őt Hirosimából Nagaszakiba. Ahhoz képest, hogy ismét igen közel volt a detonációhoz, egészen jól megúszta az esetet, bár ismét jelentős adag sugárzás érte szervezetét.
Ő azonban felesége és gyermeke miatt aggódott igazán.
Házuk egy része a földdel vált egyenlővé, de felesége fiával együtt épp elindult otthonról, hogy a patikában olyan szert vásároljon, amely segíti Jamagucsi égési sebeinek gyógyulását.
A robbanás idején egy alagútban kerestek és találtak menedéket. Ha a mérnök nem sérül meg Hirosimában, felesége és fia Nagaszakiban valószínűleg meghalt volna otthon.
Egészsége sosem lett a régi
A kétszer átélt sugárzás hatására a következő napokban kihullott a haja, sebei üszkösödni kezdtek, és folyamatosan hányt: azt hite, nem éli túl. Lánya visszaemlékezése szerint a hatvanas évekig folyamatosan be volt kötve testének egy része, és teljesen meg is kopaszodott. Egyik fülére nem hallott, és epehólyagját is kivették. Fia és felesége is rákban halt meg, 59, illetve 88 évet éltek meg. Egyik lánya, Naoko egész életében betegeskedett, másikuk, Tosikó pedig nagyon alacsony fehérvérsejtszámmal élt, folyamatosan aggasztotta, hogy ő maga is rákbeteg lesz-e.
A mérnök egészen a kétezres évekig nem akart beszélni mindarról, amit átélt. Költészetével próbálta feldolgozni az eseményeket, ám miután fia meghalt, az atomfegyverek leszerelésének egyik szószólójává és támogatójává vált. Az ötvenes években született még két lánya is, az atombomba kétszeres túlélőjének járó hivatalos elismerést pedig 92 évesen, 2009-ben kapta meg.
Megjelent az új Dívány-könyv!
A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!
Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!
hirdetés
