1862-ben dr. Thomas Ortont egy londoni családhoz riasztották. A kétségbeesett szülők a hároméves Ann Amelia Turnerhez hívták ki az elismert orvost, mivel a kislányt rettentő fájdalmak gyötörték, jártányi ereje nem volt, és nyelni sem tudott. Az esetet megelőző hat héten belül a szülők négy gyerekük közül hármat már elvesztettek, a helyi orvos szerint torokgyíkban. (A diftéria egészen az 1920-as évekig szedte áldozatait a gyerekek között.) A környéken azonban sehol nem találtak más diftériás esetet, a gyerekek pedig nem reagáltak az ilyenkor szokásos kezelésre. Ortonnak feltűnt a hálószobában lévő élénkzöld tapéta – az 1850-es évektől kezdve ugyanis az orvosi szakirodalomban már előfordultak arzénmérgezésekről szóló beszámolók. A kislányon sajnos nem tudott segíteni, de a boncolás kiderítette, hogy Ann Amelie halálát is arzénmérgezés okozta.
Egy svéd kémikus, Carl Scheele fedezte fel 1778-ban, hogy gyönyörű élénkzöld festéket lehet előállítani réz-arzenitből. A festék gyorsan népszerű lett, hiszen ragyogóbb és tartósabb színt eredményezett, mint az addig használt réz-karbonát. Az arzén segítségével előállított festékek (smaragdzöld, napsárga, mélykék) gyorsan népszerűvé váltak a viktoriánus korszakban Angliában és az Egyesült Államokban: a ragyogó és tartós szín remekül befedte a festett anyagokat. Tapétát, ruhát, kalapokat festettek meg vele, kozmetikumokba vagy gyógyszerekbe keverték, arzénnal színezett játékokat adtak a gyerekek kezébe. Ételfestéknek is használták, sőt egyesek a húst is arzénba mártották, hogy távol tartsák tőle a legyeket.
William Morris, akinek csodálatos mintázatú kárpitjait, tapétáit tavaly a magyar közönség is megcsodálhatta a Magyar Nemzeti Galériában rendezett preraffaelita kiállításon, szintén használta az arzéntartalmú festékeket – annál is inkább, mert jómódú családjának volt Devon megyében egy bányája, amely az arzén egyik fő lelőhelyének számított Angliában. Morris, aki egyébként elkötelezett híve volt a korabeli Angliában egyáltalán nem elterjedt humánus munkakörülményeknek, soha nem látogatott el a bányába – talán nem akart szembesülni azzal, hogy milyen egészségkárosító hatásnak vannak kitéve a munkásai?
Örökségpor
Pedig a 19. században nagyon is jól ismerték az arzén hatását – érthetetlen, hogy miért is nem vették komolyan a veszélyeket. Minden viktoriánus otthonban volt a fal mellé szórva egy kis arzénpor, az egerek és patkányok elleni védekezésképpen. A nők szívesen tűztek a hajukba művirágokat, természetesen ezeket is arzéntartalmú festékkel színezték. Azzal persze mindenki tisztában volt, hogy a mérget lenyelni nem szabad – sőt, „örökségpor”-nak is nevezték, utalva a néhány arzénmérgezéses esetre, amikor gazdag nagynéniket mérgeztek meg az arzén segítségével az örökség reményében. Valamiért mégsem hitték el, hogy a tapéták és a ruhadarabok is ilyen veszélyeket rejtenek. Fogyasztóvédelem gyakorlatilag nem volt, a gyártók pedig, ha gyanítottak is valamit, elhallgatták, hogy az üzletüket ne érje kár.
A Romlás virágai
Pedig a mikroszkopikus méretű festékdarabok könnyedén leváltak a papírról, és a levegőbe kerültek, ahonnan belélegezve elkezdték kifejteni szörnyű hatásukat. Még csak az sem kellett hozzá, hogy az ember a tapétával borított falú szobában aludjon huzamosabb időn keresztül: olyan gyerekek is meghaltak, akik csak néhány órát töltöttek el egy arzénos tapétával borított szobában. Az arzén nemcsak szálló por révén terjedt, hanem a bőrön át is felszívódott: a véráramba szivárogva zöldes elszíneződést okozott, kifekélyesedett, majd idegkárosodás, bénulás és halál következett. Egy idő után az orvosok gyanakodni kezdtek, és a sajtóban is megjelentek a mérgezéses esetek, köztük egy párizsi művirágkészítő halála, amelyet szintén a bőr alá beszivárgó arzénpor okozott – egyesek szerint ez az eset ihlette meg a költő Baudelaire-t, hogy verseskötetének A Romlás virágai címet adja.
A halálos falak árnyékában
A változás csak lassan következett be, és mivel az állam vonakodott szigorú rendelkezéseket hozni a gyilkos festékről, végül a sajtóhírek tüzelte közfelháborodás és az arzénmentes tapéták iránti megnövekedett érdeklődés kényszerítette a tapétagyártókat az 1870-es években arra, hogy hagyják abba az arzén használatát. Így a viktoriánus otthonokban is lassacskán lecserélődtek a gyönyörű színű, ám rendkívül mérgező tapéták. 1874-ben egy amerikai orvos, Robert M. Kedzie összeállított egy könyvet, amelyben 86, arzénnal színezett tapétaminta található. A könyvből mindössze négy példány maradt fenn, ezek a mai napig mérgezőek. A kötet a beszédes Shadows from the walls of death (A halálos falak árnyékában) címet viseli.
Három szakácskönyv ingyenes szállítással!
Mentes Anyu szakácskönyveit azoknak ajánljuk, akik egészségük érdekében vagy meggyőződésből különleges étrendet követnek, de azoknak is, akik csak inspirációt, új ízeket keresnek.
MOST INGYENES HÁZHOZSZÁLLÍTÁSSAL!
Tekintsd meg ajánlatunkat, kattints ide!
hirdetés
