Ha így rendelkezel az adód 1%-áról, ebédet adhatsz valakinek, aki éhezik

GettyImages-142833305

Eljött idén az ideje annak, hogy rendelkezzünk az adónk egy százalékáról. A civil szervezetek számára kiemelten fontos időszak ez, hiszen fő bevételük tőlünk, ezekből az aprónak hitt felajánlásokból érkezik.

Ha már az összegnél tartunk: egy százalék nagyon kevésnek tűnhet, szinte aprópénz, amiért talán le sem érdemes hajolni. Csakhogy a civil szervezetek az ötforintosokat is gyűjtik – aki volt már igazán bajban, az pontosan tudja, milyen, amikor a legapróbb összeget is össze kell gyűjteni. Azt is meg kell értenünk, hogy az az egy százalék nem is jelent olyan kevés pénzt: milliók jönnek össze belőlük. Olyan milliók, amikre a legkiszolgáltatottabbaknak van szükségük.

Na jó, de mégis kinek adakozzak? Olyan bonyolultnak tűnik kideríteni, melyik szervezetnek hogyan ajánlhatjuk fel az adónk egy százalékát. Szerencsére tényleg mindenre van megoldás. A Heti betevő alábbi posztjában választ kapsz a legfontosabb kérdéseidre, és talán kedvet is ahhoz, hogy idén – ha eddig nem tetted – kiemelten fontos ügyként kezeld ezt az „apróságot”. 

A posztot Hatházi Fanninak köszönhetjük.

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Mustra