Lázár Ervin A Négyszögletű Kerek Erdő egyik hősét, Vacskamatit vette feleségül

A gyerekek már lefeküdtek. A gangra néző ablakon, a háztetők és a füstöt lehelő kémények fölött, bemosolyog a hold. Zsuzsa a kanapéra kucorodott, a pufók, hímzett díszpárnák között szinte elveszik, olyan akár egy macska, de ahelyett, hogy mancsait tisztogatná, belekortyol a mentateájába. 

A dolgozószobából medveszerű férfi cammog a falak mellett sorakozó könyvespolcok egyikéhez. Vastag mutatóujját végighúzza a könyvek gerincén, közben tömött bajusza alatt magában motyog. 

 – Macska – mondja, tekintete a könyvcímek között cikáz. – Macska Vathy – szótagolja.  

Felesége a neve hallatán felnéz a bögréjében táncoló, kavargó levélmorzsalék örvényéből, de nem szól. 

– Macskavati – dünnyögi Ervin sokkal inkább magának, mintsem neki. Végül levesz egy könyvet a polcról, a hóna alá csapja, kiegyenesedik, kidülleszti pocakját, és szabad kezével egy karmesteri mozdulattal a levegőbe bök: – Vacskamati!

A Nap és a Hold meséje

Olyanok voltak, akár a Nap és a Hold: Vathy Zsuzsa apró, macskatermetű, kedves, szeretetteljes nő; Lázár Ervin pocakos, nagyhangú férfi, aki sosem rejtette véka alá a mondandóját. A sors mégis úgy hozta, hogy egymás mellett találták meg az élethosszig tartó boldogságot. 

Vathy Zsuzsa nem akart író lenni. Minden érdekelte, nyitott volt az őt körülvevő világra, jól szerepelt az iskolában, vívni tanult, érmeket nyert, akármi lehetett volna belőle. Akármi lehetett volna belőle, ha nem Magyarországon, az ’50-es években nőtt volna fel. Mivel a családja nem értett egyet a hatalom működésével, a hatalom nem engedte Zsuzsát egyetemre. A fiatal lány válaszul összecsomagolta érmeit, okleveleit és érettségijét, és visszaküldte az Oktatási Minisztériumba mondván, ha mindezek semmit sem érnek, nem tart rájuk igényt többé.

Talpraesettségét díjazva engedélyezték, hogy tovább tanulhasson, de csak azzal a kikötéssel, hogy reál pályára megy. Így került Veszprémbe vegyészmérnöki szakra, majd dolgozott öt évet egy olajfinomítóban, pedig már egyetemistaként is érezte, hogy nincs a helyén.  

„Kicsúszott a lábam alól a föld.  [...]  Az a világ, amiben felnőttem, érvénytelenné vált. És valószínűleg ezek hozták ki ezt a különös állapotot, hogy semmiféle kommunikációs lehetőségem nem volt. Tehát nem voltam olyan lelkiállapotban, hogy el tudtam volna mondani valakinek ezt. Csak leírni lehetett, és ezek voltak az első írásaim” – vallott később írói pályafutása kezdetéről. 

Húszéves korában ragadott tollat, egyik első írása, amiben talajvesztettségét fogalmazta meg, 1968-ban jelent meg az Új Írás című lapban. Lázár Ervinnel már újságíróként ismerkedett meg, pedig nem először látták egymást. A férfi fiatal íróként már tudósított a lány vívóbajnokságain. 

Vathy Zsuzsa visszaemlékezése szerint az Élet és Irodalom szerkesztőségében találtak egymásra: „Lázár Ervinnel, férjemmel irodalmi élet kapcsán ismerkedtem össze. Az Élet és Irodalomba vittem be egy kéziratot.

Mindegyikünk más világból jött. Ugye ő Rácegresről, én egy kisvárosból, és néha azt vettük észre, hogy nemigen érti egyikünk sem, hogy mit beszél a másik.”

Feleségem, Vacskamati

„Nagy hadakozások között élünk együtt” – beszélt nevetve Lázár Ervin egy vele készült interjúban második házasságáról, majd hozzátette: „Őróla is csak azt tudom mondani, hogy nagy szerencsém, hogy találkoztam vele.”  

Mire egymásra találtak, mindketten túl voltak már egy váláson, de talán éppen előző házasságaik kudarca segítette őket abban, hogy a közös életükben megtalálják az összhangot, és egymást inspirálva támogassák a másikat. Két közös gyerekük született Veres Pálné utcai lakásukba: Fruzsina és Zsigmond. 

Vathy Zsuzsa Lázár Ervin múzsájaként gyerekirodalmában is feltűnik, ő inspirálta ugyanis A Négyszögletű Kerek Erdő Vacskamatiját, akinek a neve voltaképpen egy szójáték. Mikkamakkát pedig kislánya nevezte el, aki nem tudta kimondani, hogy Miskamacska. Lázár Ervin jó apuka volt. „Rengeteget beszélgetett velünk. Szerintem nagyon kevés szülő beszélget ennyit a gyerekeivel” – elevenítette fel gyerekkorát Fruzsina.

„Szerettük egymást is, meg a gyerekeket is, remélhetőleg olyan közösség volt ez, ahova jó volt tartozni. Bár a gyerekek néha kifogásokat emelnek az »író házaspár« ellen…” – mondta egy interjúban Lázár Ervin.  

Mindketten szerették a közös életüket és a saját munkájukat. A 2010-es évek közepén Vathy Zsuzsa a menekültek történeteivel foglalkozott, leült közéjük, meghallgatta őket, de ugyanúgy érdekelte őt a VIII. kerületi cigányok sorsa is. 

Lázár Ervin 2006-ban, hetvenévesen, Vathy Zsuzsa 2017-ben, hetvenhat évesen halt meg.