8 konyhai eszköz, ami teljesen hülyének nézi az embert

Akad néhány olyan tárgy a konyhában, aminek forgalomba kerüléséért örökké hálásak leszünk mindenkinek, akinek szerepe volt benne. Szuper, hogy van már robotgép, a kontaktgrillben percek alatt elkészülnek a húsok, a teflon palacsintasütő feltalálójának pedig gyerekkorunk legjobb gasztroélményeiben van szerepe. Véleményes kategóriában ott a rizs- és tojásfőző és azok a serpenyők, amik különböző formákra sütik a tojást, de akad néhány olyan tárgy is, amikről kifejezetten azt gondoljuk, hogy aki forgalomba hozta, egyszerűen azt hiszi, hogy teljesen hülyék vagyunk. Már mutatjuk is, mire gondolunk.

Ott van például az a banántartó, amibe csak a formával megegyező alakúra és méretűre nőtt banán illik bele. Ha szerencsénk van, és a megvásárolt gyümölcs úgy görbül, ahogy a fröccsöntött műanyag tok, akkor sem világos, miért ne lenne alkalmas a banán szállítására egy egyszerű doboz, zacskó, amiben viszont biztosan elfér, szemben a kifejezetten banánszállításra gyártott, banánalakú dobozzal. És ez még mind semmi, bőven akad a szinte végtelen furatárgy-kínálatban ennél jobb is. Íme a nyolc legérdekesebb konyhai eszköz, amiről azt gondoljuk, kissé hülyének néz minket! 

1. Banánszeletelő

A szeletelés során a szeletelő személy a késsel tetszőleges méretű darabokra vágja a banánt vagy más konyhai alapanyagot, esetleg, ha ideges, akkor egyéb tárgyakat is. Ezek közül csak az elsőt könnyíti meg ez a remek találmány, ami ráadásul abban is segít, hogy ne kelljen gondolkodnunk azon, mekkorák is legyenek a szeletek, mert azt is tudja helyettünk. A szerkezet szeletmérete nem is állítható, így döntésképtelen késfóbiásoknak akár egész jó ajándék is lehet. 

A valódi hasznát keresve érvelhetnénk azzal, hogy a gyerekek – akik kést még nem használhatnak – akár hasznát is vehetik, de ahhoz, hogy az eszköz vágni tudjon, a pengéinek élesnek kell lennie. Szóval az eszköz nem kevésbé balesetveszélyes, mint a kés, így semmivel sem biztonságosabb annál. A banán ráadásul alkalmas a héjból közvetlen fogyasztásra, így még fejben is nehezen találunk olyan helyzetet, ahol a gyereknek valamiért fel kell majd vagdosnia magának a gyümölcsöt, ahelyett, hogy befalná a banánt és kész. 

A piacon egyébként ugyanezen az elven megalkotva létezik vajvágó, eperszeletelő és avokádóaprító eszköz is, egyiknél sem kell tipródunk azon, mekkorák is legyenek aznap a szeletek, mert mindegyik eszköz csak egyféle méretben gondolkodik. 

2. Quesadillakészítő

Ez a mexikói tortilla-melegszendvics épp attól klassz, hogy az ember csak beleteszi a babot, a darált húst és az indokolatlan mennyiségű sajtot, majd egy serpenyőben elkészíti. Mindkét oldalát meg kell sütni egy kicsit, és már ehetjük is. Az egész egyszerű, gyors és teljesen albérlet-kompatibilis, még egy palacsintasütőben is kiadja a remek mexikói vacsorát. Ehhez képest készült egy szerkezet, amit betehetünk a szekrénybe a szendvicssütő, a gofrisütő, a konktakgrill mellé, és lesz négy hasonló minisütő otthon, amelyek közül egy teljesen fölösleges. Az egész nagyon nem indokolt, hacsak nem épp a kétoldalról formára sütő konyhai eszközöknek vagyunk szenvedélyes gyűjtői.

Ha viszont igen, akkor jó tudni, hogy létezik belőle Hello Kitty-s változat is. 

A cikk az ajánló után folytatódik

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

3. Spagettiadagoló

Kevesen vannak, akik ne tudnák, hogy vajon mennyi tésztát tudnak és szeretnének épp megenni, és egy olyan adagolótól várják a választ, amely szerint minden ember ugyanakkora adagot fogyaszt el spagettiből. Ha mégis közéjük tartozol, a jó hír, hogy van már olyan tésztaadagoló, amely eldönti helyetted, ma mekkora adag spagettit fogsz enni. A négylyukú szerkezetből négyféle adagot választhatsz, így az nagyvonalúan teret enged a kreatív szabadságnak is. Mellette ravaszul úgy tesz, mintha te döntöttél volna, pedig hát tudjuk, hogy nem. Ha szereted a szigort, ha kedved leled az értelmetlenség új dimenzióin való agyalásban és zavar a spagettiadag-opciók végeláthatatlan, nyomasztó bősége, szerezz be egy ilyet, és válaszd ki mindössze négy lehetőség közül, mennyit eszel ma!

Sajnos tagliatelle-, farfalle-, pennetésztával és nudlival sem működik, azok fogyasztása előtt érdemes a szomszédot megkérdezni, mekkora adagra is fáj a fogunk. 

4. Műanyag paradicsomszeletelő

Vajon mi lehetett a baj azzal a módszerrel, hogy a kést elővesszük a fiókból és felszeleteljük a paradicsomokat? Néha ilyenre, máskor olyanra, tetszőlegesen, szinte játszva a lehetőségekkel, az absztrakt formákkal. A hagyományos módszer a hétköznapi művészkedésnek teret adott, gyors volt és szabad. Erre jön valami, ami a korábbi, élvezetes konyhai szabadságot segítségnek álcázva korlátok közé szorítja. 

Ha  meg kellene határozni, miből lesz fölösleges tárgy a konyhában, azt valahol ott kellene kezdeni, hány alkalommal fogjuk használni, és mérete, funkciója vajon korlátoz-e majd minket abban, hogy legalább arra jó legyen, amire szánták. A paradicsomszeletelő nagyon nehezen tudna érvelni saját maga mellett, mert a szeletek méretét sem engedi eldönteni, cserébe plusz egy mosogatnivalót ad, és még csak az sem mindegy, mekkora paradicsomot veszünk hozzá.

5. Paprikacsumázó

Ez az eszköz arra jó, hogy egy meghatározott méretben lyukat vághatunk vele a paprika közepébe, és utána kiszedhetjük azt. Ám ez a méret nem állítható, és mivel elég széles, így csak a nagyobb, kaliforniai paprikákra alkalmas. Nem is kell a lájfhekkek között sokáig böngésznünk ahhoz, hogy kiderüljön: a paprikának ez a része késsel is vígan kivágható, ráadásul tetszőleges méretben. 

6. Kukoricapucoló

Ha az ember főtt kukoricát vásárol a strandon, vagy készíti el otthon, nem tűnik túlságosan suttyó dolognak egyszerűen lerágni a kukoricaszemeket a csutkáról. Ellenben, ha az angol királyi családnál vacsorázunk, mit tehetünk? Mi van, ha egy megtisztelő vacsorameghívás után a helyszínen derül ki, hogy főtt kukoricát esznek aznap bélszín helyett? Semmi gond, előkapjuk a zsebünkből ezt a tisztítószerkezetet, és elegánsan eltávolítjuk a szemeket róla. 

Az eszközzel egyébként a fő baj nem az, hogy sosem használjuk majd, hanem hogy egyállású, és ha lenne is olyan helyzet, amikor egy salátához vagy tésztaételhez szükség lenne a kukoricapucolásra, korántsem biztos, hogy a mi kukoricánk csutkája azonos lesz a tervező kukoricájának csutkájával, és akkor mégis késsel kell majd levagdosnunk. Kerüljük a kínos, önmarcangoló pillanatok lehetőségét, ne vegyünk ilyet, nem fogjuk használni soha az életben. 

7. A kis eszköz, ami kiszedi az eprek közepét

Szoros volt a verseny az eperszeletelő és a kis csumázó között, de végül ez került fel a listára, egyrészt, mert az eprek közepét feltalálásáig mindenki megette, másrészt, mert csak egy dologra használható, harmadrészt azért, mert ugyanerre a feladatra tökéletesen alkalmas egy szívószál is. 

8. Szőlőszem-szeletelő

Ha már túljutottunk annak megértésén, hogy kinek a számára túl nagy egy szőlőszem, és nagy annyira zavaró mértékben, hogy negyedekre vágva tudja csak megenni, akkor már csak azt kell megértenünk, hogy vajon a késes megoldásnál miért jobb, ha háromszor annyi idő alatt készül el a fogás azért, mert egyenként egy olyan eszközbe tesszük, ami összevágja helyettünk. Ha túl sok szőlőt vagy koktélparadicsomot kell elfelezned, a legjobb, ha két peremes műanyag tál fedelét keresed elő, és azok közé téve, egyetlen mozdulattal felezed el az összeset, így nagyjából 10 másodperc alatt elkészülsz a teljes adaggal.

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek