Tudod, mire jó a lestyán? Ezer dologra!

A gyógynövények népszerűségi listáján szegény lestyán maximum egy jobbfajta zellerutánzat szerepét kapná, miközben nagyon is érdemes egy kicsit jobban megismerkednünk ezzel a klassz gyógy- és fűszernövénnyel. Már mutatjuk is, miért.

A lestyán íze és zamata jellegzetes, ha kóstoltál már erdélyi csorbát, nem is nehéz felidézni. A népgyógyászat általában úgy emlegeti, hogy gyomorégésre nincs is nála hatékonyabb gyógynövény. Mindezeken túl ödémák levezetésére, vesekő és vesehomok kialakulásának megelőzésére használják. Sokan gyomorerősítőként, emésztést serkentő szerként ismerik, és állítólag jó étvágyhozó is. 

A tudomány sem vitatkozik túlságosan azzal, hogy a lestyánt érdemes beillesztenünk étrendünkbe, és elszórni néhány magot a kertben, ugyanis több olyan előnye is van, amikre már komolyan vehető kísérletekkel is találtak bizonyítékot. 

Mire jó a lestyán?

Előnyei között szerepel a húgyúti egészség javítása, mellette gyulladásgátló és antibakteriális tulajdonságokkal rendelkezik. Valóban stimulálhatja a vizelést, a húgyhólyag és a vesék kitisztítását anélkül, hogy közben fontos elektrolitokat veszítenénk.

Bár kevés vizsgálat foglalkozik vele, így nincs elegendő klinikai kutatási adat az egészségügyi előnyeivel kapcsolatos legtöbb állítás alátámasztására, annyi biztos, hogy hasznunkra válik a fogyasztása. Egy tanulmány úgy találta, hogy az illóolaja erősebb antibakteriális tulajdonságokkal rendelkezik, mint 25 másik esszenciális olaj, amelyeket a vizsgálatban teszteltek, és étvágygerjesztő hatása sem maradt egyszerű feltételezés. 

Mire jó a lestyán?
Mire jó a lestyán?Vaivirga / Getty Images Hungary

Hogyan főzz vele?

A lestyán tökéletes egy frissen készült borsólevesbe, vagy főzelékbe aprítva, de friss idénysalátákban, vagy egy cukkinis-pecorinós gyúrt tészta ízesítésére is. Mehet belőle egy csokorral a pestóba, sült articsóka és kukorica mellett pedig klassz, egészséges köret lehet. Burgonyasalátában tökéletes egy kis rózsaborssal és majonézzel, és ha egy egyszerű baconös fehérbabragut dobsz össze, ahhoz is adj egy keveset. 

Ha a kertben adnál neki esélyt, jó, ha tudod, hogy a lestyán olyan évelő növény, ami napos, félárnyékos helyen érzi jól magát. Az orvosi lestyánnak sok napfényre és jó vízelvezetésű  talajra van szüksége. A legjobb, ha magjait a talaj felszínére ülteted és egy kevés homokkal is megszórod.

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Mustra