Molnár Ferenc és Fedák Sári, a 20. század botrányhősei

Fedák Sári a negyvenes évei elején sikeres, vagyonos és magabiztos színésznő volt. Több mint tíz éve tartott a viszonya Molnár Ferenccel, amikor arra kérte az írót, hogy vegye feleségül. Pedig tudta, hogy a házasságuk halálra van ítélve.

A 20. században szinte mindennapos jelenségnek számított, hogy egy író beleszeretett egy színésznőbe. Így volt ez Molnár Ferenccel is. Berlinben látta meg először Fedák Sárit, akit a barátai csak Zsazsának becéztek. A színésznőre ekkor nem tett nagy hatást Molnár. 

Csak nem egy színésznőbe habarodott bele a művész úr? 

Zsazsa megkapó személyiség és tehetséges színésznő volt. A kor több híres írója is méltatta játékát. „Fedák Sári nem az a lány, akiről hideg melegséggel vagy meleg hidegséggel lehet szólni és írni. 

Ő első Fedák Sári. Egy és szuverén. Valaki és teljes valaki.

Egyéniség, aki nem paktál, s aki nem reflektál semminemű türelemre. Tessék csak bátran nézni, látni és ítélni. (...) A kis bálványdöntő úgy tett a züllött budapesti színházi világgal, mint Napóleon az egyesült seregekkel. Fedák Sári is fölforgatta s megcsúfolta a színpadi hadakozásnak minden becses, régi elvét. Nem volt újságíró dandárja, nem volt haditerve, ignorálta a kulissza küzdelmeit. Nekivágott a csatatérnek, a színpadnak, s megnyert minden csatát” – írta róla Ady Endre

A színésznőt Molnár sem tudta kiverni a fejéből. 1911-ben A kis gróf című operett-előadás után végül megszólította: „Maga nagyon tehetséges, de igazi nagy színésznő, olyan, amilyen kevés van a világon, csak akkor lesz magából, ha egy ilyen magamfajta zsidó gyerek jól az életébe tapos” – mondta neki. Nem tudni, hogy vajon Zsazsa tényleg hitt benne, hogy az író attitűdje világhírű színésznővé teszi-e majd, vagy Molnárnak egyszerűen sikerült az ujja köré csavarnia, mindenesetre néhány hét múlva már viszonyuk volt. 

Fedák Sári a János vitézben és Molnár Ferenc haditudósítóként
Fedák Sári a János vitézben és Molnár Ferenc haditudósítókéntWikipédia

A „zsidó gyerek” és az „igazi nagy színésznő”

Az író ígérete beigazolódni látszott. Egymást kölcsönösen segítve indultak meg a világhír felé. Molnár színdarabokat írt, Sári pedig a főszerepeikben tündökölt. Közös produkciójuk volt az 1912-ben megjelent Gazdag emberek kabátja című némafilm is. 

A páros hamar a pletykalapok kedvelt témájává vált, ehhez pedig önmagában az is elég volt, hogy nem házasodtak össze. Sári egy Dunára néző lakosztályban élt, Molnár pedig egy legénylakásban, nem messze a színésznőtől. Az első világháború alatt is egyre hosszabb lett az őket körüllengő botrányok listája: amíg az író haditudósítóként dolgozott, Zsazsa szeretőket tartott. A hazatérő Molnárt barátai fogadták ezzel a hírrel, mire ő azt felelte: „Mindenkivel lefeküdt? De pénzért csak velem hált.”

Botrányhősök

A háború után mégsem veszítettek népszerűségből, mit több, szert tettek a vágyott hírnévre is. A Színházi Élet így számolt be a New York-i, közös turnéjukról: „Ők ketten állnak ma a magyar érdeklődés homlokterében, a siker csúcsán, a hírnév legmagasabb ormán. Nevük túlperdült már a régi boldog, teljes ország határán, s most a kis, szomorú ország dicsősége, mely távol, túl a tengeren is hirdeti, hogy élünk, álmodunk, éneklünk. New York estéről estére tapsol a Liliomnak, Molnár Ferenc budapesti játékának, az amerikai szívek hazadobbantak, visszafájtak, mikor Kukoricza Jancsi, Petőfi hőse kibontotta a nemzetszín pántlikát, és Fedák Sári a Tisza vizéről dalolt.”

A ’20-as évekre megromlott a kapcsolatuk, a szerelem kihűlt, és már semmi sem tartotta őket össze. Molnár ekkor szeretett bele a nála huszonnégy évvel fiatalabb színinövendékbe, Darvas Lilibe. Bár Zsazsa beletörődött, hogy a helyét más vette át az író szívében, nem akarta vállalni az elhagyott szerető szerepét. Elérte, hogy Molnár feleségül vegye tizenegy évvel az első találkozásuk után. 

Darvas Lili és Fedák Sári
Darvas Lili és Fedák SáriWikipédia

Két házasság története

A férfi nem lelkesedett különösebben az esküvőért, az előkészületek alatt színdarabot írt Lilinek Égi és földi szerelem címmel, az oltárhoz pedig sportzakóban érkezett, mondván: „Szmokingot csak premierre öltök.” Felesége helyett szeretőjéhez, Lilihez költözött, a társasági eseményeken viszont Zsazsával jelent meg. 

Az üvegcipő című darabját ez a különös szerelmi háromszög ihlette. Sáriról mintázta Adél, a panziótulajdonos alakját, Lili Irmaként, az álmodozó cselédlányként jelent meg, a házasságra kényszerült, idősödő Sipos Lajos pedig Molnár érzelmeit közvetítette. 

Végül 1926-ban az író és Sári elváltak, Molnár pedig elvehette Darvas Lilit. Zsazsának két évvel később megjelent a memoárja Útközben címmel, a negyvenes években pedig az Új Magyar Színház vezető színésznője lett. 1944-ben egy bécsi, német náci rádió munkatársaként a háború folytatása mellett állt ki, ezért a világháború után nácibarátnak bélyegezték, és a Népbíróság előtt népellenes bűntettben bűnösnek találták. Azzal vádolták, hogy egy „nyilvános szereplés alkalmával Szálasit dicsőítette”. Nyolc hónap börtönbüntetést kapott, és három évre eltiltották a színészkedéstől. Soha többé nem lépett színpadra.

A cikk az ajánló után folytatódik

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!

Az oldalról ajánljuk

Érdekességek