Receptválogatás: különleges, tízperces levesek rohanós hétköznapokra

Ezen a héten olyan leveseket gyűjtöttünk össze, amik akkor is jól sikerülnek majd, ha nincs nagy konyhai rutinod. Mindegyik alapja egy-egy jól ismert íz és hozzávaló, de mindegyikben van egy kis csavar azért, hogy még izgalmasabb legyen.

Ezeket a leveseket nemcsak egyszerű összedobni, de arra is tökéletesek, hogy egy-egy nehezebb fogás előtt bevesd őket. Már mutatjuk is a szerintünk legfinomabbakat!

A banáncsipszet már ismered – egyik korábbi receptünkben mutattuk meg, hogyan készítsd el sütőben. Ha főzőbanánból, olajban csinálod, kissé kevésbé lesz édes, és inkább a burgonyára hasonlít majd az íze. Akármelyik változatot is választod, egy kis Cayenne-borssal is küldd meg a tetejét, és ezt halmozd az ananászleves tetejére.

A tarator is többféleképpen készülhet, mi most egy nagyon egyszerű változatban mutatjuk meg. Egy adag grillezett kebapcse és bánica előtt a legfinomabb.

Csak pirítsd meg hozzá a mandulaszeleteket egy kevés vaníliával, és forrón tálald őket a hideg áfonyaleves tetején. Ha szeretnél még valamit mellé, fehér csokis túrógombócokból készíts bele levesbetétet.

Nyáron egy nagy kocka hideg eperszörppel leöntött rizskoch előtt például tökéletes ez a zöldségleves, amit füstölt paprikával és köménnyel magyarosra, bazsalikommal és oregánóval olasz hangulatúra készíthetsz el.

Ha nincs otthon mandulalikőr, anélkül is elkészítheted ezt a sárgabaracklevest, de egy nagy adag narancshéj és vaníliával sült céklacsipsz is jól áll neki.

 

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek