Gyors ananászleves kurkumával és csilis banáncsipsszel

Nincs is jobb azoknál az ízekben gazdag és még csak nem is unalmas leveseknél, amiket néhány perc alatt, akár főzés nélkül is összedobhatunk egy-egy fárasztó hétköznap végén. Ha nyitott vagy a különleges ízkombinációkra, vagy a gyors ételek a kedvenceid, figyeld e heti receptjeinket, mert öt különleges, gyors levessel készültünk.

A banáncsipszet már ismered – egyik korábbi receptünkben mutattuk meg, hogyan készítsd el sütőben. Ha főzőbanánból, olajban csinálod, kevésbé lesz édes, és inkább a burgonyára hasonlít majd az íze. Akármelyik változatot is választod, egy kis Cayenne-borssal is küldd meg a tetejét, és ezt halmozd az ananászleves tetejére. Ha a csipsznél valami gyorsabbra vágysz, készíts vajjal és csilivel egy nagy adag banánragut a tetejére.

Változatos levesbetétekkel még érdekesebb.
Változatos levesbetétekkel még érdekesebb.Yummy pic

Hozzávalók

  • 1 teáskanál kurkuma
  • 30 deka friss ananász
  • 1 evőkanál fehérborecet
  • 1 csapott mokkáskanál
  • 1 evőkanál cukor (a gyümölcs édességétől függően lehet több)
  • 2 csapott evőkanál olívaolaj
  • ízlés szerint bors és cayenne-bors
Recept idők

Elkészítés:

Pürésítsd a felkockázott ananászt, majd szűrd le és ízesítsd a fűszerekkel. Öntsd fel annyi hideg vagy forró vízzel (vagy kókusztejjel), amilyen állagot szeretnél, majd a kiválasztott levesbetéttel vagy tejszínnel díszítve tálald. 

7 laktató, gazdag leves vacsorára 7 laktató, gazdag leves vacsorára

Jöhet egy adag barna sörös-zelleres sajtleves?

Tovább olvasom
Oszd meg másokkal is!

Még több recept

Hétvégi, húsos leves könnyű változatban: brokkolikrémleves napon szárított sonkával

Ha nem ennél túl sok húst, de azért nem spórolnád ki a fogásaidból, ezt a remek levest próbáld ki! Arra érdemes figyelned, hogy a levesbetétnek használt sonkát falatnyi darabokra vágd, mert evés közben a kanállal már nem tudod majd szétvágni a darabokat. Ha olasz vagy spanyol sonka nincs kéznél, használj füstölt halat, azzal is finom lesz.

2021. október31., 06:20

Mai kedvencünk: magyaros kenyérpizza jó sok, olvadós sajttal

Ha zero waste-ben gondolkodsz, akkor maradékmentő fogásként is bevetheted, mert az összes sajtfélével, sonkával és szalámival is finom.

2022. február23., 10:08

Ezt a remek, húsos ragulevest dobd össze a hétvégén!

Citrommal és tárkonnyal ízesítettük ezt a remek ragulevest, amit ha még gazdagabbá tennél, egy kis házi csipetkét is főzz bele.

2021. október24., 07:32

Recept hétvégére: dobj össze egy gyors húslevest ázsiai aromákkal!

A hagyományos húsleves tökéletes vasárnapra, de abból már mindenkinek van egy jó receptje. Ha egy kis csavarral készítenéd ezt a finomságot, dobd össze ázsiai hangulatban, mert úgy is nagyon finom.

2021. október24., 10:24

Ezzel a minestrone levessel idézd meg Toscanát!

Az olasz konyhával nem tévedhetsz, a legtöbben szeretik, ráadásul általában egyszerűen összedobható fogásokat tartalmaz. Ez a leves is ilyen, és mivel ahány ház, annyi minestrone, a mi változatunkba ezúttal dupla adag sajt került.

2021. október10., 09:20

Mai kedvencünk: tejszínes-baconös csirkemellfilé

Egy remek fogás, amelyhez egy nagy adag paradicsomsalátát és frissen sült kenyeret eszünk a legszívesebben.

2022. február17., 10:36

Az oldalról ajánljuk

Érdekességek