Nem ám úgy működik a dolog, hogy az ember szédeleg a szabadban és leszaggatja a hóvirágokat. Ez a virág ugyanis védett, és már mondjuk is, hogy miért.

Hazánkban a természetvédelmi törvény igyekszik vigyázni a növényvilágra, ennek keretein belül az első országos szintű védetté nyilvánítást az erdélyi hérics kapta. Lehet, hogy nem tudtad, de akár te is tehetsz a környezetedért, a magyar állampolgároknak ugyanis joguk van akár egyénileg is javaslatot tenni helyi vagy akár országos természetvédelmi terület létrehozására. A részleteket ebből a dokumentumból tudhatod meg. 

Na de miért védett pont a hóvirág?

Legegyszerűbben azért, mert a kapcsolódó feltételeknek eleget tesz, veszélyeztetett, ráadásul mi magunk jelentettünk rá fenyegető veszélyt.

És hogy mik a szempontok egy növény védetté nyilvánításakor?

  • A faj genetikai elszigetelődöttsége, elterjedési területének nagysága, hazai előfordulásának kora (őshonos-e vagy adventív jellegű)
  • Nemzetközi, hazai veszélyeztetettsége
  • Tudományos jelentősége
  • Szépsége, dekorativitása
  • Társulásokhoz való fokozott mértékű kötődöttség, indikátor jelleg
  • Ritka, veszélyeztetett fajokkal való összetévesztésnek a lehetősége 

– részletezi a Növényhatározó hozzátéve, hogy kétféle védettségi fokozat is van: védett és fokozottan védett. Itthon a több mint háromezres hazai növényvilágból 516 faj védett, és ezen belül 52 fokozottan védett.

A hóvirág kissé speciális, mert a kereskedelmi célú gyűjtés igencsak veszélyeztette, az itthoniak hagymái gyakran nagy mennyiségben kerültek Hollandiába és az aluljárók árusainak kis csokraiba.

2005 augusztusában a vadon élő hóvirág természetvédelmi szempontból jelentős növényfajjá vált, így példányainak leszakítása tilos. Ennek  ellenőrzését a közterület-felügyelők és a természetvédelmi őrszolgálat végzi.

A cikk az ajánló után folytatódik

Idén is keressük az Év Szupertanárát!

 

A Dívány és a Lidl 2020-ban negyedik alkalommal hirdeti meg pályázatát, mely idén a járványhelyzetre és digitális oktatásra utalva az Év online Szupertanára címet viseli. 

 

A verseny fődíja:

  • egy vadiúj iPad Pro,
  • egy 100 000 forintos Lidl vásárlási utalvány,
  • valamint 1 millió forint értékű egészséges élelmiszer az iskolának, ahol tanítasz

 

Ha te is jelentkeznél a Szupertanár pályázatra, annyi csak a teendőd, hogy egy oldalban leírd nekünk, milyen kreatív és egyedi módszereket vetsz be, hogy a gyerekeknek élmény legyen a tanulás. Ha van, bátran csatolj az anyag mellé képet vagy videót is. A pályázatokat a szupertanar@divany.hu címre várjuk 2020. július 20-ig. További részleteket a pályázati felhívásban találsz. 

 

Promóció

Mustra

Kérjük, támogasd munkánkat te is azzal, hogy engedélyezed a hirdetések megjelenítését az oldalon. Lapunk bevételi forrását ezek a hirdetések jelentik, így elengedhetetlenek ahhoz, hogy cikkeinket ingyenesen olvashassátok.

A hirdetések megjelenését engedélyezheted külön a Dívány.hu oldalra is, vagy a kiegészítő program teljes kikapcsolásával az összes általad látogatott site-ra.