Így készül a tökéletes házi pita

Ha te is azok közé tartozol, akiknek sikerült elég lisztet beszereznie a bezártságban töltött napok átvészelésére, akkor jól jöhet még néhány tipp, amire felhasználhatod a kenyérsütésen kívül. Ebben segítünk ezen a héten.

Csak csíkozz fel mellé néhány szelet húst, vágj össze zöldségeket, keverj egy kis fokhagymás-joghurtos öntetet, és máris kész a házi gírosz, amit a család minden tagja a saját ízlése szerint tölthet meg.

Húsosan, de hummusszal és falafellel is finom.
Húsosan, de hummusszal és falafellel is finom.gkrphoto

Hozzávalók

  • 50 deka liszt
  • 1 teáskanál
  • 2 deka friss élesztő
  • 4 deci langyos víz
  • 2 evőkanál étolaj
  • 1 csapott evőkanál cukor
Recept idők

Elkészítés:

Keverd el a vízben a cukrot és az élesztőt, és adj neki 10 percet, hogy felfusson. Ha ezzel megvagy, dolgozd el alaposan egymással a pita összes hozzávalóját, és dagaszd legalább 10 percen át. Keleszd addig meleg helyen, amíg a tészta duplájára nő, majd formázz belőle kis golyókat, és azoknak is adj legalább negyedórát. 

Melegítsd elő a sütőt minimum 220-250 fokra, nyújtsd ki a pitákat úgy félcentisekre, majd mehetnek a sütőbe, ahol mindkét oldaluk kapjon néhány percet attól függően, hogy mennyire szeretnéd puhára vagy ropogósra.

A gírosz 20 év alatt lett a világ kedvence A gírosz 20 év alatt lett a világ kedvence

Húsz évvel ezelőtt még nemigen ismertük, azóta szinte minden nagyobb városban kapni. Nagy időbeli lemaradást ezt sem jelent, hiszen hazájában is csak pár évtizede terjedt el.

Tovább olvasom
Oszd meg másokkal is!

Még több recept

Napi nosztalgia: süss néhány finom, meleg perecet az eredeti, retró recept alapján!

Tejeskávéval vagy gyümölcsteával reggelire a legfinomabb ez a perec, amiből ha túl sok készült, akár le is fagyaszthatsz néhány darabot.

2022. február20., 12:56

Heti kedvencünk: baconös csirkesaláta mézes-mustáros öntettel

Télen is nagyon finom, főleg akkor, ha az öntetet egy kicsit felmelegíted és langyosan fogyasztod el.

2022. február15., 06:32

Olcsó és isteni: tejszínes hagymaleves

Akkor a legfinomabb, ha mellé vajjal megkent és emmentálival alaposan megszórt bagettszeleteket pirítasz meg a sütőben.

2022. február13., 06:24

Gofri mandulaliszttel és cukor nélkül – egy kevés tejszínhabbal és eperlekvárral a legfinomabb

Ha egy kicsit egészségesebben készítenéd kedvenced, ezt a receptet ajánljuk, ha pedig igazán finomra szeretnéd, a (cukormentes) eperlekvár se maradjon le a tetejéről.

2022. február11., 06:32

Mai kedvencünk: tejszínes-baconös csirkemellfilé

Egy remek fogás, amelyhez egy nagy adag paradicsomsalátát és frissen sült kenyeret eszünk a legszívesebben.

2022. február17., 10:36

Szendvics új szinteken – gyors marokkói pita falafellel és fűszeres hummusszal

Szuper ez a pita, mert jó kis laktató gyorskajahangulata van, miközben egy egészséges, vega fogás, amit tetszés szerint sokféle zöldséggel és zöldfűszerrel gazdagíthatsz.

2020. február13., 09:20

Az oldalról ajánljuk

Érdekességek